Tiszta méz

Van egy város Amerikában, ami alatt ég a föld. Már több évtizede. Valóban! Ebből indul ki Horváth Csaba új előadásában, A tiszta mézben, amely a Forte Társulat és a József Attila Színház közös produkciója. Arra keresi a választ, hogyan lehet tánccal, mozgással személyiségünk akaratlagos vagy ösztönös titkait kifejezni. Az alkotókat erről kérdeztük és arról, hogyan született a darab, miként hatott rájuk a munkafolyamat.

- Mi alapján született a Tiszta méz című darab?

- Kikre építettétek a történetet?

Horváth Csaba: A történetnek a főszereplői különböző szakmák képviselői, akik haszontalanná váltak Centráliában. Megjelennek benne romantikus hősök, utazók is, az egyik hegyet mászik, a másik búvárkodik, a harmadik pilóta. Ezek a szereplők mind az égő városból menekülnek.

Kádas József: A három szakmunkás: a mentős, a kéményseprő, a tűzoltó. Én ez utóbbit játszom. Mindenkinek vannak vágyai, de ez a három szakember jól titkolja a sajátjait, ugyanakkor ezeket kérik számon az űrben, a levegőben és a tengerben a három hős fiútól, akik elhagyták Centráliát. Őket az vonzza, hogy rekordokat döntsenek, hogy eljussanak oda, ahova még előttük senki. A három cinikus szakember pedig megkérdőjelezi a céljaikat arra hivatkozva, hogy ég az otthonuk.

Földeáki Nóra: Különböző nőalakok is megjelennek a darabban, mindenkinek van egy férfi párja. Hozzájuk kapcsolódnak motívumok, hozzám például a medvéé, ami a mászásra utal, mert a darabbéli párom hegymászó. Az kerül nagyító alá, hogy ki milyen módon megszállott. A különböző foglalkozások, szenvedélyek más megvilágításba kerülnek azáltal, hogy a város megállíthatatlanul pusztul. Egy ember marad csak Centráliában.

Fehér Anna: Én vagyok A nő, Bernarda Alba házának asszonya, ugyanakkor egy játszótér talicskája. Hordozom azt a női alaptípust, aki gyakorlatias, aki szeret, aki szeretné, ha a gyerekei sikeresek lennének, aki boldogságra és egyensúlyra vágyik. Bárki lehetnék, egy öreg, tapasztalt asszony, egy lány, egy játékos, egy álmodozó, akárcsak minden nő.

Földeáki Nóra: A darabban a szerelem hiábavalósága, a kitűzött cél elérhetetlensége miatt kerülnek emberek elviselhetetlen helyzetbe. Kemény női sorsok is megjelennek benne, mindet a szerelem szüli és szünteti meg. Ez a tiszta méz.

Horváth Csaba: Nagyon érzelemdús a darab, mert a nagy emberi tettek, száguldások, vágyak foglalkoztattak bennünket. Ezekkel a tulajdonságokkal szereltük fel a szereplőket.

- Milyen a darab nyelvezete, milyen Szálinger Balázs világa?

Kádas József: Olyan összetett gondolatsorokat fogalmaz meg Balázs és annyira egyéni stílusban, amivel ritkán találkozunk.

Földeáki Nóra: Ez a második írása a Kalevala után, amit feldolgozunk. Hiába ismerjük őt, a szöveg mégis megdöbbentő, mert szép, nyers, kemény, durva költészet, ugyanakkor egyszerű, hétköznapi az, amiről szól. Balázsnál ez a kontraszt mindig megfigyelhető.

Fehér Anna: A testünk, a hangok, a ritmus, a zene és ez a fantasztikus filozófiai költemény, amit próbálunk megjeleníteni együtt ad valamilyen hatást, amihez a saját életemmel erősen és szabadon tudok kapcsolódni. A darab mindannyiunk alapkérdéseihez jut el, hogy miért élek, hogyan lehetek boldog, sokféle fordítása lehet.

- Csaba, illetve ti hogyan fogalmaztok ebben az előadásban?

Fehér Anna: Gyönyörűséges formai képeket alkotnak a testek, a mozgások. A saját múltam, emlékeim és vágyaim folyamatosan megtöltik azt a formát, amit használunk. Néha azt mondjuk a nézőnek, hogy fordítsd le magadnak, amit látsz, néha pedig azt, hogy tarts velünk. Szabad, mesés, játékos és szokatlan az előadás formanyelve, de ettől nem kell megijedni, mert szabadon, gazdagon és befogadhatóan adja magát a nézőnek. A végén együtt ülünk a színpad közepén lévő forgón és a varázslatba mindenki ölelően belekapaszkodhat, tehát nem marad kívül az, aki kinyitja a szívét, aki visszaemlékszik a gyerekkorára, a szerelmeire. Én mélyen hiszem, hogy a néző is olyasmivel térhet haza, amit ma ritkán kap a színházban. Sokféle hatás ér minket manapság a virtuális világon, a zenén, a minket körülvevő képeken keresztül, és ezekhez tud kapcsolódni az előadás, mégis egyszerű és világos marad.

- Anna, hogy hatott rád a feladat amivel a Csaba megbízott? Ezt azért is kérdezem, mert tudom, hogy még nem szerepeltél hasonló jellegű előadásban.

Fehér Anna: Nekem általában a saját személyiségemmel kell megtöltenem a szerepeimet. Amivel ebben a szerepben élek, az ennél plasztikusabb, szigorúbb és egyáltalán nem spontán. Folyamatosan egy letisztult fizikai mozdulatformába kellett belesűrítenem azokat az érzéseket, amiket egyébként sokkal szabadabban és szélesebb gesztusokkal mutathatnék meg, tehát koncentrált és testtudatos magatartást kívánt tőlem a Csaba. Küszködtem ezzel, de éreztem, milyen az az erős látomás, ami a fejében megszületett. Ez a fajta fizikai színház kötöttebb rendszerben szabadít fel érzéseket. Meg kellett tanulnom, hogy minden mozdulatnak, iránynak hosszú dialógus jelentése lehet. Kemény volt, de nagyon élveztem a munkát. Remélem tudok a Csaba együttesébe integrálódni, nekem ez fontos, személyes sikerem és célom is az előadásban.

- Mennyiben különbözött ez a munka az előző Forte-s előadásaitoktól?

Földeáki Nóra: A Csaba által kialakított világ már természetes számunkra. A József Attila Színház miliője izgalmasabbá tette a munkát, mert találkozott két színházi világ, illetve azáltal, hogy a forgóra építettünk, és a nézők körbeülik a teret intimebbé vált. Nekem az is újdonság volt, hogy csak egyszer szólalok meg. A tiszta mézben egy monológom van és eltelik egy óra, amíg megszólalhatok. A készülődés olyan izgalmakkal jár, hogy mire eljutok a monológig, mindenen túl vagyok.

- Anna, mennyire érzed magadhoz közel állónak ezt a formanyelvet?

Fehér Anna: Erre válaszol az, hogy amikor megnézem a próbákat, mindig van egy rész, amikor egyszerűen katartikus élményem van, pedig csak forma, de mégis olyan kifejező. Remélem, hogy minél többen megtanuljuk ezt a nyelvet.

Tóth Berta | színház.hu