Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatója 1883. szeptember 21-én volt a Nemzeti Színházban. Ennek emlékére ünnepeljük országszerte a Magyar Dráma Napját ezen a napon azzal a céllal, hogy jobban megismertessük a hazai drámairodalom értékeit a közönséggel.
Az elmúlt évben Spiró Györggyel találkozhattak a nézők a Miskolci Nemzeti Színházban, Lévay Adina rendező pedig az Éjjeli menedékhely című színmű előkészületeibe vezette be az érdeklődőket a Magyar Dráma Napján. Idén is hasonlóan izgalmas, és egyszersmind tanulságos programokkal várjuk a dráma és a színház szerelmeseit.
A MINDENLÁTÁS
Vendég: Gabnai Katalin színikritikus, író, drámapedagógus
2010. szeptember 21. 14.30 óra • Játékszín
NYÍLT PRÓBA
A Magyar Dráma Napján az érdeklődők bekukkanthatnak A mindenlátó királylány című mesejáték, valamint a Menyasszonytánc című klezmer musical próbájába. A mesejátékot Seres Ildikó rendezi, Jávori Fegya-Miklós Tibor-Kállai István-Böhm György musicaljét pedig Halasi Imre állítja színpadra.
2010. szeptember 21. 10 óra • Nagyszínház (Menyasszonytánc)
2010. szeptember 21. 11 óra • Kamaraszínház (A mindenlátó királylány)
A Magyar Dráma Napja programjai ingyenesek, jegyek korlátozott számban a jegyirodában igényelhetők.