Ennek jegyében szervezi a 2010/2011-es évadot a Gárdonyi Géza Színház. Idén az ifjúságot, a középiskolás, illetve főiskolás közönséget erősebben szeretnénk megfogni - mondta az évadnyitón Csizmadia Tibor. Az igazgató-főrendező elmondta: a munka Paul Claudel: A selyemcipő című olvasópróbájával kezdődik, amelyet Zsótér Sándor rendez majd. A morális kérdéseket is felvető spanyol szerelmi történetet új fordításban játszák majd.
A selyemcipő olvasópróbája
Zsótér Sándor, rendező az olvasópróbán árulta el, már két éve szeretné színre vinni a művet, de csak most nyílt rá alkalom. A selyemcipő a szerző ritkán játszott műve; két fiatal szerelmének története, akik mindent megtesznek azért, hogy egymáséi legyenek, de csak az égben köttetik meg a frigy.
Claudel az egyik legtermékenyebb francia szerző, a huszadik század francia irodalmának egyik legnagyobb alakja. Általában a hitről és a szerelemről ír.
Az egri társulat, Nádasy Erika főszereplésével Claudel testvéréről, Camille-ről már bemutatott egy monodrámát.
Zsótér Sándor rendező, A selyemcipő olvasópróbáján
A gyerekeknek La Fontaine: Állatmesék című mese-táncjátékát tűzi műsorra a színház. Ennek előbemutatója októberben a Nemzeti Táncszínházban lesz, Barta Dóra rendezésében. De láthatja a közönség Csíky Gergely: Prolik (Ingyenélők) című tragikomédiáját; a stúdiószínpadon Fábri Péter: Látogatók című drámáját (Kertész Lilly Mindent felfaltak a lángok című önéletírása alapján). Ezen kívül Huszka Jenő - Martos Ferenc: Gül Baba című daljátékát, és H. C. Andersen - Jevgenyij Svarc: A hókirálynő című mesejátékát; A Mester és Margaritát valamint a Csörgess meg! című mobilrevü második részét, a Hivatal-Színházat. Folytatják a stúdiószínpadon a napi újságcikk alapján bemutatott HírlapSzínházat. A tánctagozat idén Mozart: Requiemjével és a Tiszta tánc című koreográfiával jelentkezik. Tavaly intenzívebbé vált, most még erősíti az iskolákkal való kapcsolatot, ezért tovább bővíti Extrák programját a színház. Elköszönt a társulattól Mészáros Máté, színművész és Túri Lajos, táncművész. Helyére a Győri Táncművészeti Főiskolán frissen végzett Darabont Áron szerződött a tánctagozathoz.
Merczel József, a fenntartó Heves Megyei Önkormányzat alelnöke anyagi stabilitást ígért, a színház a 2008-as év szintjén, csaknem 500 millió forintból gazdálkodhat. Bejelentette: csak az önkormányzati választások után írják ki az igazgatói pályázatot, mivel a jelenlegi igazgató megbízása az évad végén lejár. Homa János, Eger Kulturális Bizottságának elnöke azt hangsúlyozta, milyen fontos, hogy Eger hosszú távon is megőrizze önálló társulatát. /pcs/
fotók: Dömölky Dániel
forrás: Gárdonyi Géza Színház, Eger