Itthon is van a bábnak lelke

Mi is a színházi mazochizmus? Mennyi kompromisszummal jár és lehet-e közösségre találni az alkotásban? Miért kérnek panaszkönyvet, ha sírokat látnak egy bábelőadásban? Mit jelent az, hogy bábos gondolkodás? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Csató Katával, aki egy évig szünetet tart, nem rendez.

kata2

 


- Már egy éve említetted, hogy úgy érzed: összegzésre lenne szükséged. Úgy tudom, most jött el ennek az ideje, hiszen ebben az évben nem fogsz rendezni. Miért?

 

Csató Kata: A szünet oka az, hogy amikor belemerülök egy anyagba, akkor nem tudom magam függetleníteni tőle és most szeretnék külső hatásoktól mentesen gondolkodni. Ha sok kompromisszumot kell kötnöm, és amikor már benne vagyok egy munkában, nem tudok megelőzni bizonyos folyamatokat. Ezért most egy kicsit eltávolodnék rendezéstől.


- Pontosan mit kell feldolgoznod?

 

Csató Kata: Sokmindent. Szeretnék gondolkodni az egész rendszerről és arról, hogyan lehetne változásokat előidézni. Illetve azon, kell-e nekem minden esetben hatnom vagy változásokat szorgalmaznom. A saját munkámért, akkor tudok teljes mértékben felelősséget vállalni, ha látom az anomáliákat és azt, hogyan tudom őket kikerülni. Lehet, hogy egy év múlva oda fogok kikötni, hogy egyszerűen csak csinálnom kell a munkámat. Lehet, hogy úgy döntök, nem szeretnék intézményes keretek között dolgozni, ebben az esetben független kereteken belül kell megteremteni a lehetőségeket. Ezen dolgozom egyébként az ESZME-ben is.


- Pontosan mi az ESZME és mennyire befolyásolja a tevékenységét a hatos kategóriát sújtó zárolás?

 

Csató Kata: Az ESZME egy mozaikszó, azt jelenti, hogy Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete. Független zenészeket, képzőművészeket, bábosokat, táncosokat magába foglaló ernyőszervezet. Működésre, produkciókra pályázunk és megpróbáljuk megoldani, hogy a műfajok között minél nagyobb átjárhatóság legyen. Hozzánk tartozik öt színház: a MárkusZínház, a Tintaló Társulás, a Majoros Ági Bábszínháza, a Bábakalács Bábszínház és a PR-Evolution. Nagyon kevesen vannak tisztában azzal, milyen szervezetek tartoznak a hatos kategóriába. A héttagú kuratórium pontrendszer alapján döntött a támogatásról. Viszont vannak területek, amiket nehéz besorolni. A független bábosok a nézőszámmal vannak gondban, mert nem lehet felbecsülni hány embernek játszunk például egy falunapom, vagy a Mesterségek Ünnepén.


- Amikor Veres Andrással végeztetek Lengyelországban, nem merült fel, hogy ott maradjatok?


Csató Kata: Nem. Az ott töltött hat év elég volt. Nagyon jó érzés visszamenni, de nem tudnék kint élni. Végig honvágyam volt. Megszenvedtem, hogy nem lehettem a szüleimmel, a barátaimmal, amíg tanultunk, viszont akkor ez volt az egyetlen továbblépési lehetőségem.


- Pedig anno azt mondtad, hogy Lengyelországban sokkal mélyebb, sokkal nagyobb hagyománya van a bábnak. Ezért merült fel bennem a kérdés.

 

Csató Kata: Itthon is van a bábnak lelke, ez nem határfüggő. Minden országnak megvannak a saját maga szabta határai, és mindehol beleszól az aktuális politika. Engem az foglalkoztat, hogy mennyire vagyunk mi, alkotók felelősek, azért ahogy történnek a dolgok. Emellett szerintem olyan időszakot élünk, amikor az emberek nem kíváncsiak a valóságra, hanem menekülnek előle és inkább szórakozni vágynak. A filozófiai tartalmú előadásoknak egyre kisebb felület jut.

kata1


- És a felnőtt bábelőadásoknak?


Csató Kata: Felnőtt bábelőadásról nem nagyon tudunk beszélni Magyarországon, mert annyira kevés van.


- Mik a tapasztalataid a saját darabjaiddal kapcsolatban, hogy reagál rájuk a közönség?

 

Csató Kata: A dédszüleim történetét feldolgozó „Hamuban sült mese" egyes motívumai meglepő módon kicsapták a biztosítékot. Ebben sírok között tér haza egy nő illetve egy katona, akik a szerelmüket keresik. Voltak, akik a panaszkönyvet kérték az előadás után és felháborodva irogatnak leveleket pedagógusok, szülők a színház igazgatójának. Azóta azon töprengek, vajon mit merünk megmutatni a gyerekeinknek, mi az, amiről hajlandók vagyunk beszélgetni. Azokkal a mesékkel, amiket választok és ahogy megfogalmazom őket, ha nem is provokálni akarok, de párbeszédre biztatnám a közönséget, legyen az gyerek vagy felnőtt, és ezt nem mindig szeretik. A szórakoztatás alatt a könnyed szórakoztatást értem és az én meséim nem erről szólnak.


- Milyen élmények miatt foglalkoztatnak ezek a kérdések ennyire?


Csató Kata: A kompromisszumok miatt.


- Túl sok kompromisszumot kell kötnöd?


Csató Kata: Szinte csak azt kell.


- A Pécsi Nemzetközi Felnőtt Bábfesztiválon is, ahol, mint zsűri azt mondtad, nem értettél egyet a zsűri döntésével?


Csató Kata: Pontosítanék, nem mindenben értettünk egyet, de végül meghoztuk közösen a döntésünket. Nem vonom ki a felelősség alól magam.

 

  

Videó a Pécsi Bábfesztiválról


- Mik a tanulságai számodra ennek a fesztiválnak, volt-e rád bármilyen hatással?

 

Csató Kata: Igen, három dolog fogalmazódott meg bennem. Az első, hogy soha többet nem akarok zsűri lenni. Ezt végül felülbíráltam. Rájöttem, fontos, hogy a szakmánkból is kerüljenek ki emberek, akik véleményeznek. Rájöttem, hogy a díjaknak sajnos nincs nagy jelentősége, mert azon kívül, hogy beleírod az önéletrajzodba, a pályázatodba, senkit nem érdekel. Ettől függetlenül kell díjazni azokat az embereket, akik olyasmit tesznek le az asztalra, ami akár magukon, akár a nézőkön túl mutat. Még egy kérdés merült fel bennem egy beszélgetés során: miért van az, hogy Közép-Európában ennyire sötéten látjuk a világot, mindig csak nehéz, kemény témákat, mély filozófiákat mozgatunk, ahelyett, hogy egyszerűen egy jóízűt mernénk együtt nevetni a közönséggel. Ez nagyon elgondolkoztatott, pláne, hogy most készül egy felnőtt előadás, amit egyedül fogok játszani, és nagyon tartok tőle.


- A nevettetés a legnehezebb feladat lehet.

 

Csató Kata: Igen, de vajon ez menne-e nekünk bábosoknak, azon túl, hogy a nagy tutikat mindig megfogalmazzuk? Ez a kérdéskör is feldolgozás alatt áll, akárcsak az, hogyan vállalunk felősséget a saját döntéseinkért, vagy mennyire kell felelősséget vállalnunk akár másokért. Ami még a fesztiválnak köszönhető az az, hogy egyre jobban érzem, nem alkotókkal szeretnék együtt dolgozni, hanem emberekkel.


- Ezt miért hangsúlyozod? És miért tartasz a „monobábelőadástól"?


Csató Kata: Mert nagyon régen játszottam. Azért hangsúlyozom, hogy „együtt", mert szeretnék közösen gondolkozni és működni másokkal. Se végrehajtani, se végrehajttatni nem szeretnék.


- Vannak kedves színészeid, kollegák, akikkel értitek egymást, ráadásul annyira kicsi a szakma, hogy elég hamar át lehet látni, kik alkotják, kikkel rezonáltok egymásra. Miért nem találtál közösségre?


Csató Kata: Találtam, csak ahhoz megfelelő felület kell, hogy egy városban, egy darabot csináljunk együtt.


- Van erre remény?


Csató Kata: Van, csak elő kell teremteni a körülményeket. Egyébként bizakodó fázisban vagyok, tehát szó sincs kétségbeesésről, csak sok munka áll előttem ebben a „pihenőévben" is.

 

kata3

 


- Veres Andrással (bábrendező - szerk.) még mindig együtt dolgoztok, annak ellenére, vagy épp azért, mert legalább 5 évet töltöttetek egymással itthon, majd Lengyelországban.

 

Csató Kata: Ő az, aki a legjobban ismer és azt hiszem, hogy fordítva is így van. Pont ezért az ő kritikája fáj a legjobban. Sándor L. Istvánnak is elmeséltem, hogy diákszínjátszós és alternatív körökben mindent elértem annak idején, és a gimnázium után természetes volt, hogy fel fognak venni a Színművészetire. Az első rostán kidobtak. Megsértődtem, elmentem Londonba dolgozni, de nem tudtam színház nélkül élni, hazajöttem, stúdiós lettem a Kolibri Színházban és mellette folyamatosan alternatív színházakban játszottam. Mielőtt elmentünk volna sok bemutatóm volt, a Katona Kamrájától kezdve a Műcsarnokig. Engem akkor nem érdekelt a bábszínház, de tiszteltem azokat, akik komolyan tudták venni. Andrisnak ez volt a mindene, nekem pedig fontos volt, hogy neki ez sokat jelent. Vettem egy nagy levegőt, és azt mondtam: a bábot választom. Engem a bábszínház talált meg. Ezen már nem is szeretnék változtatni.


- András miatt mentél ki...


Csató Kata: Akkor már négy éve éltünk együtt, ezért evidens volt, hogy együtt utazunk. Sokan figyelmeztettek arra, hogy nem fogjuk bírni, rá fog menni a kapcsolatunk. Viszont mi nem gondoltunk bele, mit jelent hat év külföldön, és mennyit veszíthetünk. Akkor már állt egyfajta háttér mögöttünk pár éves Kolibris, alternatív színházas múlttal. Iszonyú koppanással is végződhetett volna ez a hat év, de másképp alakult.


- Mit ajánlanál annak, aki most kezdi a szakmát?


Csató Kata: Akarja!


- Miért vállaltad, hogy tanítasz báb szakon az egyetemen?


Csató Kata: Azért, mert úgy gondolom, a bábozásnak ügynek kell lennie. Én vállalom, hogy fanatikus vagyok. Szerintem a diákoknak találkozniuk kell a báb iránt elhivatott emberekkel, akik mást tudnak nekik mutatni, mint azok akik technikailag készítik fel őket.


- Mit tudsz tanítani?


Csató Kata: Gondolkodásmódot.


- Mit jelent az, hogy bábos gondolkodás?

 

Csató Kata: Sokfajta van, én egyet tudok. Nem érzem magam marginális alaknak, de jelenlevő vagyok a bábszínház területén és ahhoz, hogy ők hozzám képest tudjanak máshol lenni, meg kell ismerkedniük velem. Vannak, akik ellene mennnek annak, amit mondok. Erre lehetőségük van, de lényegesnek tartom, hogy az alapokat tisztázzuk, hogy legyen közös nevezőnk. Utána lehet másfelé fordulni, absztrahálni.


- Milyen alapokra gondolsz?

 

Csató Kata: Nem arra a lila ködre, amit erre néha válaszolnak, hogy a bábszínház különös műfaj, mert egy bábosnak többet kell tudnia, mint egy élőszínházi színésznek. Arra gondolok, hogy ha a bábos kap egy feladatot, akkor meg tudja indokolni, miért az adott technikát választja, mit miért hangsúlyoz. Fontos, hogy tudják mit keresnek a báb mögött és ha látszódnak, akkor azzal kell-e kezdeniük valamit vagy sem. Válaszolniuk kell arra a kérdésre, hogyan tudnak ők a bábozással azonosulni, eggyé válni.


- Magabiztosnak tűnsz most, hogy minderről beszélsz.

 

Csató Kata: Ez csak a máz. Sokmindent nem tudok, de ezt vállalom rendezés közben is. A tanítás által szeretném őket rávenni, hogy merjenek rosszak lenni. Borzalmasnak tartom, hogy kikerülnek az egyetemről diákok és a rossztól való félelelmük megkeseríti az alkotás folyamatát, elveszi a játékosságukat. Fontos, hogy magabiztosságot szerezhetnek az önálló alkotásban, de az is, hogy elfogadják, ha egy rendező konkrét elképzelésekkel érkezik.


- Vannak mélyzuhanásaid, küzdelmeid?

 

Csató Kata: Vannak, de ez része a munkának. Amikor felteszem a kérdést, miért csinálok valamit, miért hagyom, hogy bántsanak, vagy miért bántok, akkor hasznos igazságokra jövök rá. Küzdelmesnek mondható az is, hogy minden egyes bemutatónál azt várom, világrengető sikert aratok, mert annyira fontos a téma amiről beszélek, annyi energiát fektettem bele. A mosolygós arcokat persze rögtön megmagyarázom magamnak, és amikor hazamegyek, mindentől függetlenül összeesek, légüres térbe kerülök. A próbákon felmerülő alkotói válságomat elnapolom erre az időre. Később pedig észreveszek minden apró hibát, utólag is dolgozom. Ahányszor tehetem, megnézem az előadásomat és szenvedek, attól függetlenül, hogy mit csinál az a kedves színész, akit addig a tenyeremen hordoztam.


- Ezt nem hiszem el a Keresztanyával kapcsolatban, amit Csákányi Eszter játszik.

 

Csató Kata: Igaz, a Keresztanyánál nem így érzek. Viszont a tehetetlenség érzete mindig kísért, mindig felvillanyoz, ha más ritmusban lép, vagy ha újdonságot hoz az Eszter. Aggódom, hogy nem ér oda valahova és közben őszülök. Ez egy mazochista rendezői vonás, hogy nézed az előadásodat. Eszternek is fontos, hogy ott legyek, mert ő is maximalista.
Minden egyes előadás előtt lejárja a teljes Keresztanyát kellékestül, fényestül.


- Nem ijedtél meg ettől a munkától?


Csató Kata: De és az egész családom ki volt borulva miattam. Mondták, hogy hagyjam már abba az aggódást, higgyem el, hogy amikor elkezdünk dolgozni, minden menni fog. Tényleg így történt, teljesen kicserélve repültem haza a próbákról, és arról áradoztam, mennyire fantasztikus. Partner volt.


- Mennyire érzed küzdelmesnek azt, hogy folyton meg kell teremteni a magad lehetőségeit?


Csató Kata: Ez motivál. Óriási adomány amikor nem kell beilleszkedni. Ezen is el kell gondolkoznom, hogy mennyire kell beilleszkednem. Persze úgy beszélek erről, hogy már elvállaltam csomó munkát a következő évadra, a rákövetkezőre pedig négy darabot.


- Az elmondottak fényében hogy lehet ez?


Csató Kata: Lehet, hogy szeretnek?

 

Tóth Berta | Színház.hu