Az alibi szükségtelen

Nem szeretem, ha a rendezői elgondolást nem az előadásból, hanem a magyarázatból kell megismernem. Vagy pláne megfejtenem. Mint az ilyenekből: „Nagyon örülnék, ha a mi előadásunkat úgy fogadná a közönség, mint egy színházi próbát, mely eljutott már egy stádiumba a csehovi szöveg megismerésével kapcsolatban..." És így tovább.


slide_3nover
Tar Renáta, Bandor Éva, Holocsy Krisztina
a Komáromi Jókai Színház Három nővér c. előadásában

Fotó: Dömötör Ede


Sohasem jutott volna az eszembe, hogy ilyesféle felszólításnak véljem, amikor a Három nővér komáromi előadása során mintegy olvasópróbaszerűen indulnak jelenetek, felvonások, s csak aztán látnak hozzá a tényleges játékhoz. Nem egészen kezdő néző már amúgy sem hisz a végleges, megfellebbezhetetlen értelmezésekben, a klasszikus szövegek kimerítő megértésében.
Így aztán azt sem fogtam volna föl, hogy e jelzés valójában alibi bejelentése, az előadás korlátozott érvényességének a beismerése. Pedig Martin Huba rendezésének és a színészek teljesítményének nincs szüksége semmiféle mentegetőzésre. Amit látunk, jelentős teljesítmény. Igaz, hiányzik belőle a manapság elvárt hivalkodón eredeti, pár szóban összefoglalható
rendezői koncepció. Talán éppen ezt lenne hivatva pótolni a be-beiktatott felovasó-színházasdi. Legyen szembetűnő, hogy a rendező ötletelt a honoráriumáért.
Pedig látszik az a játékból is, illetve sok eleméből. Szép jelenetekből, erős színészi alakításokból. Tetszik benne, hogy annyi brutálisan transzformált, erőszakoltan aktualizált Csehov-előadás után a lassan feledésbe merülő finomságokat keresi, anélkül, hogy visszatérne a régi szépelgős érzelgős hangulatfestéshez, felszínes lelkizéshez. Jozef Ciller díszlete hangulatot fest és jelzi a megfáradó, kiüresedő érzelmeket, Milan Čorba semlegesen sötét jelmezei - kivétel természetesen Natasa rikító ruházkodása - a történet kortalanságát, tágasabb érvényét sugallja. Igaz, egyenetlen az előadás. Bandor Éva hisztérikus Másájának veszedelmes, pusztító, a boldogság lehetőségét is kizáró szerelme Mokos Attila intellektuálisan méla Versinyinje iránt viszi a prímet. Holocsy Krisztina Olgájának komor életfájdalma és Tar Renáta Irinájának komoly szomorúsága diszkrétebb. Fabó Tibor Andreje túlzottan földhöz ragadt, Holocsy Katalin Natasája és Ropog József Csebutikinje kitölti a szerepszabványt. Hajdú László Tuzenbachja derűt és bánatot egyaránt megható mosollyal fogad, Ollé Erik Szoljonija csöndesen elszánt kötekedő. Tóth Tibor Kuligin komikus korlátoltságát kellő humorral hozza színre. S vele érkezik az est egyik legjobb leleménye, a mindig hatásosan és tartalmasan belépő rezesbanda.

Zappe László


megjelent: Kisvárdai Lapok - 2010. június 23.
tovább a teljes lapszámhoz >>>


alap_fesztival_emblema.rbgjpg