2. d'Watt a Gödörben

Az első d'Watt Nemzetközi KortársTánc Találkozót 2009 májusában rendezték az Erzsébet téri Gödör Klubban. A program célja egy olyan alkotói platform megteremtése volt, ahol kortárs előadóművészek találkozhatnak, ismerkedhetnek egymás munkáival, és szemléletüket, tapasztalatikat megosztva új tapasztalatokra és kapcsolatokra tehetnek szert. A fesztivál másik fontos célja, hogy a közönség lehető legszélesebb szélesebb köre találkozzon a kortárs tánc- és cirkuszművészet alkotásaival


logo_godor_klub


Tavaly hazai és nyugat-európai neves kortárstánc művészek töltöttek együtt három napot a Gödör Klubban. Idén a kortárstánc mellett a cirkuszvilág művészeit is meghívták a rendezvényre, így e két művészeti ág összefonódásából születhetnek új, izgalmas előadások. A Találkozó egy kéthetes Rezidencia Workshoppal indul.


Rezidencia Workshop

2010. augusztus 30. - szeptember 10.


Roberto Magro olasz dramaturg és előadóművész az idei kéthetes rezidencia program alatt magyar kortárstáncosokkal és cirkuszosokkal készít egy előadást, ami a 2. d'Watt Találkozó első napján lesz látható.

Az idei rezidencia program célja bemutatni, ahogy ez a két nagyon közel álló művészeti ág összefonódva egy új előadó nyelvet hoz létre. A közös munka célja, hogy a résztvevő művészek megismerjék egymás gondolkodását és eszközeit, és a kéthetes közös kutatás-tanulás eredményei egy közös produkcióban megmutatkozzanak a szélesebb közönség előtt is.


RobertoMagro_1
Roberto Magro (Tober)

 

Roberto Magro (Tober)
Olasz dramaturg és előadóművész. a torinói FLIC Cirkusz Iskola és a frisancói "Brocante" Cirkusz Fesztivál igazgatója, továbbá rendez a brüsszeli E.S.A.C.-ban (Ecole Superiore des Arts du Cirque). Fontosabb dramaturgiai munkái: Homeland és Kiosco das almas perdidas az Enclave Dance Companyval. Workshopokat tart és tanít a világ különbőző országaiban : Norvègia, Belorusszia, Svédország, Francaország, Olaszország Spanyolország, Belgium, Burkina Faso, Albánia. Mexiko, Brazília.

 

2. d'Watt Nemzetközi Kortárstánc és Cirkusz Találkozó
Program

 


2010. szeptember 10.

20:00 Alessandro Maida: Dieu me doit des explications (10') • terasz

Az előadás az akrobatika és a tárgymanipuláció elemeit ötvözi, szerepel benne egy sétáló földgömb és három golyó. Alessandro a zsonglőr gömbje egy elérhetetlen stabilitást keres, mivel a gömbön nem lehetséges instabilitás. A labdák mágikusan gurulnak, ugrálnak és lebegnek a gömb körül, a tárgyak törékenységének illúzióját keltve. A „kicsi" aprólékossága és precizitása, valamint a „nagy" robosztus energiája között keressük a teljes harmóniát.

 

Alessandro_Maida_1

 

20:30 Piergiorgio Milano és Florencia Demestri: Happy End - tündérmese felnőtteknek (30') • színházterem
rendező-koreográfus: Florencia Demestri, Piergiorgio Milano

Átmenet az otthoni létből a vadonba.

Ez a táncelőadás az élet egy pillanata, amelyben nincsenek többé jelentésüket vesztett szavak, a kommunikáció teljes egészében a testre hagyatkozik. A történet nem egy konkrét országban játszódik, nincs sem eleje, sem vége, a közönség beoson egy szobába és megnéz valamit, amit nem megnézésre szántak.
Itt mindegyik táncos a másikra reagál, a másikat provokálja. A szereplők nem azért vannak jelen, hogy megmutassanak valamit, hanem hogy nézve legyenek.



