Ich, jemand

2010. július 19. hétfő, 14:20

Az avignoni Opera Théatre nagyszínpadán le van húzva a vasfüggöny. Ez megdöbbent - pedig nem lenne benne semmi furcsa - amúgy. Mégis. Ez az utolsó napunk a fesztiválon, a Pápai Palota, a Karmeliták és a Celesztinusok kolostora no meg a Szent József Líceum udvarai, belső terei után egy hagyományos színházban ülünk az erkélyen. Klasszikus keretek: vasfüggöny, frontális nézőtér, szünet.

stbild_3307_gr

Bodó Viktor rendezett néhány éve egy fontos előadást Kafka Peréből a Katona József Színház Kamrájában. Ledarálnakeltűntem volt a címe. Még mindig játsszák, talán, mert eltalált egy életérzést. A budapesti éjszakák sodródó tömegének Josephét kereste meg, egy különleges színházi nyelven, ahol testnedvek csöppennek rá a táncosnők flitteres ruhájára, és filmes vágások visznek hirtelen egyik állapotból a másikba, átkötés nélkül.

K. elveszettségét és kiszolgáltatottságát nem csak kötelező olvasmányként ismerjük, mindenki számára alapélmény ez az életérzés, létállapot. Nem a bürokrácia jól ismert útvesztőiről szólnak a Per előadások. A kérdés mindig az, hogy a szürke, elkoptatott lépcsőjű hivatali folyosókról vezet-e út pszichológiai és ontológiai mezőkre. Nem tudjuk, miért tűnünk el a süllyesztőben, hogy miért nem tud már semmi sem igazán fontossá válni, miért hasonlítunk ennyire egymásra, és miért nem látják meg bennünk mások a különlegességet, az egyedit.
A vasfüggöny előtti átjáróból bizonytalan mozgással görnyedt háttal előbújik egy figura, haja szorosan két-oldalra fésülve, arca fehérre meszelve. Bajszos, öltönyös, a kezében táska.
Alaposabban szemügyre véve tűnik csak fel, hogy lány. Női K. - stilizált férfiruhában. A saját hangján beszél, nem torzít, nem affektál, mégis férfi energiákat áraszt, elsősorban a mozdulataival, nőiségét is megőrizve. Bizonytalanul odaóvakodik a színpad jobb szélén felállított mikrofonhoz, és halandzsaéneklésbe kezd. Olyasfélébe mint Kiss Erzsi zenéje. Széttöredezett nyelv, állathangok, ismétlődő szótagok, néhány érthető fragmentum. „Ich bin jemand" ez az egy mondat vehető ki világosan az énekelt szövegből. Ígéretes előjáték.

Felmegy a függöny és előtűnik az impozáns díszlet. Maga rendező, Andreas Kriegenburg tervezte. Egy szoba oldalra fordított képe. Ágy, két asztal, írógép, székek, a földön papírok szétszórva - mintha nem hatna rájuk a gravitáció, miközben lassan és egyenletesen forog. Tartószerkezete a metróalagút hengerére emlékeztet. További K.-k mászkálnak a díszletben, állnak, a székeknek támaszkodnak, papírt fűznek az írógépbe, illetve ágyról legurulva, fekve-csúszva. Profin ügyeskednek a nehezített terepen a K.-k. Különböző korú és alkatú emberek, pocakos férfiak, törékeny nők. Nyolcan. Ugyanolyan ruhában, egyforma hajviselettel, hasonlóra vágott vagy ragasztott bajusszal.
Kerek, kulcsrazárt világ. Itt élnek a Joseph K.-k. Hazamennek a főbérlőjükhöz, tárgyalnak az ügyvédükkel, vitatkoznak a hivatali szolgával és találkoznak vágyuk tárgyával, a szintén bajuszos pincérlánnyal. Szoba, albérlet, randevú helyszín, hivatal... minden egyben. Az összes szerepet ez a nyolc színész játssza. Egyikük - másikuk mindig kiválik a K.-karból. Mégsem ők az előadás főszereplői, hanem a díszlet, ami folyamatosan mozgásban van, mégis a statikusság érzetét kelti. A színészek a gépezet szolgálatába állnak, bábukká válnak, fogaskerekekké, egy szigorú koreográfia végrehajtói. Ki vannak szolgáltatva a díszlet monstrum működésének játszóként és szereplőként egyaránt. Mi ez, ha nem kafkai viszony.

