Az amerikai road movie mintájára kelet-európai vándorszíndarab a 28 éves korára sebesen divatba borult lengyel Dorota Masłowska színdarabja, a Két lengyelül beszélő szegény román című országúti kaland a Kamrában. Drogos fiatalok ütköznek meg a fehérgallérosok önelégültségével.
Mintha harmincadszor látnám, pedig csak háromra emlékszem az elmúlt évadból. A közhelyeket szellemesen tálalja Masłowska. Ügyesen tekeri a nem-drámai cselekményt. Pászt Patrícia fordítása nem lombik-zsargon. Élő, mondható, hallgatható szöveg. Rendező a növendék Kovács Dániel, múlt évben bemutatkozott ugyanitt Az élet álommal. A vetített hátterű, mozgó díszletet és a dodgem-kocsikat maga a rendező tervezte. Miareczky Edit jelmezei kifogástalanul jellemzőek.
Bodnár Erika rövidlátó, erősen becsiccsentett, rosszul vezető úrvezetőnő csacsogva felvesz autójába két koszos stoppost. Háta mögött vetítésben szaladnak a fák. Állandóan átlépi a záróvonalat. Bodnár parádés részeg. Bemutatót ad egy fölsrófoltan vidám, rossz házassága elől a száguldó kocsiba menekülő részeg asszonyról. A magyar színészek legnagyobb része hiába iszik tanulmányi éveket, a részegség állapotát csupán illusztrálják a hagyományok diktátuma szerint. Bodnár lélektani, élettani tanulmányt ad az ittas nőről. Közben elbájoló, szarkasztikus, lehengerlően működő csillogó komikáné, míg csak ketté nem vág egy a színpadra beeső vaddisznót. És belehal az autótúrába.
Pelsőczy Réka csárda-Prosperóként uralkodik pultja mögül. Magabiztos, fölényes, megrendíthetetlen. Szép. Elegáns. Gyöngysor a nyakán: hátha mégis bejön valaki az üzletbe. Mellette kopott Ariel a megfélemlített, szinte csak gazdája mozdulatait visszhangozó Tóth Anita. A létező valamennyi szabályt, előírást betartó, beijedt középosztályi Steinmann, a jófiú: Elek Ferenc. Kun Vilmos egy függönyhasítékból szól ki mindössze. Derűs bácsikája se normálisabb a többinél.
Dankó István meg a színinövendék Borbély Alexandra a két koszos, rosszfogú, Schengentől szabad mozgáshoz jutott csavargó. Bűnözők vagy az utat eltévesztő Jancsi és Juliska a kiúttalan társadalmi erdőből. Egy óra húsz percig nem ununk rájuk. Érdes, útonálló modorukból kicsordul néha az elveszett gyerekek kétségbeesése, kedvessége. Hol rútak, hol kiszépülnek. Végigjátsszák a szerep és a helyzetek kínálta színes skálát.
Lejózsizni a Bánk bán költőjét kevésbé különös, mint hogy a nevét viselő színházban még soha egyetlen jelenetet sem játszottak tőle. Tersánszky Józsi Jenőnek már másodszor futnak neki. Még mielőtt siklósmáriásítva lett volna a színház, a baloldali négyes páholyban ott ült micisapkásan a múlt század irodalmának nagyja. Öt hónappal halála előtt eljátszották A kegyelmes asszony portréja című három felvonásos vígjátékát, amit Kiss Károly újságirodalmár, az író fiatalabb "kortyondi cimborája" kikunyerált a szerző kézirathalmából, fölfedezte újdonságként. Józsi Jenő nem véletlenül felejtette a hulladékok között.
Kalandos a színdarab színháztörténelme. A Szidike (1923) - az író szerezte zenével és maga rajzolta díszlettel - Schöpflin szerint „a legjobbak közé tartozik, amiket tíz év óta magyar színpadon láttunk," Kosztolányi pedig úgy ítélte „szigorú irodalmi mértékkel mérve is remekmű." Tersánszky 1930-ban a darabot kibővítette-átdolgozta. Cigányok címmel a Nemzeti Paulay Ede utcai Kamarája mutatta be. (Szidike lakodalma lett belőle Szakcsi-Lakatos Béla-Csemer Géza frissítésében a Dérynében, 1975.)
A Magyarban az iszákos adótisztviselőt Kabos Gyula játszotta. A Katonában akrobatikus ügyességgel Rajkai Zoltán. A bőgőhordozó tróger Kakuk Marci az átdolgozásban megnőtt raisonneur-ré lett, belső kritikusa a szereplőknek, az író életfilozófiájának groteszk kikiáltója. Sugár Károly játszotta.
