Alma vagy körte?

Egyszerűbb az élet, ha azt tudjuk mondani, te palacsintázó vagy, te meg töltött káposztázó? Milyen város a színház? Erről beszélgettünk Méhes Lászlóval, aki néhány hónapja a József Attila Színház igazgatója. Arról is mesélt, hogy milyen helyzetben találta az átvételkor az intézményt és mivel küzdenek náluk.

mheskiseb
Méhes László

 

- Miért lettél igazgató?

Méhes László: Nem akartam az lenni. Léner Péter bejelentette, hogy nem csinálja tovább és tudtuk, ha külső ember veszi át a helyét, megszakad az a folyamat, ami elindult, eltűnik az a közösség, ami kialakult a József Attila Színházban. Sikeresen működtünk. Az utóbbi két évben, három előadással voltunk a POSZT-on, Az öreg hölggyel, Az éjjeli menedékhellyel és a Stop the tempo-val. Emellett magas színvonalon játszunk bulvárelőadásokat.
 
Az öreg hölgy látogatása a 2008-as POSzT-on

- Két külön világ, hogyan tudjátok összeegyeztetni?

Méhes László: Sehogy, nem kell összeegyeztetni az almát a körtével. Értelmetlennek tartom számon kérni bizonyos műfajú előadásokon, más műfajokkal szemben támasztott követelményeket. Mi, Magyarországon az egyik legjobb all-round társulat vagyunk. Bemutattunk musicalt remekül elénekelve, Éjjeli menedékhelyet jól eljátszva. Ez olyan talán, mint az öttusa. Lehet, hogy valaki jobban vív, vagy úszik, de kevés olyan együttest találok, amelyik képes mindenféle műfajbaan színvonalasan teljesíteni.
- Mégis azt kérik rajtatok számon, hogy irányt vegyetek. Te is mondtad, hogy szeretnél változtatni...

Méhes László: Az elmúlt néhány évben a kritika gyakran megtalált bennünket azzal, hogy döntsünk az arculatunkról, arról, hogy művészszínház vagy bulvárszínház vagyunk-e. MGP azt írta új bemutatónkról, Horváth Csaba A tiszta méz című előadásáról, hogy küzd a helyért a gatyaletolós bulvár darabokkal. Egy: nem gatyaletolós bulvárelőadások, kettő: nem küzd. Együtt létezik vele. A József Attila Színház egy közösség különböző szórakozási és kulturális igényeit szolgálja. Miért jó belegyömöszkölni valamit egy címkézett egy fiókba? Megnyugtató a kartotékrendszer? Egyszerűbb az élet, ha azt tudjuk mondani, te palacsintázó vagy, te meg töltött káposztázó? Miért kell a műfajokat szembeállítani egymással? Az alapkérdés az, hogy színháznézőnek tekintjük-e azt a polgárt, aki egy-egy bulvárelőadás kedvéért jár színházba, vagy vásárlónak. Mi az előbbinek. A tiszta méz bemutatója után fogalmazódott meg bennem, milyen szép, hogy egy buta kedden, a József Attila Színház színpadán egy előadás brutálisan őszinteséggel beszél arról, hogy az élet elviselhetetlen. Az azt követő szerdán egy másik segít elfelejteni ugyanezt.
 
A tiszta méz - Mozgóképes ajánló

- Az a kérdés is felmerült már, hogy ha a közönségetek vevő különböző előadásokra, miért nem lehet kevesebb bulvárt játszanotok. Két éve pedig egy stúdió-előadás kapcsán magad mondtad nekem: jó hogy van a stúdió, hiszen ott lehet kísérletezni.

Méhes László: Nem egy közönségünk van, egy közösséget szolgál a színházunk. Egy előadást annak kell ajánlani, aki arra fogékony. Nem szeretném a bulvárt szerető közönség torkán lenyomni Horváth Csaba, és Zsótér Sándor előadásait. Viszont meg akarom találni azokat, akik nyitottak erre. Nagyszínpadon megy A tiszta méz, Az öreg hölgy látogatása, a Hamlet. A stúdióban látható Sztarenki Pál: Stop the tempo rendezése, teret adunk ott Horváth Csabának, aki közös produkcióként feldolgozza egy előadását, és lesz egy különleges Parasztdekameron, amit tehetséges színésznőnk, Márkó Eszter készít. Tehát hat előadásunk van, ami megfelelhet a művészszínházi kritériumoknak. Az arányokat nézve nem mondhatjuk, hogy olyan bulvárszínház vagyunk, aki néha-néha belekóstol művészszínházi produkciókba.

