A 29. évadot új lendülettel, dinamikusan kezdi a Katona József Színház. Csak októberben négy friss produkcióval várja a nézőket a legendás intézmény, kiemelt figyelmet fordítva a klasszikus szerzők sikerdarabjai mellet a kortárs irodalom bemutatására. Ezen a héten két olyan produkcióval gyarapodik a repertoár, amelyek napjainkat érintő kényes társadalmi-szociális jelenségeket járnak körül.
Az izgalmas októberi bemutatók sorát Tersányszky Józsi Jenő Cigányok című műve nyitja. A dráma szövegét Grecsó Krisztián gondolta tovább, láthatóvá téve egy népszínmű hangulata és napjaink gondolatvilágának metszéspontjait. A nagyszínpadra Máté Gábor által rendezett produkció főszerepét Keresztes Tamás játszhatja el, partnere Pálmai Anna lesz. Szacsvay László, oldalán Szirtes Ágival, mint prímás jelenik meg a színpadon, de feltűnik még a fontosabb szerepekben Kovács Lehel, Takátsy Péter, Rajkai Zoltán, Bán János, Fekete Ernő, Bezerédi Zoltán, Ujlaki Dénes, vagyis a Katona színe-java. A Cigányok zenei betéteit Sáry László komponálta, a díszletet Cziegler Balázs, a jelmezeket Füzéri Anna álmodta meg.
A nagyszínházi bemutatót egy nappal előzte meg a Kamra új előadása, melyet Kovács Dániel rendez. Az 1983-as születésű Masłowska tizenhét évesen, vidéki gimnazista lányként robbant be a lengyel irodalmi életbe a Lengyel-ruszki háború című regényével, amely 2003-ban az Európa Kiadó gondozásában magyarul is megjelent.
„Maslowska műveiben saját korosztálya által átélt lengyel, de általában korunk mindennapjainak kilátástalanságát ábrázolja meglepő erővel, a mai fiatalok szlengjéből kifejlesztett sajátos nyelvezetével" - írja a szerzőről Pászt Patrícia, a darab fordítója.
A dráma hétköznapi szlengje könnyű irodalmiságot sugall, mégis mély, súlyos kérdéseket jár körbe. „Dzsina jó lány. Semmit nem fog ellopni, semmit nem fog lehányni. Esküszöm, annak az ártatlan gyermeknek az életére, akit a szíve alatt hord." A két fő szerepet Dankó István és Borbély Alexandra játssza, a road movie hangulatú előadásban színpadra lép még Elek Ferenc, Bodnár Erika, Pelsőczy Réka, Kun Vilmos, és Tóth Anita. A Két lengyelül beszélő szegény román, a játékon túl, izgalmas látványvilágot is ígér; a rendező, aki az előadás díszlettervezője is egyben, az elképzelt „színpadi" teret green box technika segítségével valósítja meg.
fotók: Dömölky Dániel
forrás: Katona József Színház
JEGYVÁSÁRLÁS A Két lengyelül beszélő szegény román című előadásra >>>