Ebből a darabváltozatból ad csipet ízelítőt most a Katona Máté Gábor direktori szűz-rendezésében. Kifedve ugyan Tersánszky életismeretét és egyéni ízeit. Kedves, vidám, jó hangulatú és finoman gunyoros népszínmű paródiát játszanak. Takátsy Péter mozgásötletei alapján a kocsmai cigánybanda nekihevesedve működteti hangszereit, de láthatatlan instrumentumokkal. Elragadó mulatságú némajáték, sok jóízű részlettel a banda bazseválása. Maga Takátsy cimbalmozik hevesen a levegőben. Társainak is ő tervezte a mulatságos némajátékokat. Minden előzetes figyelmeztetés nélkül váratlanul Kakuk Marcinak szólítják. (Vagyis egy gádzsó belopakodott a mórék közé.) Takátsy színészi zavarában kis pipát szortyogtat, majd szerzői önkénnyel helyi tudósítójává lesz egy rádióadónak. Ez csak a meglepő fordulat után következik be, hogy az ízléses népszínmű paródiának fölfogott előadásba betoppan egy fekete maszkos terrorista, vagy terrorista elhárító, fegyverét a nézőtérre fogja. Nagy robbanás hallik. És véget ér a Tersánszky-ízelítő. Következik merőben szervetlenül, de időszerűnek érezve a közelmúltban történt Molotov-koktélos rasszista merényletek krónikája.
Vége Tersánszkynak. Kezdődik Grecsó Krisztián Tersánszky-imitációja: Cigányok. A bő humorú, szellemes író lába alatt rosszul áll a színpad. Megszakad a dráma. Párbeszédes újságírás jön a közelmúlt merényleteiről, nyomozásairól, elkent tényeiről. Nem tudunk meg többet, mint amit bármelyik napilap bőven lapátolt. A hangszerelése kabaré-tréfás. Fekete Ernő, Kovács Ádám kabarényomozók, Bezerédi Zoltán kabaré-gyakorlattal bíró cigánypolitikus. Lengyel Ferenc készből elővett tűzoltó, Kovács Gergely, Simon Zoltán színinövendékek operett-rendőrök. Bán János orvosa félelmét reszketéssel és szeszfogyasztással illusztrálja. A hosszú idő után a Katonához visszaszerződő Kiss Eszter karcosan adja egy újságírónő torzképét. A böhöm Ujlaki Dénes egyszerre szívélyes vendéglős és zsebrák. Pálos Hanna kocsmatündérét arab hastáncos nőnek vetkőztetette Füzér Anni.
Az első rész Tersánszky-törmelékeinek szerepei elkorcsosulnak. Lezáratlanok maradnak. Egy-egy rendőri kihallgatás erejéig villannak csak fel. Szirtes Ági kardos, erős és erőszakos Harkocsányiné szerepében asszonyi dúvad és fájdalmában égre kiáltó cigány-Niobé. Neki megadta a szerző, hogy színészi magánszámmal zárja a felvonásokat.
Keresztes Tamás csapodár cigányprímása Rigó Jancsi-csábmosollyal, akrobatikus készséggel uralkodik a színen. Kovács Lehel megalázkodó és szemfülesen pimasz, behízelgő és robbanékony méregzsák. Szacsvay László gyakorlott behúzott farkú, iszákos prímásának asszonyát itató jelenete a színészi ritmusérzék remeke.
Pálmai Anna Szidikéje szerepe javától megfosztottan titkon baljós tüzekkel szemében méltóságteljesség alá rejtetten robbanásra kész.
Sáry László áradó muzsikája majd szétveti a színfalakat, amiket Cziegler Balázs hófehér babaszobának állított be (a robbanás utáni szcenikai trükkje fölösleges mutatvány). Némileg steril boncteremre hasonlít, ahol a cigánykérdést boncolgatják zsurnalisztikailag. Kosztolányi leszögezi: „Ezeknek a cigányoknak semmi közük az adomák füstös móréihoz, a népszínművek émelyítő selypegőihez. Ők kézzelfogható igazságok: szmokingjukban is rejtélyes egyiptomiak, mézes-mázosak és kotnyelesek, cserfesek és ravaszak, pipogyák és kedvesek, hajlékonyak, mint a macskák, és alattomosak, mint a kígyók."
Tersánszky nem a cigánykérdésről írt, hanem az emberi lényeget tárta színpadra. Az átdolgozás a tegnapi újság időszerűségét kereste fel.
A színlap biztosít róla, hogy az előadás Tersánszky J. Jenő örökségének engedélyével készült el.
Jogilag rendben van.
Irodalmilag etikai illetlenség.
MGP
-----
fotók:
Két lengyelül beszélő szegény román: Dömölky Dániel | Katona József Színház
Cigányok: Takács Zsolt | foto.szinhaz.hu
