MGP: Monori Lili Skype-estje

Monori Lili, a nagy színésznő képes rá, hogy elválaszthatatlanná tegye az embernek emberhez való köznapi beszédét az irodalmi előadástól. Matiné (1996) előadásukban a Szentkirályi utcai dohos pincében Székely B. Lacával egy házaspár egymást gyilkolását rögtönözték rászedően. Egyetlen mondat gyanúsan hangzott. Odahaza felütöttem Samuel Beckett kötetét, kiderült, hogy amit családi improvizációnak véltem, betű szerinti előadása volt A játszma végének. Nem szerepet mondtak. Bravúrosan magukévá kínozták az irodalmi szöveget.
Monori még főiskolás korában eljátszotta a Tháliában Nyilas Misit, a naivának kiszemelt fiatal színészek csapdaszerepét. A lírai szívbeszökő helyes konviktusi áldozat helyett dacos, karcos, kemény hősnőt formált. (A mézes légyfogót pályája elején megkapta Kerekes Éva is. Évekig tartó szigorú munkával, önvizsgálattal jutott el oda, hogy emberszabású színésznővé dolgozta ki magát a prüntyöke kedveskedésű, közszeretetű naiva helyett.)
Monori 1976-ban sikeres kaposvári színésznőként kivonult az ipari színházból. A francia Gaumont filmcég ösztöndíjasaként Párizsban tanult, majd 25 évvel ezelőtt Székely B. Lacával kibéreltek egy pincét. Azóta színházművészetünk partizánja. Évi egy laboratóriumi gonddal és elmélyültséggel kicsiszolták póztalan realizmusukat, dölyfös magamutogatás helyett a kontemplatív színjátszás mesternője lett. Mészáros Márta Kilenc hónapjában nyílt vásznon megszülte példátlanul a filmtörténetben fiúgyermekét. A nagyközönség innentől fogva csak a megbotránkoztató nyíltság szereplőjeként és néhány nem különösebben jelentős film mellékszereplőjeként ismeri. Földalatti színésznő lett. Igazgatók, rendezők, fő- és alrendezők helyett csakis önmagának tartozik elszámolással. Művészi kutatásainak és öntréningjeinek eredményeit csak elvetemedett színházrajongók látják és méltányolják. A színházi szakma leírta. Nem tartja színésznek. Jobban kedvelik a könnyen kezelhető, kézhez simuló, engedékeny színészeket. A járt utat el nem hagyó epigonokat, a magukat ügyesen érvényesítőket.

Nehezen él. Értve ezen, hogy súlyos nélkülözésekkel megél azokból az alapítványi krajcárokból, amiket kiutal a Nemzeti Kulturális Alap egy-egy úgynevezett projektje támogatására, miközben a kezéhez juttatott összeg többszörösét adják ügyes, könnyen mozgó, kapcsolatteremtő, szavatolt dilettánsoknak, sokoldalú kontároknak, fusizó-színészeknek.
Titkos, elrejtező partizánszínésznő. Tudása elámító. Úgy játszik, amit majd évek-évtizedek múlva fognak modern színészetként ajnározni a kritikusok. (Akik Monorit nem nézik. Leírták.)
Mielőtt ismertetném a szombaton este bemutatott Egy szívvel két hazában új bemutatóját, elmondandó, hogy a Frankenstein előadása előtt a kényeskedni sosem szokott, strapabíró Monori megjegyezte partnerének, szívrohamot kapok. Javasolták, hagyják el az előadást. Monori végigjátszotta, természetesen. A nézőtéren ült egy szívspecialista, aki látta, hogy időnként jobbjával megnyomja a szívét, de annyira természetes volt Monori játéka, hogy megnyugtatta magát, hozzátartozik az előadáshoz. A végső tapsnál Monori már a mentőautóban volt, a kórházban megállapították, infarktust kapott játék közben. Nem szoktunk arról beszélni, mennyibe kerül a színésznek az előadás. Szólunk, a kelleténél gyakrabban anyagiakról, de nem vesszük figyelembe, mennyire vesz egy igazi színészt igénybe színpadi odaadása. Mennyire megy fel a vérnyomása. Mennyire roncsolja a keringését, szívműködését, ereit. A színészhalálozások leggyakoribbja a szív végkimerülése. Az infarktus. És a közbeszédet képező színészi alkoholizmus is a védekezés egyik félresikerült módja. Hosszas hospitalizálás következett. Időközben, orvosi ellenőrzés mellett megkapta második infarktusát is.

Véget is ért ezzel Monori Lili színészete. Nem vállalható újabb közönség elé lépés. Nem bírná el a szervezete a színészete kiváltotta feszültségeket. Mit csinálhat azonban az alkotóereje teljében lévő, képzeletét folyamatosan munkában tartó színész? Újabb munkákról töpreng. Miután olvasottsága rendkívül széles és körülhatárolhatatlan, Albert Tezla amerikai professzor Egy szívvel két hazában - Az amerikás magyarok 1895-1920 tanulmányát tekintette Monori új előadása kiindulásának. Előadásainak középponti rejtett gondolata mindig is a menni, vagy maradni dilemmája. Hol vethetné meg az ember élhetően a lábát? Megéri-e nekivágni a Nagy Kalandnak, vagy leéli életét poshadt lavór vízben, kockázat nélkül?

Miért is szombat este a Maros utca 11. negyedik emeletén Székely Rozi, Kaposvárott végzett színész, Bodó Viktor Szputnyik Hajózási Társaság tagjával párban kétszemélyes 30 percesre tervezett előadást mutattak be három néző jelenlétében. Az apatini katonaszökevény, Joseph Nadj társulatában játszó Francia Gyula technikai asszisztenciájával.
Nem az érdeklődés hiányzott. A hely volt szűk. A piciny lakásban Székely Rozi lakik, Monori leánya, aki kislány korától anyja szigorú tréningeit szenvedte el. Több néző nem fért volna be. Monori nem a laktérben játszott. Kisorosziban lévő házából Skype-on végszavaztak egymásnak vidékien leromlott számítógépen át.

A képernyőn a lenőtt hajfestésű színészt láttuk. Szemüveg. Fülhallgató. Mikrofon. Biztonságból előzetesen beszedett gyógyszerek. Így is az akadozó kapcsolatban Monori szemlátomást küzdött fizikai állapotával. Egy alkalommal megszakította az előadást, hogy erőt gyűjtve járjon keveset.

Székely Rozi színészileg anyja lánya. Nem azt jelenti ez, hogy utánozza Monori utánozhatatlan erejét, hanem kidolgozta a póztalan természetességű dikciót. A teljes személyiséget működésbe hozó őszinteséget. Don Quijotévé alakul át, csupán tekintetében és belső hitével, valamint egy fejébe csapott fémlavór sisak segítségével. Mellékes megjegyzésként közli, hogy hiányzik természetesen a sisakról a védelmi hadirostély. Eléneklik a Szózatot. A nézők is. Bizonytalanság hatja át az estét: ott született véletlen, persze: nem. Minden megtervezett, kiszámított, lerögzített. Egymástól távoli tények, kulturális hulladékok, emlékek kerülnek szoros összetartozásba.
Buda és Kisoroszi között erős színészi összpontosítás tartja össze a különös előadást. Nem a video kalamajkával színesített technicista színházaskodás ez. Két színész egymást nem látva, térben távol érzelmileg-gondolatilag-ritmikailag összekapcsolódik.