Ma kiderülhet a függetlenek sorsa

2000 alkotó nem tud felkészülni a következő színházi évadra és létbizonytalanságban él, ugyanis a tavaly elfogadott Előadó-művészeti Törvény értelmében az úgynevezett 6-os kategóriába sorolt független társulatok 2010-es működési támogatásáról már június 14-ig meg kellett volna hozni a döntést, de az még mindig késik. Talán ma minden kiderül...

slide_fuggetlenek

 

Erre többek közt azért kerülhetett sor, mert a kormány 40 milliárdot zárolt és ennek nagy részét a Nemzeti Erőforrás Minisztériumától vonja el, akinek ki kellene fizetnie a támogatást.

Ez gyakorlatilag azzal jár, hogy a teljes független előadó-művészeti szféra, a kortárs táncélet 90 százaléka vár az éves költségvetésének megtervezésével, ugyanis 108 regisztrált szervezet tartozik az említett besorolás alá. Például a Bozsik Yvette Társulat, Frenák Pál Társulat, a Forte Társulat, a Szegedi MASZK, a Maladype, a Merlin, a Mu Színház, Pintér Béla Társulata, Stúdió K, a Szegedi Kortárs Balett, a Szkéné, a Tűzraktér, a Zsámbéki Színházi Bázis, a Szputnyik és a KoMa Társulat.


Pető Kata a Szputnyik Társulat Bérháztörténetek című előadásában
Pető Kata a Szputnyik Társulat Bérháztörténetek című előadásában


Június másodikán már megszületett a szakmai kuratórium javaslata arról, hogy miként osszák szét, azt az 1,3 milliárd forintot, amely a kőszínházak éves büdzséjének tíz százaléka és amelyet a törvény meghatároz. Azonban a minisztérium, pontosabban annak képviselője, az Előadó-művészeti Tanács eddig halogatta a döntés jóváhagyását, véglegesítését, így a legtöbb szervezet csőd közeli állapotba került és a közel 2000 munkatárs jelentős része 3 hónapja nem kap fizetést.

A tanács véleményéről eddig csak Vidnyánszky Attilától lehetett érdeklődni, ő azonban nem fogadta el a szakmai kuratórium ajánlását, de kijelentette, hogy ezzel kisebbségbe szorult. "Az ellenvéleményem elvi. Ha valaki ezt úgy értelmezi, hogy ezzel akadályozom a pénzek célba jutását, szíve joga. Egyébként valóban azt gondolom, hogy ha az egész szakmát megszorítások érik, akkor nem igazságos, ha egy terület - nevezetesen a 6. kategóriába tartozó függetlenek - számára duplájára emelkedjen a működésre fordítható állami támogatás. Akkor sem, ha tudom: hosszú évek óta elmaradt támogatás kompenzálását is jelentené ez". Ettől függetlenül egyetért azzal, hogy pénzhez kell jutnia a társulatoknak, de másként osztaná el a keretet.

"Eszeveszett tempóban egyeztetni kellene, újragondolni a törvényt, mert csak azt tudom újra meg újra elmondani, amit másfél éve hajtogatok: az egész úgy rossz, ahogy van. Működés közben majd mindenki felismerte - és személyes beszélgetésekben el is ismeri - a törvény összes anomáliáját. Folyamatosan visszaigazolódik minden aggályunk, amit a Teátrumi Társaság útján másfél éve jelzünk. Azt kértük, hogy ne kerüljön elfogadásra a törvény, mert sok-sok „butaság" van belekódolva. Keserű „jóvátétel" számunkra, hogy igazunk volt - és van" - közli Vidnyánszky a Színház című lapban.

 

Jaskó Bálint a KOMA Társulat SZJA avagy a MŰVTEV vége című előadásában
Jaskó Bálint a KoMa Társulat SZJA avagy a MŰVTEV vége című előadásában

 

Mivel a helyzet tarthatatlanná és az évadtervezés lehetetlenné vált, a függetlenek közös nyilatkozatot adtak ki, melyben felhívták a figyelmet arra, hogy 1.2 millió néző látogatja azt a 6000-nél több előadást, amit létrehoznak és ezek a magyar kulturális élet külföldi megjelenésében meghatározó szerepet töltenek be.

