Miriamba és a Mester emberek-2. nap

Nem kell szeretniük engem. Higgyék el, nekem nem azok az előadások tetszenek, amik földhöz vágódnak a nagyságom előtt. Ma Koltai Tamás vezetett egy tanulságos konferenciát rólam, no meg Peterről (Brook, a szerk.), ott mondták, hogy Magyarországon engem Istenként tisztelnek. Nos, ez egyfelől persze nagyon helyes, engem szeretni is kell. Másfelől ha valaki nem fogadja el élbol, hogy én voltam a világ első számú zsenije, akkor utáljon bár, én vele tartok! Hiába, frissítőleg hatott rám a feltámadás, megcsapott az avantgárd szelleme!

miriam6

 

Ma Miriam is fellép a konferencián, pedig előző éjjel háromig ittunk (száraz pezsgőt) vagyis fáradt lehet. Néha civilben is játszik, ha ez játék és nem vérkomoly valóság, hadonászik hatalmasakat, aztán kineveti magát, mindenesetre nagyon színésznő. "Hol kinn van, hol benn"  mondta neki Fodor Kriszti nagyon találóan  Miriam ezt még napokig emlegeti. Egyszóval reflektált a játéka, és az előző esti pezsgőmennyiség dacára sem hajlandó a konferencián kevesebbet adni magából. Elhangzik a tegnap már szűk körben előadott afrikai dal a szeretetről. Két perc Afrika. És kétezer év félelmetes mélység.

Miriam lánya öngyilkos lett. Úgy hívták, Amba. Amba - ez Indiában a Föld-, Afrikában pedig egyszerre Ég és Föld Istennőjét jelenti. Összeköttetést két világ között, éppen azt, amit Miriam is küldetésének tart. A miértmiértek tehát nem csak a szüntelen keresés színházi kérdőszavai, annál madárcsontjaiig hatolóbbak - mondja. Folyton beszél erről, mindenkihez. Vibrál, mintha kötelező lenne, és elárulja, hogy pár éve Miriambának nevezte el egy barátja.


miriam5

Folyton fiatalok közé akar menni. A fiához, aki szintén színész és Brook Übü-próbáin tanult meg járni, és akivel közös előadásra készülnek Miriam egyik írásából. Keresi a fiatalokat, körbeveszi magát velük.

A Mesteremberek utcaszínházi projektjét látva nem fér a bőrébe, feladatot ad nekik és rajong. Leleményes ifjú diákok Gyula lakótelepi játszóterén, gyerekek között lépnek föl a Szentivánéji álommal, ahogy kell: oroszlánnal, fallal, holddal, Piramussal, Tisbével. Közben a házasulandó uralkodók kommentálják a látottakat. De ezen a délutánon nem ők a mesteremberek játékának valódi közönsége, az uralkodói páholy másutt van: a csúszda tetején, ahol Miriam trónol és teli torokból röhög, kacag, dicsér és bírál. Később meséli, mennyire gyűlöli, ha megvetően pislognak rá azok, akik halkabban szoktak örülni egy előadásnak.


puck8


Este WS-koncert, a szépséges ghánai Dagadu Veronika Senával és a csellóvonójával a földön- ill. az énekesnő fején doboló Márkos Alberttel. Köhögés, sóhaj, zajok, dallamos zenévé állnak össze, miközben a leghíresebb szonettemet, a 18.-at éneklik.


wh2


Kicsit kínosan feszengek, nem a zene miatt. (Na itt jut eszembe, hogy esetleg nem kellene úgy szeretniük engem). Mármint, hogy nem volt-e anno nagyon olcsó dolog ennyi szonettben örök szépségről biztosítani a szerelmemet, miközben most a ma hallottak és a halál járnak a fejemben...

Ma, ahogy Baudelaire macska-tetemére gondolok, már azt mondanám, a bomlás elkerülhetetlen. Végre, lassan, ahogy hallgatom a zenét, eszembe jut, hogy hiszen én sem bomlottam le, sőt, feltámadtam. Mert ez nem tréfa, nagyon is valóság.

forrás: Shakespeare Fesztivál

Kapcsolódó cikkek:
- Miriam - 1. nap
- VI. Shakespeare Fesztivál - teljes program

süti beállítások módosítása