Szabadtéri Amor Omnia

Közel ötszáz néző volt kíváncsi Temesvárott kedd este az Amor omnia című előadásra, melyet ezúttal nem színházban, hanem a Dóm téren mutatott be a Csiky Gergely Állami Magyar Színház. A színház és a Máltai Segélyszolgálat közötti együttműködésnek karitatív célja volt: az előadás után a nézők hozzájárulhattak az árvízkárosultak megsegítéséhez.

 

Amor_omnia_Foto-Nagy_Jozsef_7

 

Aki lemaradt, vagy aki egyszerűen csak még egyszer meg kívánja nézni Peter és Zheni Pashov gyönyörű árny- és fényjátékokban gazdag előadását, legközelebb október 3-án 19:00 órától teheti meg a temesvári magyar színház Nagytermében.

A rendezők által „vizuális, szegény színháznak" nevezett stílus jegyében készült produkció improvizációkon alapuló próbafolyamat során jött létre a társulat fiatal színészeivel. A nonverbális előadásban az ember és környezetének a kapcsolata hangsúlyozódik ki, továbbá bebizonyosodik ismét, hogy a szerelem, mint érzés, nemcsak szavakban fejezhető ki.

A produkció varázslatos képi világát Cári Tibor zenéje egészíti ki, mely gyakran a színészek előadásában hangzik el, így az Amor omnia egy igazi csapatmunka eredménye, melyben a különböző eszközök és formanyelvek a  rányosan lettek kikeverve azzal az érzelmi és érzéki gazdagsággal, amely a szerelemre, a férfi és nő közötti változatos kapcsolatokra jellemző.

 

Amor_omnia_Foto-Nagy_Jozsef_8

 

Zheni és Peter Pashov a szófiai Nemzeti Színház- és Filmművészeti Akadémia professzorai, továbbá a szófiai Atelie 313 Bábszínház irányítói. Számos külföldi meghívásnak tettek eleget: dolgoztak Horvátországban, Szerbiában, Magyarországon és az Amerikai Egyesült Államokban is, Romániában azonban most rendeznek először, reményeik szerint azonban munkájukkal egy gyümölcsöző kapcsolat alakulhat ki a bolgár és a romániai színházak között. Mindkét rendező nagyban hozzájárult a bolgár bábszínház megújulásához, új formájú és típusú bábjaikkal, különleges fény- és árnyjátékaikkal, melyekben a hangsúly az ember és különböző tárgyak viszonyán van, egyedi stílust dolgoztak ki.

 

Amor_omnia_Foto-Nagy_Jozsef_13

 

Diákjaikkal tíz-tizenöt éve kísérleteznek ezen a téren és ennek eredményeképp sikerült kidolgozniuk az úgynevezett „vizuális, szegény színházat", melynek alapvető feltétele, hogy kevés díszlet és kellék látható a színpadon, a hangsúly az egyszerűségen és a látványon van. A rendezőpáros egy-két hetes workshoppal szokta kezdeni a munkát, a temesvári magyar társulat esetében pár nap azonban elég volt a felkészülésre és a különböző technikák elsajátítására.
Az előadásban fellépnek: Kiss Attila, Kocsárdi Levente, László Pecka Péter, Lőrincz Rita, Magyari Etelka, Molnos András Csaba, Szilágyi Ágota, Tar Mónika, Tankó Erika, Nagy Sándor, Páll Anikó Katalin, Vass Richárd és Molnár Róbert újvidéki színművész


JEGYVÁSÁRLÁS információ:

Megváltozott a jegyiroda nyitvatartása: hétköznap 10-13, szerdán és pénteken 17-19 óra között is, illetve minden előadás előtt egy órával lehet jegyet váltani;
cím: Alba Iulia utca 2. Szám, telefon: 0356-450.606, e-mail cím: ticket@tm-t.ro.

 

fotók: Nagy József
forrás: Csiky Gergely Állami Magyar Színház

süti beállítások módosítása