A VI. Shakespeare Fesztivált ebben az évben július 5. és 17. között rendezik meg a Gyulai Várszínházban. A nemzetközi fesztiválra a legjobb hazai és külföldi színházi előadásokat hívja el a Shakespeare Fesztivál Grémiuma, de lesz tánc, filmvetítés, koncert, kukucska színház és gasztronómia is. Ebben az évben szeretnék, ha minél több fiatal venne részt, mint néző az előadásokon, és olyanokhoz is eljutna Shakespeare üzenete, akik egyébként nem szoktak színházba járni.
Jelenet a Warum, Warum - Miért, Miért c. előadásból
A fesztiválnyitó produkció után másnap egy konferenciára kerül sor ahol, Peter Brook munkásságát veszik gorcső alá, akinek az egész pályafutásának leglényegesebb művészi motívuma volt Shakespeare darabjainak a színpadra állítása. (Július 6.)
A másik neves rendező a román származású, de évtizedek óta az USA-ban élő Andrei Serban, akit a XX. század egyik emblematikus alakjának tartanak a színház világában. Az ő katartikus rendezésében láthatják a csak női szereplőkkel bemutatott Lear című darabot, az ugyancsak világhírű bukaresti Bulandra Színház előadásában. A speciális díszlet miatt a produkció a sportcsarnokban lesz látható Gyulán. (Július 16.)
Jelenet a Lear c. előadásból
Nagy-Britanniából érkezik a világhírű angol Shakespeare-színész, Michael Pennington, aki a Royal Shakespeare Company vezető színészeként és filmszerepeivel szerzett hírnevet az elmúlt évtizedekben. Egy angol szakmai szavazás szerint minden idők tíz legjobb Hamletet játszó színészének egyike Michael Pennington. Ő Gyulán egy egyszemélyes előadást mutat be Sweet William - Édes William címmel, amelyben Shakespeare drámákból összeállított szövegekkel hozza közelebb hozzánk a nagy drámaköltőt. (Július 13.)
Michael Pennington
Ugyancsak egy zseniális egyszemélyes színház tanúi lehetnek az érdeklődők a kamarateremben. Németországból érkezik Bea von Malchus, aki a VIII. Henriket adja elő úgy, hogy több tucat szereplőt jelenít meg az előadás alatt. Bea von Malchus nem véletlenül járt nagyon sok fesztiválon ezzel a produkcióval, egyedi humora, nagyszerű karakterábrázolása mindenhol elnyerte a közönség és a kritikusok tetszését. (Július 7.)
Bea von Malchus a VIII. Henrik c. előadásban
Nagy-Britanniából és Zimbabweból érkezik egy érdekes produkció, amelyben két Londonban élő nagyszerű zimbabwei színész játssza el Shakespeare: A két veronai nemes című vígjátékát. Az Arne Pohlmaier által rendezett előadás alcíme Két fickó Zimbabweból, utalva ezzel arra, hogy a klasszikus műbe belecsempészték a mai zimbabwei színjátszás elemeit is. A szórakoztató kettős játéka tele van vitalitással, igazi bohócokat látunk a színpadon, akik mesterei a színészetnek. Az előadást egyöntetűen jól fogadták a szigorú brit színikritikusok és a közönség is. (Július 15.)
A két veronai nemes
A Makrancos hölgy
Romeo és Júlia
A budapesti József Attila Színház a Hamlet előadást hozza el, amelyet a neves rendező Zsótér Sándor állított színpadra. (Július 14.)
Hamlet
2009 legjobb előadása díját nyerte el Romániában a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház produkciója, Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott című darabja Victor Ioan Frunza rendezésében. Az idén áprilisban UNITER-díjjal kitüntetett produkciót is láthatják Gyulán a fesztivál zárásaként a várszínpadon, harmadik magyar előadásként. (Július 17.)
A fentieken kívül még számos program várja a Gyulára látogatókat, a gazdag zenei kínálat mellett ismét lesznek filmvetítések, lesz utcaszínház és Kukucska színház is, ahol egy-egy rövid árnyjátékkal játsszák el a Rómeó és Júliát és a Makrancos hölgyet.
Mester emberek címmel többször a Puck Társulat Shakespeare-produkcióit láthatjuk a fesztivál ideje alatt. Egy elnyert EU-s pályázat segítségével a fesztivál szervezői azt a célt tűzték ki, hogy Shakespeare előadásait olyan helyekre is elvigyék, ahol ritkán jár színház, és olyanokat is bevonjanak a fesztivál látogatói közé, akik nem gyakran járnak színházba. Egy utcaszínházi csoport a legismertebb Shakespeare darabokból összeállított műsort mutat be a néhány Gyula környéki településen és gyulai lakótelepeken.
Középiskolás diákoknak a fesztivál ideje alatt workshopot szerveznek, a tanároknak pedig Gyulán és Gdanskban kurzust arról, hogyan tanítsák a nagy angol drámaköltő műveit.
Az ínyencek most is megkóstolhatják Shakespeare konyháját a Patrióta és a Corvin éttermekben.
A Gyulai Várszínház 47. évadának (azon belül a Shakespeare Fesztivál) részletes programja >>>
forrás: Shakespeare Fesztivál