"A társulatok és színházak mostanra már kezelhetetlen tartozásokat halmoztak fel. Fesztiválok indultak és indulnak e pillanatban is ismeretlen finanszírozási háttérrel" - áll a közleményben. Ezt bizonyítja, hogy az idei POSZT támogatása sem érkezett meg a találkozó ideje alatt és a mai napig sem, ahogy arról beszámolt Simon István leköszönő fesztiváligazgató a szinhaz.hu-nak. "A helyzet kilátástalan" - összegezte a közlemény.

 

Ehhez a véleményhez csatlakozott Simor Ágnes, a Tűzraktér kulturális vezetője, aki a Népszabadságnak azt mondta, szerinte már a befogadó játszóhelyek is gondban vannak, lényegében a közüzemi számlákat sem tudják kifizetni. Magács László a Merlin Színház igazgatója pedig hozzátette, hogy bár a Merlin a szponzorainak garantált bizonyos előadásszámokat, ezeket nem fogják tudni betartani és úgy tűnik, az összes munkatársának kénytelen lesz augusztus 1-jén felmondani.

Bozsik Yvette is ezt tervezi, hiszen nyolc fős társulatából hatan alkalmazásban dolgoztak, havi fix fizetéssel, járulékokkal és nem tudja már fizetni utánuk a tb-t. Erről a Színház című lapban beszélt: "Vati Tamás ácsként fog dolgozni, a külföldiek hazautaztak, a többiek között volt, aki sírt... De egy biztos: ki fognak tartani mellettem, nekem meg kutyakötelességem valahogy megoldani a helyzetet. És nemcsak nekem, hanem az egész szakmának kutyakötelessége volna most kiállni a táncosok, az együttesek mellett".

Ő úgy látja, hogy a helyzet többéves aknamunka, illetve a szakma széthúzásának következménye is. "Sohasem tudunk közösen fellépni valamiért, mindig csak azt nézzük, hogy nekünk mitől lesz több és jobb. Olyan emberek kerültek kuratóriumokba, akik nem képviselik kellőképpen a szakmát. Nagyon káros, hogy az egyik legnagyobb befogadó hely igazgatója azt terjeszti itthon és külföldön, hogy rosszak a magyar koreográfusok, túl sok a társulat, és túl sok bemutatót tartanak. A szakemberek, a kritikusok is rontottak a helyzeten. Én régóta hangoztatom, hogy a befogadó helyek egyfajta ízlésterror alatt tartják a szakmát, kivétel a Nemzeti Táncszínház, amelyet el is ítélnek azért, mert mindenfajta stílust befogad. A békés egymás mellett élés szűnt meg a szakmában. A kortárs terület képviselőinek is nyitottnak kellene lenniük, és nem kéne elítélni és legagyizni valamit csak azért, mert közönsége van".

Gergye Krisztián azt mondta a szinhaz.hu-nak, hogy jelenleg csak a lemondást tudják gyakorolni, mert a csőd szélére, "mínuszba" kerültek. „A várakozás is sok pénzbe kerül, ezért mondhatni, hogy a helyzet fokozódik. Már most érződik a huza-vona következménye, mert valószínűleg a legtöbb független társulat nem tud megtartani olyan előadásokat és bemutatókat, amelyeket szeptemberre vagy októberre tervezett. Azt hiszem, hogy minőségromláshoz is vezethet, az, ami történik, nekem pedig befagyasztja az agyamat. Mindenesetre vadul figyelem a híreket" - magyarázza Gergye.

"Bármilyen információnak örülnénk azzal kapcsolatban, hogy mire számíthatunk" – nyilatkozta Bodó Viktor, a Szputnyik Hajózási Társaság vezetője, aki azt is leszögezte, hogy bármi történjen, nem fog feloszlani a társulat.

Ma már lehet, hogy mindenki választ kap a kérdésre, lesz-e munkája a következő évadban, ugyanis a Nemzeti Erőforrás Minisztérium várhatóan szerdán teszi közzé a döntését. Addig is a Befogadó Színházak Társulása és a Független Színházak Szövetsége közös tanácskozáson vitatja meg a késedelem nyomán kialakult helyzetet.

 

Tóth Berta / Színház.hu

Kapcsolódó anyagok:
- 66 fix a hatosoknak
- Nyílt levél Vidnyánszky Attilának
- "Necces" a 6-osok ügye
- "Szabadságjog a tét"
- "Fokozódik" a függetlenek helyzete

süti beállítások módosítása