Két bögre kincs

Van egyszer a Bögre, amelyről annyit illik tudni, hogy elveszett a vége, és hogy Molière ebből „lopta" a világirodalom talán legmulatságosabb figuráját, a Fösvényt. Ezenkívül van még a Kincs, más fordításban: A három ezüst. Ez a komédia sem kevésbé kacagtató, de ebben a történetben a gazdag öregek szórják a pénzt. Amíg gyermekeik szerelembe, sőt teherbe esnek, vagy csalódnak, keresik a társat, vagy bujkálnak egymás elől, addig szüleiknek csak az számít, hogy van-e hozomány vagy nincs. És hogy mit szól a város?! A pletykás, korrupt, romlott Róma? Ezt a két vígjátékot „műtöttük" egybe.

Plautus fösvény Euckliója ismerősünk, hisz Molière Harpagonja ebből a történetből vétetett. Egy bögre kincs már megvan! - illetve hol megvan, hol eltűnik. Ez a mi fösvényünk vagyona, élete értelme. Lánya mindjárt szül, de erről ő mit se tud. Phaedria nagyon szereti a fiút, azóta a gyönyörű éjszaka óta, csak sajnos nem tudja, ki volt az, és hol lehet. Mi azért tudjuk: római aranyifjú, vagy inkább tékozló fiú. Elvenné ő a lányt, de sajnos épp most költötte el utolsó fillérjeit is. Apja házát is elárvereztette. Még szerencse, hogy gyámja vette meg, aki nem akarta, hogy a házban elrejtett kincses bögre (megvan a másik!) idegenek kezére jusson. Ennél csak az lenne nagyobb baj, ha a pazarló ifjú kezébe kerülne. De akkor hogyan kaphat a csélcsap ifjú húga hozományt? Mert a gazdag apák világában az még a szerelemnél is fontosabb. A gyám, némi kényszer hatására, szintén házasodna. Zsugori szomszédja lányát venné el, a kilenc hónapos teherről mit sem sejtve. Sőt, házasodna a tékozló fiú barátja is, de itt is a hozomány a bibi. A két bögre kincs végül aztán - na ezt most nem mondom el...

Ahogy a vígjátékokban lenni szokott: mindenki megkapja a magáét. Plautustól meg a római, fukar, harácsoló, korrupt, tolvaj felső tízezer kapja meg a magáét. Természetesen tudjuk, hogy ez az ókori téma ma már aktualitását vesztette. Hiszen ma már nincsenek uzsorabilincsben szenvedő polgárok, se zsebre politizálók, se féktelen pénz- és élvhajhász gazdagok. Ám ha - pusztán csak a játék kedvéért tegyük fel - mégis lennének, jól esne a színpadon látni és kiröhögni őket. Az őket ostorozó szövegeket - ha hiszik, ha nem - Plautus írta több mint két ezer éve, nem mi toldottuk a darabhoz.

Plautus ékesen bizonyítja: az emberi természet nem változik. Talán csak a színpad más, de nevetni ma is ugyanazon nevetünk.

A szerelmes dalok szövegét az ő kortársai, költők, a zenét Tóth Viktor és Ferenczi György (igen, a szájharmonikás blues zenész) írta. A rapeket mi írtuk, városi folklór az is, ahogy Plautus is abban gyökeredzett.

Silló Sándor, rendező

PLAUTUS
KÉT BÖGRE KINCS

Devecseri Gábor és Csiky Gergely fordításainak felhasználásával írta: Silló Sándor
- Vígjáték két részben -

EUCKLIO, a Fösvény: Csikos Sándor
CALLICLES, gazdag agglegény: Jámbor József
PHILTO, gazdag házas ember: Miske László
CHARMIDES, gazdag kereskedő: Dánielfy Zsolt
FÉNYŰZÉS STAPHYLA, szolgáló/EUNOMIA, Callicles húga: Oláh Zsuzsa
DIABOLUS, Charmides fia, a tékozló fiú: Mészáros Tibor
LYSITES, a barátja, Philto fia: Vranyecz Artúr
STASIMUS, Diabolus szolgája: Kiss Gergely Máté
FUCCS, felbérelt hazudozó: Ferenczi Attila, Nagy László Zsolt
PHAEDRIA, Eucklio lánya: Edelényi Vivienn
SZEGÉNYSÉG, ÁMOR: Zádor Lívia
Szakácsok, kukták, komédiások és mások: Szanyi Sarolta, Cservenka Ferenc

Ügyelő: Kató Anikó
Súgó: Nánási Andrea
Koreográfus: Laczó Zsuzsa
Zene: Tóth Viktor, Ferenczi György (dalok)
Díszlet: Ondraschek Péter
Jelmez: Mészáros Zsófia
Rendezőasszisztens: Sóvágó Csaba

Rendező: Silló Sándor

Bemutató: 2010. október 22.
Csokonai Színház, Debrecen - Víg Kamaraszínház

Forrás: Csokonai Színház, Debrecen
Fotó: Máthé András (Csokonai Színház, Debrecen)