- Csak két, három alkotót említesz, akik nem bulvárt készítenek...

Méhes László: Zsótér Sándor és Horváth Csaba a művészszínház élvonalát képviselik. Zsótér Sándor szerződtetett rendezőnk ebben az évadban Labiche: Olasz szalmakalap című darabját rendezi, tehát lassan kevesebb lesz nálunk repertoáron a bulvárból. Úgy gondolom a színház természeténél fogva szabadelvű (nem politikai értelemben értem), minden pillanatban arra tanít, hogy párhuzamos igazságok léteznek. Számomra a színház egy olyan város, aminek nincsen főutcája. Persze vannak szélesebb, szebb utcák és vannak sikátorok is.

- A kritikusoknak végül is az a dolguk, hogy kritikával illessék, megpiszkálják, néha megkérdőjelezzék azt, amit csináltok.

Méhes László: És hogy eldöntsék, milyen minőségű az előadás az adott műfajon belül. A színház lehetőséget ad arra, hogy a néző azt mondhassa: „aha, ez tényleg így működik az életben". Ezek az úgynevezett „aha-élmények" tapasztalatot adnak - a tapasztalat tudás - tehát a színház tanít. Miért gondolják néhányan, hogy tanítani csak egy bizonyosfajta színház tud, miért tagadják, hogy lehetnek „aha-élmények" bulvárelőadásokon? Miért kéne döntenünk a Djagilev Balett, Picasso díszletei közötti előadása és a Fred Astaire táncos filmbetétje között? Egy barátom mesélte, hogy New Yorkban, alternatív zenészekkel beszélgetett egy klubban az underground műfajokról, provokálni akarta őket, megkérdezte: mit szóltok Frank Sinatrához? A megszállott művészek felkiáltottak: ő a legnagyobb király! Ők nem kizárólagosan gondolkodtak.

- A kritikusok általában nem azt kifogásolják, hogy silány a díszlet, a megvalósítás?

Méhes László: Nem, pedig egyértelműbb lenne.

- De ez, mint jogos kritika megfogalmazódhat.

Méhes László: Ha megnézed a József Attila Színház előadásait, kiderül, hogy komoly pénzt és munkát fektetünk a látványba.

 
A színház legfrissebb bemutatója: Szegény gazdagok - musical
Mozgóképes ajánló


- Lényegében megmaradnál a jelenlegi koncepciónál?

Méhes László: Mindenképpen, de kibővíteném. Sokkal több figyelmet fogunk áldozni a gyermekekre. Ők a legszabadabb nézők, ha behozol három seprűt és két színészt egy üres színpadra, fantasztikus előadást tudsz ajánlani számukra. Nekem mégis mániám, hogy a Hamupipőke, amit jövőre mutatunk be, díszletében is varázslatos legyen. Szeretném, ha valódi csillogás közepette játszódna, ha a gonosz nagyon gonosz lenne, a jó, nagyon jó. Szeretném, ha a gyerekek olyasmit látnának, ami után mindig színházba vágynak.

- Mit tervezel még?

Méhes László: Szeretnék olyan nagykiállítású romantikus műveket színpadra állítani, amik komoly szakmai kihívást jelentenek színésznek, rendezőnek egyaránt.

- Új embereket hívsz a színházhoz?

