Svejk! Vacsorázzunk!

A színész saját feldolgozásában, Ernyei László és Sax Norbert harmonikajátékával kísérve, a cseh konyha ízeivel fűszerezve mutatja be egész estés vacsoraszínházát először augusztus 28-án, a Ferdinand Monarchia Cseh Sörházban.

Beszélgetés Tóth Zoltánnal

„A svejkség mint társadalmi magatartás elterjedése szoros kapcsolatban van a válsággal (...) A svejkség technikája abból a meggyőződésből fakad, hogy a világ végül is csak hazugság, csalás, abszurd komédia."
Ezzel a Josef Jedlickától vett gondolattal kezdi a beszélgetésünket a vacsoraszínház megálmodója, Jaroslav Hasek művének „vendéglőre alkalmazója" és az előadás főszereplője: Tóth Zoltán színművész. A művész a kilencvenes évek közepén a Debreceni Csokonai Színházban nagy sikerrel alakította az örök kisember figuráját.

- Ön több mint tíz évvel ezelőtt a debreceni Csokonai Színház szinpadán alakította Svejket... Hol volt eddig, és mért épp most nyit be Svejk újra a régi vendéglőbe?

Tóth Zoltán: Svejk mindig itt ücsörög valahol. Nem nehéz őt észrevenni, hiszen ott van a pályaudvarokon, a focimeccseken, előttünk áll a hentesnél, egy kapualjból bámulja a zászlólengető ökölrázókat, bölcsen mosolyog a lépcsőházban, ha elromlik a lift és ott üldögél a kocsmában egy korsó sör mellett. Kis dolgokból összerakja és megérti a nagyokat. A nagy dolgokból meg összerakja a világot. Szerintem rég látott ennyi mulatságos dolgot, mint az elmúlt időkben. Rengetegen röhögnek vele, ezért hát úgy gondolta, itt az idő, hogy egy jó, habos korsó sör mellett beszéljen a kocsmában.

- Hogyan értelmezi a „derék katona" alakját?

Tóth Zoltán: A haseki világból engem elsősorban nem a katona, hanem a derék mint ember érdekel. Az, hogy a kisember a különböző történelmi, társadalmi viharokban hogyan tudja megőrizni a maga derék mivoltát, azaz a becsületét és tisztességét.

- Mire jó, ha meglátjuk és kinevetjük a hülyeséget?

Tóth Zoltán: Tud jobb megoldást?! A túlélés talán egyetlen technikájának tekintem. A humort kell keresni mindenben, hiszen olyan nevetséges a körülöttünk lévő világ. A nagyképűséget, a gőgöt, a fennhéjázást, a bürokrata szemléletet muszáj kinevetni és kinevettetni a színpadon. Ha az ember kiáll a tengerpartra, s ott nem érzi magát nagyon aprónak, akkor el kell mennie az orvoshoz.
Svejk nem hülye, ő a szatíra módszerével vette fel a hülyeség álarcát, hogy a körülötte lévő világ hülyeségét le tudja leplezni.

- Mi az a „vacsoraszínház"?

Tóth Zoltán: Közösség. A színház és a vacsora is olyan dolog, ahol jó együtt üldögélni, ahol egymásra figyelünk. Ahol együtt töprengünk, nevetünk sokat, meg is fejtjük a világot. Néha pedig jókat hallgatva bámulunk csak a pohárba. EGYÜTT.

- Nem túl nehéz egyedül ...?

Tóth Zoltán: Lehetetlen. Ha egyedül lennék, bele sem fogtam volna. Kitűnő és lelkes munkatársaim hozzáértéssel, szeretettel tartanak, ha megbotlom. Évtizedes barátság fűz össze a két kitűnő muzsikussal: Ernyei László és Sax Norbert harmonikaművészekkel. Minden praktikus problémát pedig időben felismerve segíti, szereti a munkánkat Faragó Ildikó.
Nagyszerű partnerre találtunk Martin Imre, a Ferdinánd Monarchia Cseh Sörház tulajdonosának személyében, aki a cseh kultúra lelkes támogatója. Imre megkeresésünkre első szóra támogatta az ötletet, befogadta az előadást, aminek budapesti ősbemutatója augusztus 28-án lesz. Az előadás a nyár folyamán már látható Mátészalkán és Debrecenben, ősztől pedig Budapesten és vidéki városokban színvonalas éttermeiben.