Gyakornokokat keres a Katona

A budapesti Katona József Színház olyan ambíciózus, a színházak iránt érdeklődő egyetemi, főiskolai hallgatókat keres, akik legalább naponta 6 órában tudnak a színház különböző területein munkájukkal segíteni, illetve önállóan is munkát végezni.

 

A gyakornokok a 2010/2011 évad során a Katona, illetve a Kamra új produkcióinak létrehozásának folyamatában jutnak feladathoz, valamint a titkárságok és a közönségszolgálati iroda vezetőinek irányításával a színház adminisztratív területével is megismerkedhetnek. A gyakornoki idő kezdete: 2010. augusztus 23. A fényképes önéletrajzokat és a motivációs leveleket legkésőbb július 4-ig kérjük eljuttatni az igazgatosag@katonaszinhaz.hu e-mail címre, a levél tárgyában kérjük feltüntetni: gyakornok.

Katona József Színház

süti beállítások módosítása