Augusztus utolsó hetében Pécsett összegyűlt a nemzetközi bábos szakma színe java. A versenyelőadások után másnap nyitott szakmai beszélgetések folynak a zsűri és az alkotók részvételével. A zsűri célja az építő kritika és visszajelzés. Segítség lehet ez a bábszínházaknak, hiszen visszajelzést kapnak arról, hogy mások hogyan látják őket, szerintük hol tartanak.
A bábmesterségről beszélgettünk az egyik zsűritaggal, Palocsay Katával, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem bábmesterség tanárával.
- Mit gondolsz, hogyan született az első bábelőadás?
Palocsay Kata: Meglátta az ember a saját kezét, vagy annak árnyékát, esetleg egy furcsa formájú fadarabot, gyökeret. A játék egy idős az emberrel.
- Ha egy marslakónak magyaráznád el, hogy mi a bábszínház, hogyan fognál neki?
- Szerinted mi a bábszínház jövője?
Palocsay Kata: Ezt nem tudom megjósolni. A bábszínházat művészegyéniségek teremtik, nem tudhatom és nem is akarom tudni előre, hogy legközelebb mit fedeznek fel önmagukban, és mivel lepik meg a közönséget... Az alkotás lényege, hogy nem borítékolható előre.
- A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem színház és televízió tagozatán színészeket tanítasz bábmesterségre és beszédtechnikára. Nálatok ugyanis kötelező stúdium színész szakon a bábos kurzus. Mit tanulnak meg tőled a diákjaid? Mi az a három legfontosabb ismeret, amit át szeretnél adni?
Inkább mesélek picit a munkámról. Először is, én nem mondanám úgy, hogy mit tanulnak tőlem a hallgatóim. Ha nekik tennéd fel a kérdést biztosan eltérő válaszokat kapnál. Úgy fogalmaznék inkább, hogy az együtt töltött idő alatt igyekszem rávezetni őket egy-két dologra, de elsősorban nekik kell felfedezniük saját képességeiket. Én akkor érzem azt, hogy elértem a célomat, ha felkeltettem a színészdiákjaimban az érdeklődést és a játékkedvet és önállóan elindulhatnak saját útjukon. Nincs túl nehéz dolgom, hiszen bábozni jó dolog, sikerélményt nyújt, kifogyhatatlan örömforrás és tehetséges fiatalokkal találkozom, akik már túl vannak másfél év színészképzésen mire bábozni kezdenek. Az sem mellékes, hogy nyitottak minden új impresszió, tapasztalat, felfedezés iránt, bátran kísérleteznek és rendkívül kíváncsiak.
Azt tapasztaltam, hogy az az igazi fordulópont az első megelevenített tárgy után következik be. A bábos szinte függővé válik, hiszen ahogy az élettelen tárgy a bábostól életet, energiát, ritmust kap, a bábos is feltöltődik ezzel a semmihez sem hasonlítható folyamattól. A halott anyag életre keltése a legtöbb, amit egy bábos elérhet, éppen ezért számomra ez a legfontosabb. A bábos kurzusom ezt célozza meg több irányból: a folyamat megtapasztalását, elsajátítását, tudatosítását és reprodukálhatóságát. Diákjaimmal közösen bejárjuk az utak egyikét, mely - amint az eddigi tapasztalat mutatja - járható. Az én feladatom minden évben minden évfolyammal ezt újra felfedezni.
- Hogyan dolgoztok együtt?
- A gyerekek azután kezdenek el bábszínházat játszani, hogy láttak bábelőadást, vagy előtte?
Palocsay Kata: Előtte.
- Szerinted miért?
Palocsay Kata: Mert a gyerekek eleve rendelkeznek még mindazon tulajdonságokkal, ösztönökkel, amelyek később vagy elsatnyulnak, vagy nem merjük őket használni. Ha pedig bábozni szeretnénk, akkor újra fel kell fedeznünk őket, működésbe kell hoznunk. (Remélem fölösleges hozzáfűznöm, hogy itt semmiképp sem a technikai tudásra gondoltam, habár bizonyos technikákat a gyerekektől lehet a legjobban ellesni. )
- Mesterek?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.