A nyolc K. nyolc kis chaplinként vagy busterkeatonként azzal játszik, hogy egyedül is nyolcan van és ez, ha profizmussal párosul a komikum kimeríthetetlen forrása lehet. Ismétlik és variálják egymást. Elrajzolt érzelmek és grimaszok az arcokon. Helyzetkomikumok a képekben. Körbeadnak egy szivart. Nyolcszor csókolják meg ugyanazt a lányt- egyre hevesebben, többet akaróbban - sőt van, aki visszatér repetáért. Mindegyikük arcán egy-egy reklámokból ellesett elsőcsókos arckifejezés, karikírozva. Máskor köré fekszenek, és alulról fújják a szoknyáját. De kifullad a burleszk némafilmes nyelve is. A K.-k csak alkatukban különböznek, reakcióik ugyanannak az általános embernek az ismétlődő arcai. Ez a gondolat szintén nem áll messze a regény világától, ám könnyen átlátható és megfogalmazható. Egyre érdektelenebbé válik a színpadi történés, egyre inkább az az érzésem, hogy egy olyan gépezetet látok végtelen sokáig, amit már az első öt percben kiismertem. Minek járatják a motort, ha nem nyomja meg senki a gázpedált.

A második felvonásban az adaptáció egyre radikálisabbá válik. Két hatalmas monológ kerül az előadás végére. A színpad előterében mesélnek a színészek, míg a háttérben gyönyörű képek forognak a díszleten, ami lecsupaszítva több teret enged, nem a színészi játéknak, hanem a képek alkotásnak.

Kriegenburg nem hiába szöszölt az első felvonás lassú képeivel. Ezekhez képest bontakozhatnak ki a második rész szürreális látomásai. Eltűnik a szobabelső, és csak egy üres forgó korong marad. Ám most már gyorsabban forog. Itt a megsokszorozott K. nem helyzetkomikumok forrása többé, hanem az elemek kétségbeesetten küzdő foglya. A forgó tányér ellenében vonulnak és bármelyik pillanatban leeshetnek a szélén. Egyesével küzdenek a húsevő mókuskerék ellen. A folyamatos mozgás és ismétlés egyre jobban érzékelteti a leesés minden pillanatos veszélyét. Fémrudak köré tekeredve és reménytelenül kapaszkodva teljesen vertikálisan forognak a színészek, mintha forogna velük az utca. Kriegenburg a színház és a képzőművészet izgalmas határán egyensúlyozik. Lehet, hogy a kedvéért egyszer majd megalkotják a színházinstalláció fogalmát.

Avignon számunkra ezzel az előadással véget ért, már Párizsban ücsörgünk a Magyar Intézet előtti kalapos nő szobra mellett a padon, Derdák András jóvoltából, innen küldjük az utolsó tudósítást. A fesztivál azonban nélkülünk is folytatódik egészen 27-éig. Nem látunk több Marthaler előadást, Liddel rendezést, és nem hallgatunk több Cadiot felolvasást, pedig biztos érdemes, aki nem hiszi, járjon utána.

Sebők Bori
fotók: Arno Declair

Der Prozess
Kammerspiele, München
Rendező: Andreas Kriegenburg

-------

A projekt támogatói: Színház-és Filmművészeti Egyetem, Párizsi Magyar Intézet, Nemzeti Erőforrás Minisztérium, szinhaz.hu, litera.hu

Kapcsolódó cikkek:
- En attendant (Sebők Bori)
- Avignon, július 14-én (Tóth Miklós)
- Girlpower - revisited (Orbán Eszter)
- Ugráld el Marokkót! (Tóth Miklós)
- Tolerancia- ablakok (Simon Balázs)
- Úszom, futok, lélegzem (Orbán Eszter)
- DLAvignon 2010 - Beköszöntő

A DLAvignon 2010 fotóblogjai:

- Fotóblog - 6. nap
- Fotóblog - 5. nap
- Fotóblog - 4. nap
- Fotóblog - 3. nap
- Fotóblog - 2. nap
- Fotóblog - 1. nap

A bejegyzés trackback címe:

https://szinhaz.hu/api/trackback/id/tr4111862573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ich, jemand

Ajánlott bejegyzések:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek: