A legmagasabb polcon

Kesselyák Gergely 2005 óta művészeti vezetője a Szegedi Szabadtéri Játékoknak. Az elmúlt öt évvel kapcsolatban büszkén említi, hogy a fesztiválnak sikerült kialakítania egy karakteres esztétikai arculatot, mely hozzájárult ahhoz, hogy a nyári színházi fesztivál - az országban egyedülállóan - saját bemutatású produkciókkal legyen értékteremtő kulturális intézmény. Melyik előadásukat tartja az egész magyar kultúrtörténet szempontjából meghatározónak? Mivel készülnek az ünnepi, nyolcvanadik évadra? Az alábbi beszélgetésben ezekre is kitér a művészeti vezető.

Kesselykl2007
Kesselyák Gergely

 

„Számomra mindig a legmagasabb polcon volt a Szabadtéri"
Interjú Kesselyák Gergellyel

 

- Öt éve vállaltad el a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti vezetését. Hogyan kerültél kapcsolatba a fesztivállal?

Kesselyák Gergely: Édesapám - bár nem szegedi származású - gyermek- és ifjúkori éveit a városban töltötte, és később rengeteget mesélt az ünnepi játékokról, úgyhogy számomra mindig a legmagasabb polcon volt a Szegedi Szabadtéri. Ennek ellenére nézőként először csak 2000-ben vettem részt rajta: a West Side Story-t néztem. 2004-ben aztán megkeresett a Szegedi Nemzeti Színház és az akkor még a teátrumhoz tartozó Szabadtéri igazgatója, Székhelyi József és Bátyai Edina, aki akkor a fesztivál ügyvezetőjeként dolgozott. Beugró rendezőt kerestek a Nabuccóra, - talán márciusban. Ettől a felkéréstől valószínűleg minden rendező azonnal hasra esett volna - pláne egy karmester, aki néha rendez is -, de rendezői attitűdből nem ismertem a Nabucco-t, és csupán az alkalom nagyszerűsége miatt nem szerettem volna rögtön elvállalni semmit. Kértem egy hetet, hogy elmélyülhessek a darabban és találkozzam a jelmez- és díszlettervezőkkel, hogy új terveket készítsünk az én elképzeléseim szerint. Megkaptam ezt az egy hetet, aminek utolsó éjszakáján, órákon keresztül beszélgettünk Rózsa István díszlettervezővel. Másnapra megrajzolta a teret az elképzeléseim alapján. Meg kell mondjam: életem egyik legjobb együttműködése volt. Az összes munkatársamat nagyon megszerettem, és hála istennek sikeres előadást hoztunk létre. A következő szezonban aztán megtörtént az átalakulás, Bátyai Edina lett az igazgató, a Szabadtéri levált a színházról, én pedig megnyertem a meghívásos pályázatot a művészeti vezető pozíciójára. A magyar kulturális élet jelentős művészei, alkotói fogadtak el művészeti vezetőként. A művészember első reakciója, amikor ilyen szerepbe kerül, hogy itt az alkalom, hogy életem nagy álmait megvalósítsam. Aztán szép lassan meg kell tanulni, hogy nem teljesen így van.

 

dom_ter

 

- Erre rá is akartam később kérdezni, hogy nagyfokú kompromisszumkészség kell-e ahhoz, ami a te feladatod...

Kesselyák Gergely: Persze, de tulajdonképpen minden vezetéshez az kell. Az első ilyesfajta, belső dilemmám 2005-ben, az induláskor volt: azt szerettem volna, ha operett-előadásként Franz von Suppé Boccaccio című darabját tűzzük műsorra. Egészen zseniális darab, opera műfajnál nehezebb énekelnivalókkal, talán tizenhárom énekes szereppel, hatalmas zenekarral, óriási kórussal, tömegjelenetek garmadával, elképesztően pezsgő és vérpezsdítő zenével. (A mai napig szeretném egyébként megcsinálni valahol.) Valamiért mégsem sikerült Magyarországon igazán átütően bemutatni, hogy bekerüljön az operett- és operalátogató néző tudatába, repertoárjába. Az én műsortervemben tehát a Boccaccio szerepelt Alföldi Róbert rendezésében, de lecseréltük azt a Csárdáskirálynőre, Alföldi kezdeményezésére. Ezt egyébként most mondom el először, de mivel már történelem, talán szabad. Ez volt az első hidegzuhany. Azt gondoltam, hogy a Boccaccio egy nagyon igényes zenei mű, operett is egyben, ám egy picit túlmutat azokon a kereteken, amelyeket az operettszínházak a világban megengedhetnek maguknak. Láttam a lehetőséget arra, hogy egy hatalmas, ennél fogva erre rendkívül alkalmas színpadon picit az igényszint fölé lőjünk. És bár saját részről szomorú voltam, hogy nem a Boccaccio „nyert". De végül a Csárdáskirálynő egyik legnagyobb sikerünk lett. Kritikai és nézői visszhangra is értem ezt, és művészeti szempontból is nagyon-nagyon fontos produkciónak tartom az egész magyar kultúrtörténet szempontjából.

 

csrdskirlyn_27
Csárdáskirálynő

 

- Akkor itt jön be az, amin én most gondolkodom, miközben beszélsz, hogy amikor azt mondod, hogy lőjünk fölé az igényszintnek, akkor azt gondolom, hogy darabon belül is meg lehet ezt tenni.

Kesselyák Gergely: A Csárdáskirálynő esetében ez maradéktalanul sikerült. Nem szoktam nagy szavakat használni, de úgy érzem, hogy azzal egy előadással a Szegedi Szabadtéri Játékok kicsit újradefiniálta az operett-játszást. Olyan színészekkel, olyan művészi megoldásokkal és látványvilággal került színre, ami ritka. Sikerült rögtön megtalálni egyfajta utat, amin aztán később is bátran lehetett járni. Fölemeltük az operettet egy fokkal a megszokott művészi elvárások és színvonal fölé, méghozzá úgy, hogy a lényegét, a könnyedségét nem vesztte el.

- Azt sugallod ezzel, hogy azóta a többi előadás a Csárdáskirálynő köpönyegéből bújt ki?

Kesselyák Gergely: Ezt azért nem jelenteném ki, azóta is nagyon sok szép érték született itt. Hat évad elteltével büszkén mondhatom, hogy a Szegedi Szabadtéri karakteresen megfogalmazható művészeti arculattal bír; népszínház a lehető legmagasabb színházi, dramaturgiai, esztétikai elvárások mellett. Vagyis a célja az, hogy oly módon hozzon létre igényes színházat, hogy az mindeközben ne veszítsen popularitásából.

- Mint érintett, látod-e objektíven, kívülről, hogy hol áll a Szegedi Szabadtéri Játékok a színházi fesztiválok sorában?

Kesselyák Gergely: Meg lehet ítélni, bár rangsorolni nem érdemes. Amikor nyolcvan éve megalakult, szinte csak Bayreuth-ról és Salzburgról tudott a világ. Azóta nincs falu, ahol ne lenne fesztivál, legtöbbjük pedig csupán produkciókat vásárol és ad tovább. Ezt persze nem akarom bántani, hiszen bizonyos szempontból ennek is látom művészi értelmét. Amikor a miskolci Bartók+ fesztivált kitaláltuk, annak pontosan ezt az arculatot szántuk, mert a mustráknak nagy művészi hozadéka lehet. Mégis fontosnak tartottam, hogy a Szegedi Szabadtéri ne csússzon ebbe a kategóriába, ne szemle legyen, hanem alkotóműhely, önálló arculattal, művészi célkitűzésekkel. Mindig is azt képviseltem a menedzsmenten belül, hogy minél kevesebb koprodukciót vállaljunk. A Dóm tér egy nagyon speciális helyszín. Ha készül egy monumentális látvány, ami kihasználja a nyolcszáz négyzetméteres színpad és vertikálisan a csillagos ég kínálta lehetőségeket, akkor az a látvány és maga a szellemiség sem tud más helyszínen soha többé úgy megszületni. Ez az irány a 2010-es évadra szépen kikristályosodott, hiszen az összes bemutatónk saját produkcióként került színpadra. Ennek szakmailag és a közönség szempontjából is volt hozadéka. Nagy színházi fesztivált jelen pillanatban nem tudok Magyarországon, amely önálló értékteremtő, saját produkciókat bemutató nyári színház lenne.

- Minden évben megjelennek a Dóm téren a már megszokott műfajok, széles kínálattal. Ezek közül gyanítom, az opera áll hozzád legközelebb, és hagyatkozva egy általad tett kijelentésre, miszerint a musicalt nem tartod kultúrmissziónak, talán az áll tőled a legtávolabb. Milyen szempontok mentén alakul ki a műsor? Mit teszel hozzá mint művészeti vezető az adott évad műsorához?

Kesselyák Gergely: Példaként kezdem az idei Carmennel, ami az én javaslatomra került bele a műsorba, miközben én nem vagyok oda ezért az operáért, annak ellenére, hogy zseniális remekműnek tartom. Ha létezne olyan lista, hogy milyen műveket szeretnék dirigálni, a Carmen talán leghátul szerepelne rajta, de nem magamnak osztok darabot. Művészeti vezetőként az a legfontosabb, hogy az opera műfaját próbáljuk minél több emberrel megkedveltetni, ez a népszínházi kultúrmisszió. A nemzetközi szereposztással színre vitt Carmen olyan sikert aratott idén - mind szakmai berkekben, mind pedig a közönség körében -, hogy jövőre újra műsorra tűzzük a Dóm téren. Egyébként az állítás, miszerint a musical áll tőlem a legtávolabb, nem igaz. Kifejezetten örömöt jelent számomra musicalt dirigálni. Azért szoktam azt mondani, hogy az operett és az opera kultúrmisszió, a musical viszont nem az, mert nehezen viselem, amikor a közönség - főként a fiatalok - az igazi színházélményüket kipipálják azzal, hogy musicaleket néznek, pedig az valami más. A musical nem intellektusunkra és lelkünkre, hanem főként zsigereinkre hat. Meglehet, értékes kikapcsolódás, de a szellemi - lelki frissülére vágyó kultur-ember igényeit legföljebb kiegészítheti. A legnagyobb bajnak érzem, hogy ezt senki nem tudatosítja a musical- rajongókban. Persze a musical irodalom is nagyon sokszínű, Bernstein West side storyját például teljes értékű operai remekműnek tartom.

 


Így készült a Carmen (mozgókép)

 

- És a tánchoz milyen a viszonyod?

Kesselyák Gergely: A tánc számomra nagyon más világ, az életemben sem tudott akkora helyet kapni, balettet nem is vezényeltem sokszor - bár a Seregi-féle Rómeó és Júliát mindig élvezettel dirigálom, mert nagyszerű előadás. Az Operaházban is azt látom, hogy a balettnek és az operának teljesen más a közönsége, mindegyiknek saját fan clubja van. Úgy látszik, annyira erős műfaj mind a kettő, hogy egymaga leköti az emberek színházra szánt energiáit.

- A Dóm téren ehhez képest mennyire van létjogosultsága a táncnak, ami - bevalljuk, nem valljuk be - mégiscsak a legnehezebben eladható műfaj?

Kesselyák Gergely: Azért mindig volt valahogy a tánccal... Abszolút van létjogosultsága, már csak azért is, mert műfaji választékot kell biztosítanunk. Azt szokták mondani, hogy a nagy kínálat nagyobb keresletet gerjeszt. Láthatott itt a közönség már modern balettet, néptáncot, szívem szerint legközelebb nagyformátumú klasszikus balettet következne. A néptánc műfaja kiemelkedő jelentőséget kap a Dóm téren: Zsuráfszky Zoltán állandó koreográfusi és rendezői jelenléte - a nagy sikerű Boldogassszony vendégség, Benyovszky és Dózsa előadások esetében - rendkívül jelentősek a Szabadtéri életében. Büszkén mondhatom, hogy a Ghymes együttes frontemberével, Szarka Tamással is nagyszerű viszonyt ápolunk, több darabban is közreműködött már. A zenész mellett pedig a méltán kedvelt prózai művészt, Rátóti Zoltánt is bevontuk a néptánc műfajába, ezáltal népszerűsítésébe is. Rendkívül jelentős dolognak tartom, hogy idén a Szabadtéri Dózsa produkciójának vetítésével ünnepelte a Duna Televízió augusztus 20-át.

 

dzsa
Dózsa

 

- Ebben az öt évben színre került még egy, számodra nagyon fontos produkció, amelynek a fotója helyet kaphatott a művészbüfé falára akasztott, legendás, régi előadásokat felsorakoztató képek között...

Kesselyák Gergely: Amit az előbb fejtegettem a Carmen kapcsán, hogy nem a saját szájízem szerint kell kitűznöm a műsort, a rendezésnél ez máshogy alakul. Rendezőként megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy akkor vállalok el valamit, ha olyan darab, lehetőség, helyszín mutatkozik, ami engem mint alkalmi rendezőt érdekel. Amikor a Turandotot műsorra tűztük, ez a két dolog párhuzamosan volt jelen. Figyeltünk arra, hogy az előző években láthatott a közönség Verdit, majd a Bánk bánt. A nemzeti opera műsorra tűzése - Marton Évával, Kiss B. Atillával és Tokody Ilonával - kiemelt szívügyünk volt, de a magyar opera után jól esett volna újra egy olaszt hallani. Ráadásul Puccini-év volt. Végigmentünk a slágeroperákon, de a Bohémélet téli sztori, a Tosca kifejezetten kamaradarab. Leginkább a Turandot monumentalitása illett a Dóm térre. Ez pedig találkozott az én rendezői érdeklődésemmel. Ebben az esetben is rendkívüli művészekkel dolgozhattunk együtt: első évben Selmeczi György dirigálta a darabot, második évben pedig sikerült megnyernünk Rost Andreát Liu szerepére.

 

turandot
Turandot

 

- Az ünnepi, nyolcvanadik jövő évad prózával indul. Sokan követelik vissza a műfajt a térre, mások ezt éppen ellenzik. Mennyire tud érvényesülni ebben a hatalmas térben a próza?

Kesselyák Gergely: Az ember tragédiája az egyik nagy álmom. A gimnáziumi magyar tanárom Tragédia-rajongó volt, harmadik osztály végére már megtanította a négy év anyagát, negyedikben csak ezzel a művel foglalkoztunk. Csodálatos élmény volt. Prózai előadások fizikailag nem kevésbé valók a Dóm térre, mint zenések, hiszen mindkettőt hangosítjuk. A prózai színházakban persze általában elvárás, hogy személyesebb kontaktus legyen a néző és a színész között, az arcjátékot, a mimikát jobban lehessen érzékelni. Mégis úgy gondolom, hogy van olyan próza, amelyekből elképzelhető monumentális, nagy ecsetvonásokkal festő koncepció. Az első számú ilyen lehetőség Az ember tragédiája, amelynek egyébként nagy hagyománya van a Szabadtérin. A legtöbbet játszott előadások között van, hiszen tizenhat nyáron keresztül , négy rendezésben, (Hont Ferenc, Major Tamás, Vámos László és Szinetár Miklós rendezésében) hatvanegy előadásban szerepelt műsoron, utoljára 2000-ben. Ádám, Éva, az Úr és Lucifer szerepeiben olyan színészek álltak színpadra mint Lehotay Árpád, Tőkés Anna, Básti Lajos, Bessenyei Ferenc, Ruttkai Éva, Gábor Miklós, Sinkovits Imre, Hegedűs D. Géza, Bánsági Ildikó.

- Miért pont Vidnyánszky Attila rendezi Az ember tragédiáját?

Kesselyák Gergely: Az elmúlt két évben két rendezése futott kisebb játszóhelyünkön, az Újszegedi Szabadtéri Színpadon, a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház művészeinek előadásában. Korábban is beszéltünk vele arról: a Dóm téren is el tudnánk képzelni rendezőként. A Tragédiára azonnal felcsillant a szeme, márpedig ha egy rendezőnek felcsillan a szeme, akkor lehet tudni, hogy nem pusztán felkérést fog teljesíteni. Vidnyánszky-nak aktuális, a Dóm térhez rendkívül jól passzoló rendezői elképzelései vannak a Tragédiáról.

- A másik két új darabhoz mi a viszonyod? Mi alapján választottátok?

Kesselyák Gergely: A víg özvegyet talán a legszebb magyar operettnek tartom. Rendkívül kifinomult, értékes zene, ugyanakkor igazi, vérbeli operett is, melyet a négyezres nézőközönség, egy nyári előadáson feltétlenül elvár. Lehár-bemutatónk két éve volt, akkor Béres Attila rendezte a Cigányszerelmet. A Valahol Európában színre vitelét indokolja a darab egyértelmű, évek óta tartó töretlen sikere. A szabadtéri nyolcvanadik évében szerettük volna magyar zeneszerző musicalét bemutatni. Tíz éve ment utoljára a Dóm téren. A mű a magyar zenei kultúra szerves része. Aktualitását kiemeli, hogy jövőre Magyarország az Európai Unió soros elnöke. Fel szeretnék kérni Dés Lászlót egy új, európai üzenetet hordozó betétdal megkomponálására.

- Ami jövőre szintén a szíved csücske lehet, az a két újszegedi egyfelvonásos opera...

Kesselyák Gergely: Vesszőparipám, hogy ha már itt van nekünk az újszegedi színpad, használjuk ki, biztosítsunk ott is széleskörű programválasztékot. Nyáron persze a zenés műfajok a legnépszerűbbek. Az első két évben Kacsóh Pongrác János vitézét játszottunk, aztán nehezebb idők következtek, további terveinket nem tudtuk kigazdálkodni a Dóm tér költségvetéséből. Most Újszegeden két egyfelvonásos opera kerül színre. A Gianni Schicchi Puccinitől az a fajta opera, amelyet a fiatalokhoz könnyen közel lehet vinni izgalmas, jól kidolgozott rendezéssel. A Mario és a varázsló, Vajda János műve pedig egészen lenyűgöző darab. Húsz éves korom körül nem sok opera-előadásra jártam, inkább koncerteket látogattunk. Aztán betévedtem egy Mario-előadásra, majd azon a héten még kétszer mentem el megnézni, és legalább tíz embert vittem magammal, hogy ezt mindenképpen látni kell. Fantasztikus a zene, a huszadik század végének egyik klasszikusa, modern opera, könnyen befogadható muzsikával. A Thomas Mann-féle történetre pedig különösen fogékony a fiatal korosztály. A két egyfelvonásos opera műsorra tűzésével az újszegedi színpad kultúrmissziónk új helyszínévé válik. Ezen kívül színre kerül a Popeye című Darvasi László-darab Ganxsta Zolee közreműködésével és Pierrot zenéjével, valamint a hagyományos Szegedixie gála a jazz és blues kedvelőinek.

forrás: Szegedi Szabadtéri Játékok

 

 

JEGYVÁSÁRLÁS a Szegedi Szabadtéri Játékok 2011-es előadásaira >>>


szegediszabadterijatekok