Méhes László: Igen, de úgy akarom frissíteni a társulatot, hogy nem küldök el senkit. Most többen távoztak különböző okokból. Besenczi Árpád igazgatónak, Sztarenki Pál főrendezőnek ment Zalaegerszegre, szabadúszó lett Ulmann Móni, Schnell Ádám, illetve Sztankay István nyugdíjba vonul, mert úgy érzi elfáradt. Istvánt hiába kapacitáltam, hogy maradjon és üljünk le egy év múlva erről beszélni, úgy döntött, hogy nem játszik. Fölszabadultak státuszok, amiket megfontoltan és logikusan szeretnék feltölteni, úgy hogy a társulatba harmonikusan illeszkedjenek az új emberek és megőrizzük azt a képességünket, hogy mindent tudunk játszani. Ezenkívül együttműködnék a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel. Hozzájárulnánk anyagilag a vizsgaelőadásokhoz, így könnyebben dolgoznának a diákok, infrastruktúra venné őket körül és Társulatunk is találkozhatna „megátalkodott", szabadagyú fiatalokkal.
mhes_lszl_mrk_eszterrel
Méhes László Márkó Eszterrel
- Megvalósulhatnak-e terveid a színház súlyos anyagi gondjai ellenére? Mennyiben igaz az, amit nyilatkoztál, hogy látod a fényt az alagút végén?

Méhes László: Igaz, bár még nem tudom, hogy az a kijárat-e, vagy a vonat. Mindaz, amit elmondtam a pályázatomban szerepelt, de bizonytalan, hogy mikor tudom megvalósítani a terveimet. Próbáljuk kitalálni, miként alakítanánk át a színházat, hogyan nézzen ki, hogyan tudunk olyan előadásokra pénzt elkülöníteni, amelyek nem termelik meg a saját árukat, de fontosak.

- Az épülettel mi a tervetek?

Méhes László: A főbejáratot áttennénk a Déryné közbe, mert sétálóutca lesz. A mostani bejárat helyén pedig szeretnék egy egész nap üzemelő, színházi kávézót létrehozni, amit könyvesbolt, cd bolt övezne. Kivetítőkön a színpadi próbát láthatnánk némán, reggel nyolctól meg lehetne inni egy kávét, elolvasni egy újságot, az itallap maga lenne a műsorfüzet, és a pincértől jegyet is lehetne rendelni. Ez a kávézó este nézőtéri büféként üzemelne. Az üzemeltető cégtől cserébe azt kérnénk, újítsa föl az egész előcsarnokot.

- Nem akartál igazgató lenni. Hogy telt az első pár hónapod e poszton?

Méhes László: Teszem a dolgom, bár még egyetlen pillanatát sem élvezem. Július 9.-én tudtam meg, hogy a színháznak tetemes adóssága van, augusztusban az volt a tét, hogy szeptemberben létezünk-e még. Sikerült előrehozni a decemberben esedékes adománytámogatást, így a halaszthatatlan tartozásokat ki tudtuk fizetni. A többire részletfizetést kértünk, drasztikusan csökkentettük a kiadásainkat és most elindulunk egy hosszú konszolidációs úton. Ha külső finanszírozási körülmények nem változnak két év múlva a József Attila Színháznak nulla forint lesz az adóssága.
mheslszl
Méhes László

- Rengeteg munkát vállaltál magadra, a munka most már sokkal jobban köt a színházhoz. El tudsz majd szabadulni?

Méhes László: Eddig egy évben háromszor rendeztem különböző helyeken, de igazgatóként ezt nem tehetem meg. Le kell mondanom egy révkomáromi és egy vígszínházi rendezést is. Zalaegerszegen dolgozom, de csak azért, mert még februárban, amikor még a Holdban volt, hogy igazgató leszek, Besenczi Árpád letetette velem a nagyesküt.


- Mennyire fáj a lemondás?


Méhes László: Nem fáj. Azt gondolom, ha megfizetnék, minden rendező egyet rendezne egy évben, mert úgy lehet igazán alaposan dolgozni. Nincs bennem hiányérzet, hogy kevesebb rendezek. A tanítás áll az életem középpontjában, a legértelmesebb emberi tevékenység, amit ismerek. Színészként már nincsenek ambícióim.


- Miért?


Méhes László: Egyszerűen nem tudom, de annyira elmúlt, hogy mély tiszteletet érzek a kollegák iránt, akiken azt látom, hogy 50 évesen mekkora energiával, lelkesedéssel akarnak megragadni egy-egy szerepet. Rendezőként van egy nagy tervem, amivel a lovak közé dobnám a gyeplőt; de a témáját ne írd le, mert ellopják. A mi világunkról szólna, arról, hogy mindenen, amihez ember keze ér, csak röhögni lehet. Mindenen!

Tóth Berta | Színház.hu

süti beállítások módosítása