Színikritikusok Díja 2009/10

A színházi szezon indulását jelző fontos esemény az egyik legrangosabbnak számító szakmai elismerés, a Színikritikusok Díjának átadása, melyet a Színházi Kritikusok Céhe adományoz az előző évad legjobbjainak. A Céh tagjai legalább évi kilencven magyar nyelvű - hazai és határon túli - premier megtekintése után tizenöt kategóriában szavazhatnak az általuk legkiemelkedőbbnek ítélt alkotókra. Az idei év különleges az elismerés történetében: 2010-ben 30. alkalommal osztják ki a Színikritikusok Díját szeptember 26-án, a Budapest Bábszínházban.


cehlogo

Rekorderek

A Színikritikusok Díjának harmincéves történetében a legtöbbször, tíz alkalommal, a Katona József Színház társulata nyerte el a legjobb előadás díját. Őket követi hat-hat produkcióval a Kaposvári Csiky Gergely Színház, valamint a függetlenek közül a Stúdió „K" és Pintér Béla Társulata. A képzeletbeli dobogóra a Krétakör négy előadással állhat fel. A Katona, a kaposváriak és a Stúdió „K" idén gyarapíthatja díjainak sorát.

A rendezők közül Zsótér Sándor a rekorder hat győzelemmel; Ascher Tamás három, Mohácsi János, Gothár Péter és Zsámbéki Gábor két-két díjat tudhat a magáénak. Zsótér idén a legjobb zenés/szórakoztató előadás kategóriában két produkcióval is versenyez.
A tervezők közül az abszolút rekordot Szakács Györgyi tartja 14 győzelemmel. Antal Csabának öt, Ambrus Máriának és Benedek Marinak négy-négy, Khell Zsoltnak három kritikusdíja van. Ambrus Mária és Benedek Mari a győzelmeket tekintve ebben az évben beérheti Antal Csabát.

A színészek között szoros a verseny állása. Cserhalmi György és Kulka János három-három, Kállai Ferenc, Sinkó László, Blaskó Péter, Garas Dezső, Varga Zoltán, Haumann Péter, Trill Zsolt és Fekete Ernő két-két alkalommal nyújtott fő- vagy mellékszerepben kimagasló alakítást. Idén Fekete Ernővel hármassá válhat a holtverseny a legek közt, vagy az ezidáig egyszeres győztes Kovács Zsolt gyarapíthatja díjai számát.
A színésznők között hatszoros kritikusdíjas Törőcsik Mari, ötszörös Csomós Mari, négyszeres Csákányi Eszter és Fullajtár Andrea. Törőcsik Mari idén növelheti díjainak számát.

Elsők

Idén először kaphat Színikritikusok Díját Podmaniczky Szilárd, Koltai M. Gábor, Rába Roland, Szabó Máté, Bodó Viktor, Gergye Krisztián, Gianina Cărbunariu, Tengely Gábor, Csató Kata, főszerepben Kerekes Éva, Pogány Judit, Szorcsik Kriszta, Kuna Károly, Vicei Natália, Epres Attila, Polgár Csaba, Daróczi Sándor, Fodor Viola, Árvai György, Ignjatovic Krisztina, Bánfalvi Eszter, Ötvös András és Szalma Noémi.

 

 

 

A SZÍNIKRITIKUSOK DÍJA 2009/2010 JELÖLTJEI



A legjobb új magyar dráma:
- Esterházy Péter: Harminchárom változat Haydn-koponyára
- Háy János: Völgyhíd
- Podmaniczky Szilárd: Albert Einstein paprikáskrumpli
- Tasnádi István: Kupidó

 

A legjobb előadás:
- A kétfejű fenevad Katona József Színház | rendező: Máté Gábor
- Az elveszett levél Pécsi Nemzeti Színház | rendező: Mohácsi János
- Kasimir és Karoline Örkény Színház | rendező: Bagossy László

 

A legjobb rendezés:
- A Danton-ügy Stúdió „K" Koltai M. Gábor
- Kasimir és Karoline Örkény Színház Bagossy László
- Mein Kampf Nemzeti Színház Rába Roland
- Oidipusz király Csiky Gergely Színház, Kaposvár Rusznyák Gábor


A legjobb zenés/szórakoztató előadás:
- Chicago HOPPart Társulat | rendező: Zsótér Sándor
- Maya Gárdonyi Géza Színház, Eger | rendező: Zsótér Sándor
- Naftalin Radnóti Színház | rendező: Szabó Máté

