A Csokonai Színház - ígéretéhez híven - Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója tiszteletére bemutatja és repertoárjába veszi a Bánk bán után a Hunyadi Lászlót is. Az 1844-ben bemutatott Hunyadi László Erkel ifjúkorának fő műve, az első maradandó értékű magyar opera.
Az opera rendezője a debreceni születésű Szabó Máté, aki tavaly Offenbach Kékszakáll című művének előadásával debütált a Csokonai Színházban. Még a próbák elkezdése előtt vállalkozott arra, hogy beavassa töprengéseibe a reménybeli nézőt:
"A kellékraktárban a szamovár irigykedve pislog a koronára, a harsonákra és a szablyákra, akik már tudják, együtt a jelmeztári brokátokkal, a hímzett pártákkal és mentékkel, hogy most ismét rajtuk a sor. Az aranyra festett korona több tucat királyságot és bukást megélt már, hordták óriás színészek, és volt, mikor eszébe ötlött, hogy ő tulajdonképpen csak egy vacak kis alumíniumdarab, egy középszerű ripacs kobakján. 553 évvel ezelőtt vagyunk, egy 164 évvel ezelőtt írt zenés színpadi műben. Most, itt a jelenben, képtelenségnek tűnik bármely politikai-történelmi eseményt a maga teljességében megnyugtató hitelességgel elmesélni. Egy krónikának persze ez a dolga: a történet szereplőit mitikus magasságokba emelheti, és az örök pokolba taszíthatja. Úgy tűnik azonban, hogy az idő távlatában mégis, mintha minden visszanyerné eredeti alakját és erkölcsi megítélését. Kérdés, mi kiált messzebbre: a legyőzöttek jajszava, vagy a leigázók öröme. (...) "
Tovább a cikk folytatásához az Operaportal.hu-ra >>>>