Pécsi Felnőttbábfesztivál

Számos gyerekbábszínházi fesztivált rendeznek világszerte, ezzel szemben a felnőttbábszínház fesztivál igen ritka. Ha bábszínházról beszélünk, legtöbbünk gyerekelőadásokra gondol, pedig az első előadásokat eredetileg felnőttek nézték, ahogyan a meséket is felnőttek hallgatták. A mai értelemben vett gyerekbábszínház alig száz éves, míg a felnőtt párja több ezer éves hagyományra tekinthet vissza. Sok bábszínház készít felnőtt előadást Magyarországon is, talán ez a fesztivál is arra inspirálhatja őket, hogy háromévente rukkoljanak ki egy-egy újabbal.

maglodi_zsanett
Maglódi Zsanett

 

Maglódi Zsanett másfél éve kezdett bele az immáron 15. alkalommal megrendezésre kerülő pécsi fesztivál szervezésébe, amelyet a 60-as években a színház akkori igazgatója, Kós Lajos indított el. Szándékosan nem a fesztiváligazgatót Sramó Gábort, nem a válogatót Kékesi Kun Árpád színháztörténészt választottuk interjúalanyként. Szerettük volna a fesztivált a szervező munkatárs nézőpontjából bemutatni, olyan oldalát, ami a műsorfüzetekből „kimarad".

Maglódi Zsanett: Egy műsorfüzetből nem derül ki, hogy ennyi munka van egy fesztiválszervezéssel. Már a fesztiválfüzet összeállítása is több hónap volt. Csak az, hogy plakátok vannak kinn a városban, az is rengeteg munka - meséli Maglódi Zsanett, akinek folyton cseng a telefonja, most is: Jaj, de jó! Akkor innentől fogva három óra múlva megérkeznek a japánok!

- Mi történt?

Maglódi Zsanett: Nem érkezett meg a japán csoport, hiába várta őket a ferihegyi transzfer. Mígnem végre sikerült kideríteni, hogy megérkeztek, csak elveszett az egyik csomagjuk. Természetesen rögtön azt kívántam, csak ne a bábos csomag legyen az. Tudod, a nagy bunraku bábok, amiket három ember mozgat. Mert akkor hogyan tartjuk meg a pénteki előadást??!

- Hogyan történt az előadások kiválasztása?

Maglódi Zsanett: Volt egy kör, akiket kiválasztottunk, akiket szerettünk volna, ha pályáznának és fellépnének. A másik körben feltettük a honlapunkra a felhívást, hogy várjuk a pályázatokat. A beküldött dvd-k alapján Kékesi Kun Árpád válogatta ki az előadásokat.

- Önkéntesek is segítik a munkátokat?

Maglódi Zsanett: Igen, a Leőwey Klára Gimnáziumból francia, angol szakos diákok az önkéntes csoportkísérők, nekik tapasztalat, kicsit belelátnak ebbe a bábos világba, másrészt ez nagy segítség nekünk.

- Az EKF támogatásnak köszönhetően színesebb idén a program?

Maglódi Zsanett: Igen, azért nagyobb szabású, mert idén nagyobb támogatást kaptunk. Mint a Bóbita háttérintézménye, a Pécsi Nemzetközi Báb és Utcaszínház Alapítvány pályáztunk, hogy 2010-ben szeretnénk megrendezni ezt a fesztivált. Szerencsére elegendő támogatást nyertünk. Jó érzés, hogy a résztvevőknek tetszik a város, igaz, ez nem rajtunk múlik...


- Számodra mikor lesz sikeres ez a fesztivál? Mivel méred a sikert?

Maglódi Zsanett: Ha minden fellépő megérkezik, az már fél siker, ha meg tudják tartani az előadást, ha teltházas az előadás, és ha tetszik az embereknek az előadás. Mert a fellépőknek a legfontosabb a taps.

- Milyen terveitek vannak? Mire készültök?

Maglódi Zsanett: A terveink között szerepel, hogy legközelebb már az új helyünkön, a Zsolnay Kulturális Negyedben rendezzük meg a bábfesztivált. Elvileg szeptember végén költözünk oda, így a következő fesztivál három év múlva már ott kerül megrendezésre. Találkozzunk a Zsolnay Negyedben!

 

Csikós Ildikó | színház.hu