Rocknroll

Michael Pennington, miután vagy negyven éven át foglalkozott a darabjaimmal, nagyon helyesen  valóságos színházi indíttatású egyetemi előadást rittyentett kettőnk (?) életéből. Mikor aztán egy újságíró megkérdezte tőle, vajon én mit szólnék az elkészült műhöz, csak annyit felelt: "Shakespeare azt mondaná, hogy törődjek a saját dolgommal." Kedves Michael, persze, hogy szolgálhatnék extra életrajzi adatokkal, és pontosítgatással, de nem-nem (bár fáj, hogy nem ismertél fel, amikor beszélgettünk), azt hiszem, eléggé jól ismersz engem.

Kezdjük rögtön ott, hogy neked az én szövegem zene, mégpedig rock ‘n' roll! Semmiképp sem intellektuális dallam, de dallam: egyszerű, pontos és tökéletes, megbocsátod, remélem, ha ezt én is így gondolom. Ráadásul Michael valódi 68-as, a hatvanas években született (szeretem ezt a generációt!) és vérbeli forradalmár, például az idei vendégművészek közül elsőként próbálta ki a strandot.

Ma egész nap tévézünk, ami azt jelenti, hogy őt felveszik én meg őt kísérgetem. Sipos Szilvi, a Kultúrház riportere különösen felkészült, jó ilyet is látni. No jó, nagyjából mindenki képben van (arra azért fény derül, hogy még két Michael Pennington él Nagy Britanniában: egy telt, jó humorú komikus, ill. egy kivégzésre váró bűnöző az Anna Karenina kettejük valamelyikének lehet a kedvenc olvasmánya.) A félreértést követően az újságíró persze szeretné megtudni, hogy ki a mi Michaelünk favoritja, aki erre rémülten tiltakozik, hogy dehogyis Shakespeare, az munka, sose olvasná szabadidejében. No komment.

Michael, egyébként Miriamhoz hasonlóan (!) azt hajtogatja, hogy még a Lear királyt szeretné eljátszani, mert most van itt az ideje; ehhez egyszerre kell színészileg ereje teljében lennie és másik lábával, így mondja, a sír szélén állni, majd nevet a jó hangulatú megjegyzésen.

Aztán megnézzük a próbát, ami Gerebenics Róbert (amúgy magyartanár) profi feliratozásának hála, végre gördülékenyen halad. Bár Róbert szerint a színházi felirat sosem lesz olyan jó, mint a filmeken. Legjobb csak nézni Michael arcát, amikor saját, velem kapcsolatos emlékeit meséli könnybelábadó szemmel. Nekem legalábbis úgy tűnt, na. Úgy látszik ez egy ilyen év Gyulán, egy-egy személyiség élteti az előadásokat: mint Miriam, Bea és Michael. Utóbbi kettő ehhez egyetlen széket használ, Bea mindig szigorúan a sajátját. Michael pedig azon tűnődik, hogy vajon mit tudnék még kihozni a Tévedések vígjátékából, látva az idei foci vb-t. Megfontolandó...

Közben megérkezik a két zimbabwei nemes és a rendezőjük, Arne Pohlmeier, mind nagy rajongóim, a rendező konkrétan miattam költözött Németországból Angliába. Ehhez képest épp Gyulán futunk össze. A híd alá, a "Békafolyó" melletti zugba megyünk, ahogy én hívom a Hídfő Clubbot; ide jár a helyi ifjúság, egyedül ez tart ugyanis nyitva este tizenegy után. Márpedig ha fesztivál, akkor hűvös, esti iszogatás a romantikus szúnyogfelhőben. (Gyula olyannyira cukrászváros, hogy a második befutó, tizenegyes zárással a Kézműves cukrászda).

Kiss Zoltán, fotóriporter, meghívja őket egy körre, majd a foci vb sörözés közben is szóba kerül. Michael azt állítja, hogyha színházi ember nem szereti a focit, ott valami nincsen rendben. E tekintetben a Two Gents Production kipipálva. De most izgalmasabb Paul, a polip; azt találgatjuk, mennyire éri meg nyolc karral és három szívvel élni, ha mindez együtt csupán egyetlen, ráadásul nyúlfarknyi élethez elegendő.

Rögtön eszembe jut, milyen intenzív élmény lehet Paulnak a szerelem, Tonderai Munyevu első gondolata viszont egy mesterhármas szívroham. Akárhogy is, Paul élete rövid de intenzív, mint a nagy romantikusoké. Igazi rocknroll. Közben a Fenistil hiánycikk lett a gyógyszertárban.

forrás: Shakespeare Fesztivál

Kapcsolódó cikkek:

- Csak mese - Hétvége
- Miriamba és a Mester emberek - 2. nap
- Miriam - 1. nap
- VI. Shakespeare Fesztivál - teljes program