Egyetemi Színházi Fesztivál, Pécs

A Pécsi Tudományegyetem és az EKF civil alapja támogatásával 2010. november 4-7. között a Janus Egyetemi Színház megrendezi a Nemzetközi Egyetemi Színházi fesztivált. A JESZ az eseményt nyolcadik alkalommal szervezi, és harmadszor nemzetközi a találkozó. Utoljára két éve 2008-ban gyűltek össze az egyetemista társulatok Pécsen.

JESZ_400cut

 

Az idei fesztivál a sokszínűség jegyében zajlik, hiszen Nyugat-Európából, a Balkánról, a határon túlról, a volt szocialista térségből is érkeznek együttesek. A műfaji sokféleség is jellemezni fogja a találkozót, mert láthat a közönség monodrámát, táncjátékot, zenés előadást és stúdiószínházi produkciót is.
A bemutatóknak a Janus Egyetemi Színház Szántó Kovács János utcai stúdiótere és a mellette pár lépésnyire található, erre az időszakra szintén stúdiótérré varázsolt, FEEK aula ad helyt.
Csütörtöktől szombatig késő délutántól az éjszakába nyúlóan 3, 4 produkciót láthat naponta a közönség. Délelőttönként pedig neves zsűri értékeli a művészi teljesítményeket.
A zsűri tagjai: Besenczi Árpád, színész, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatója és Rusznyák Gábor, rendező, egyetemi oktató. A produkciók értékelésében a BTK színház szakos hallgatói is részt vesznek.
A találkozó szervezői tervezik, hogy bejárják az EKF beruházások révén létrejött/létrejövő új színházi tereket a fesztivál résztvevőivel.


VIII. Nemzetközi Egyetemi Színházi Fesztivál, Pécs
PROGRAM



november 4.

16.30A fesztivál megnyitója
17.00 Krakkói Egyetemi Színház: De tényleg
19.00 Teleszterion Színházi Műhely, Veszprém: Az ötös számú vágóhíd
20.30 Escargo Hajója Színházi és Nevelési Szövetkezet, Pécs: A magyar zombi

 

zombikicsi

 


november 5.
13.00 és 16.00 óra Színművészeti Egyetem, Marosvásárhely - Csiky Gergely Színház, Temesvár: Mady- Baby
17.30 Egyetemi Színház, Új Bolgár Egyetem, Szófia: Die Übung
18.30 Janus Egyetemi Színház, Pécs: Kaspar
20.30 Színláz Társulat, Debrecen: Függés
21.45 Branko Krsmanovic Akadémiai Színház, Belgrád: Avagy miért nem sexy többé a Balkán?

 

11

 


november 6.
18.00 Radikális Szabadidő Színház, Budapest: Oberon világai
21.00 Liège-i Királyi Egyetemi Színház: Cayenne-i bors
22.00 Sannioi Tudományegyetem Színházi Egyetemi Központ, Benevento: Megyek, megyek, repülök, repülök Goldóniától a Holdig


november 7.
12.00 Zárás, díjkiosztás
A fesztivált Dr. Bódis József, a PTE rektora zárja

 

JESZ_400

 

süti beállítások módosítása