Premier és nagytakarítás

Neil Simon Sweet Charity című musicaljével indul augusztus 25-én a Magyar Színház 2010/2011-es évada, amely a Végzet asszonya elnevezést kapta.

plet_total

 

A teátrumot vezető Őze Áron a keddi próba utáni sajtótájékoztatón elmondta, az első évadot, amelyet teljesen a színház új vezetése állított össze, a hölgyeknek szentelik, így a bemutatott darabok többsége is a nőkről szól.


Nem csak szellemiségében ígér változást a Magyar Színház.

Sipos Imre marketingigazgató a színház külső megújulásáról számolt be, melynek első lépcsőjeként a sajtótájékoztató után, Őze Áron főigazgató, alpinista felszerelésben elkezdte az épület megtisztítását.


ronmos2

Novemberig teljesen lemossák, impregnálják és átfestik a színház épületét, a Szövetség'39 Művészeti Bázis és az Artopolis Egyesület pedig egy dinamikus falfelület létrehozásával alakítja élőbbé a művészbejáró felőli homlokzatot.

 

ronmos1

 

A Szövetség'39 képviseletében Baróthy Anna elmondta: az épület kiálló betonelemeinek oldala dinamikus színezést kap, míg a színház Wesselényi utca- Szövetség utca felőli sarkán egy 2500 fémlemezből álló "acélrepkényt" helyeznek el mintegy 200 négyzetméteres felületen. Az egyes levelek felületére a Magyar Színház egykori és mai művészeinek nevei kerülnek.

 

 

Magyar_Szinhaz_logo_Color

 

forrás: Magyar Színház

süti beállítások módosítása