Csak mese - Hétvége

Sose tértem ki arra a drámáimban, hogy mi történik szieszta időben. Megmondhatom miért: mert semmi. Most mégis elmesélem, hogy épp ilyen békésen telt a hétvége is: strandmeleg, meggysör, szalmakalap.

 

szalmakalap

 

Gyula legforgalmasabb része most a fecskelakótelep, vagyis kilenc fészek sorban az eresz alatt a 48-as utcában, szemben a Rock Caféval.

Fecskeanyák és fecskeapák modern felfogással, a feladatokat megosztva, szünet nélkül hozzák-viszik az uzsonnát és a rántott szúnyogcombot, úgyhogy arrafelé érdemes iszogatni, ha csípés-mentes zónára vágyunk. Reggel itt kávézik Rácz József is, aki Biancát játssza a Makrancos Katában. Olvasgatom a dallamos című Kávéházi időhúzót, ezt a frappáns, Gyulán minden kávézóban fellelhető lapot. Süt a nap.

 

amifecskfeszkunk2


Aztán elnézek a Kukucska Színházba, és az valami pazar. A gyulai vár mellett ácsolták fel, szintén vár, csak kisebb és szintén a Makrancos hölgy-című, ma már akár a fecskeszülők felől nézve is politikailag inkorrekt komédiámat játsszák, kicsit lerövidítve (hét perc), de annál eredetibb módon, a Varázsfuvola dallamaival. Páran nem férünk be az első turnusba, türelmesen várunk. Ketten úgy döntenek, hogy addig kézenfogva futással ütik el az időt (repülnek), egy ifjú hölgy pedig hosszúnak találja az előadást és a hatodik perc után lelép. Erre a mellettem álló anyuka rögtön nyugtató szavakra kényszerül, hogy odabenn nincsenek is sárkányok. Aztán bemehetünk, a türelmetlen leányzó ismét sorba áll a bejutásért, jelezve, hogy az anyuka igazat beszélt a sárkányokkal kapcsolatban.

 

kukucska1

 

Arra a kérdésre, voltak-e már bábszínházban, mindenki igennel felel, a szóvivő szerint "egy nagy városban." Kiderül, hogy Gyulán. Meg az is, hogy makrancosak még sosem voltak, igaz, hogy nem biztosak a szó jelentésében, de hisztis is "csak a Maja szokott lenni," mutatnak legcsendesebb, karon ülő társukra. A műsor sikere nagy és valaki levonja a tanulságot is: "ez csak mese." Kifelé szembejön velem a Biancát játszó színész.

 

kukucska2

 

Majd ebéd a Patriótában, ami elképzelhetetlen volna Katalin nélkül. Jön, kedves, mint mindig, meséli, hogy otthon igazi mintafeleség, szereti a férjét kiszolgálni, kényeztetni, (lehet, hogy a Makrancos Kata mégsem avult el?) Bár én a fecskék egyenlő elvét osztom, a kedves kiszolgálás nagyon jól esik. Délután Ruszt József legendás Romeo és Júliájának felvételét nézem.

 

katalin

 

Az esti program viszont komoly dilemma: a madártorkú Vizin Viktória vagy a spanyol-holland. Bár az enyémek már rég kiestek, mindkét csapat szimpatikus, ráadásul ha a színház a közösségteremtésről szól, akkor a ma esti meccs színház a javából, sosem látott embertömeg a kivetítők körül, köztük a Biancát játszó színész! (Nem biztos, hogy én vagyok üldözési mániás.) Végül Mátyás király okos lányának példájából okulva, előbb meghallgatom az angol dalokat, majd a műsorvezetőt, akitől megtudom Iniestáról, hogy egy nagy ember. De talán ez is csak mese, mert hogy valójában melyik programot választottam, azt most már örökre fedje homály! Végül a ma este is állattal zárul, megetettem egy éhenkórász kutyát, aki utána megvetően otthagyott.

kutyaetetes

 

forrás: Shakespeare Fesztivál

Kapcsolódó cikkek:

- Miriamba és a Mester emberek - 2. nap
- Miriam - 1. nap

- VI. Shakespeare Fesztivál - teljes program

 

süti beállítások módosítása