 

A legjobb független színházi előadás:
- Kockavető Szputnyik Hajózási Társaság | rendező: Bodó Viktor
- Trilógia-tanulmány Gergye Krisztián Társulata, Bárka Színház, MU Színház, Budapesti Őszi Fesztivál | rendező: Gergye Krisztián
- 20/20 Yorick Stúdió, Marosvásárhely & dramAcum, Bukarest | rendező: Gianina Cărbunariu

 

A legjobb gyerek- és ifjúsági előadás:
- Keresztanya Orlai Produkciós Iroda, Harlekin Bábszínház, Eger | rendező: Csató Kata
- Repülési lecke kezdőknek ESZME, Vaskakas Bábszínház, Győr | rendező: Tengely Gábor
- Völgyhíd Kolibri Színház | rendező: Bagossy László

 

A legjobb női főszereplő:
- Kerekes Éva Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése Örkény Színház
- Pogány Judit Macskajáték Örkény Színház
- Szorcsik Kriszta Dogville Bárka Színház
- Törőcsik Mari Naphosszat a fákon / Mein Kampf Csiky Gergely Színház, Kaposvár / Nemzeti Színház

 

A legjobb férfi főszereplő:
- Fekete Ernő Othello / A kétfejű fenevad / Mennyekbe vágtató prolibusz Vígszínház / Katona József Színház
- Kovács Zsolt Az elveszett levél Pécsi Nemzeti Színház
- Kuna Károly A Danton-ügy Stúdió „K"

 

A legjobb női mellékszereplő:
- Hámori Gabriella Kasimir és Karoline Örkény Színház
- Molnár Piroska Ármány és szerelem / Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból Nemzeti Színház, Művészetek Palotája
- Vicei Natália Safe House Szabadkai Népszínház Magyar Társulata

 

A legjobb férfi mellékszereplő:
- Epres Attila Mindent anyámról Pesti Színház
- Máté Gábor A szerelem diadala Katona József Színház
- Polgár Csaba Bohémélet / Chicago Örkény Színház / HOPPart Társulat

 

A legjobb díszlet:
- Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése Örkény Színház Ambrus Mária
- Kasimir és Karoline Örkény Színház Bagossy Levente
- Mein Kampf / Bánk bán -junior Nemzeti Színház Daróczi Sándor
- Oidipusz király / Az elveszett level Csiky Gergely Színház, Kaposvár / Pécsi Nemzeti Színház Fodor Viola
- Othello Vígszínház Árvai György

 

A legjobb jelmez:
- A kétfejű fenevad Katona József Színház Füzér Anni
- Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése / Maya / Lorenzaccio Örkény Színház / Gárdonyi Géza Színház, Eger / Maladype Társulat Benedek Mari
- Kasimir és Karoline Örkény Színház Ignjatovic Krisztina


A legjobb színházi zene (új!):
- Az elveszett levél / A falu rossza / Úri muri Pécsi Nemzeti Színház / Csiky Gergely Színház, Kaposvár / Nemzeti Színház | Zeneszerző: Kovács Márton
- Kasimir és Karoline Örkény Színház | Zeneszerző: Darvas Ferenc
- Oidipusz király Csiky Gergely Színház, Kaposvár | Zeneszerző: Rozs Tamás
- Trilógia-tanulmány Gergye Krisztián Társulata, Bárka Színház, MU Színház, Budapesti Őszi Fesztivál | Zeneszerző: Philipp György


A legígéretesebb pályakezdő:
- Bánfalvi Eszter Nemzeti Színház
- Ötvös András Gárdonyi Géza Színház, Eger
- Szalma Noémi Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza

 

Különdíj:
- Alföldi Róbertnek a Nemzeti Színház arculatának megteremtéséért
- Gál Tamásnak A nagyidai cigányok című produkciójáért a Dunaszerdahelyi Epopteia Társulás műhelyében
- Gáspár Ildikónak dramaturgiai munkáiért az Örkény Színházban (Bohémélet, Macskajáték, Kasimir és Karoline)

 

------------

S z í n h á z i K r i t i k u s o k C é h e
H u n g a r i a n T h e a t r e C r i t i c s ' A s s o c i a t i o n
E-mail: kritikusceh@gmail.com
1068 Budapest, Városligeti fasor 38. Tel./Fax: (36 1) 342 0146

süti beállítások módosítása