Mindent elönt a média... és a médiakritika. Kritizálni a mindent átható bulvárt, sztárocska-csinálást, feltűnősködést szinte ugyanolyan ciki, mint maga a globális, mindent benyelő műfaj. A magaskultúra beemeli, és azt hiszi, csak eltartja magától s finnyásan vizsgálgatja, holott osztozik vele a paneleken, s röpül vele lefelé maga is. Valamirevaló kortárs darab a Plazmától a Czukor Show-ig, színháztól a filmig, sőt szerzőként Tasnádi is többször használja (hasznot húzva belőle) ezt a „bekebelezettséget".
Ismerős és sikeresen eljár a maga bolygó-pályáján a Magyar a Holdon: még a viszonylag ritkán színházba tévedő is tudja, hogy a kibeszélő- és kvíz-sókban animátorok pezsdítik a nézőt, jelre megy az ütemes taps, az ujjongás. A hétköznapi ember már-már rutinosan keveredik média-közeli szituációkba, megszólítják, beszéltetik, irányítják ilyen-olyan játékmesterek. Eleve gyanút fogunk, mikor nyeremény-szelvényt kapunk, s/hogy a Space Columbus program díjnyertesei vagyunk-leszünk. Olyan projektbe/adásba kerülünk a szakszerű bemelegítés után, amelynek végén természetesen az elkéső nézőpár kerülhet a legkivételezettebb helyzetbe: azaz ők lehetnek az első magyar telepesek a kiparcellázott Holdon. Életszerűen életszerűtlen.
Budai Katalin
fotók: Tomcsa Sándor Színház
Magyar a Holdon - Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház
tovább a teljes lapszámhoz >>>
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.