Flor_Demestr


A táncban nem az esztétikumot keressük. Minden érzelem értékes és kifejezhető a test révén. Elutasítjuk azt a mozgást, aminek nincs színházi jelentése.

Furcsa, de úgy tűnik, hogy ebben a káoszban minden újra jelentést talál.

„Ne felejts el állat lenni,
Harcolni a plasztik és a tégla ellen,
Egy öreg szék kitartásával.
Boldog vagyok és tudom, miért:
Mert szeretem az erőteljes dolgokat."

 

21:00 d'Watt workshop bemutató: Sep/tember (40') • színházterem
Dramaturg: Roberto Magro
Koreográfia: Máthé Gabriella

 


2010. szeptember 11.

20:00 Piergiorgio Milano: Denti (10') • terasz
rendező: Piergiorgio Milano

A denti jelentése olaszul: fogak.

Az előadás utazás a fizikai érzékelésen és emlékeken keresztül, ahol az eltávozás lehetetlensége és a felejtés vágya feszül egymásnak. A Denti a veszteség, a féltékenység, a szerelem és vágy hiányáról szól; szabad teret enged a mozgásnak, hogy vezessen és gyógyítson.
„Keresem azt a csatornát, amelyen keresztül a test érzeteket gyűjt össze, majd ismét útra engedi őket, amely segítségével az emlékezet tárolja a vágyakat és törli a rémálmokat. A tapasztalataim és testtudatom faggatása után a fogakban találtam meg ezt a csatornát. A munka során az általam felfedezett szimbolizmust és megtapasztalt fizikai élményeket átszűrtem saját kifejezési eszköztáramon. A szóló előadás legfőbb tulajdonsága az alaposan kidolgozott gesztusok és a térbeli lebegés közötti kapcsolat, a koreográfia zeneisége, a jelmezek használata és a test meghosszabbítása."

Piergiorgio_Milano

 


20:30 CFB 451 Christian & François Ben Aïm: O Mon Frere!/ O my Brother! Production 2001 - Trio (25')• színházterem

koreográfusok: Christian et François Ben Aïm
szereplők: Christian Ben Aïm, François Ben Aïm, Eric Fessenmeyer
zene: Leonard Cohen
hang: Hervé Diasnas
fény: Laurent Patissier

Az előadást Josef Koudelka fotói inspirálták. A csendről szól, amely elválaszt három embert. A produkciót átitatja a szavak mögött meghúzódó csend, a századokon átívelő csend, a hagyomány és az átadás ősi csendje.


cirkuszinhaz

Három ember, akik összejöttek egy kopár, csupán fényekkel és árnyékokkal tagolt térben.
A darab gyengéden és érzékenyen beszéli el egy ember táncát és a ragaszkodás táncát, szokatlan, ámde nagyon is nélkülözhetetlen hangnemben.


21:00 CirkuSzínház Társulat (kortárs cirkusz légen és földön) (50') • Színházterem

Az előadás valódi összművészeti produkció, a cirkusz, a kortárstánc, a breaktánc, utcai akrobatika és a harcművészet elemeit ötvözi - valóban a tér mindhárom dimenziójában. A sokféle készség és mozgásfajta közös nyelve a légi-akrobatika technikailag megújított formája.

Hol a valóság vége és hol kezdődik az illúzió? Külső vagy belső világunkban éljük meg a valóságot? Átjárható-e a kettő határa?


A szabadtéri programok eső esetén a Klub belső tereiben kerülnek megrendezésre.
A programokra a belépés ingyenes.

 

---------

2. d'Watt Nemzetközi Kortárstánc és Cirkusz Találkozó
2010. szeptember 10-11.
Gödör Klub

További információ:
Erzsébet Téri Kulturális Központ és Park - Gödör Klub
1051 Budapest, Erzsébet tér
E-mail: info@godorklub.hu
Tel.:06-20/201-3868
www.godorklub.hu; www.vilagveleje.hu

 

süti beállítások módosítása