London, West End

2010-ben is sor került Londonban a Kids Week in the West End nevű, közkedvelt rendezvényre a Londoni Színházi Társaság szervezésében. Az esemény célja, hogy a gyerekeknek megmutassa a színházlátogatás élményét, így a hátrányos helyzetű fiatalok is eljuthatnak színházba.

KidsWeek_main-2010-200

 

A több ezer ingyen jeggyel és kísérőprogramokkal járó kedvcsinálás annyira sikeresnek bizonyult, hogy időközben három hetesre hosszabbították, így idén szeptember 3-ig tart. Az öt és tizenhat év közötti gyerekek 32 West End előadást nézhetnek meg ingyen, természetesen egy teljes áruú egyet fizető felnőtt kíséretében.

Forrás: ITI Magyar Központ

4

süti beállítások módosítása