Mesés férfiak, Fodrásznő

A POSZT-on a legjobb előadás díját elnyert Fodrásznő szerepel az oroszországi Jaroszlavl fesztiváljának versenyprogramjában. Meghívást kapott az eseményre a Vidnyánszky Attila rendezte Mesés férfiak szárnyakkal című produkció is.

phoca_thumb_l_13
Fodrásznő

 

Úgy tűnik, az oroszok kíváncsiak arra, miként szólal meg egy-egy kortárs szerzőjük a „hazaitól" eltérő színházi világban és idegen nyelven. Ennek jegyében vendégszerepel a debreceni társulat az oroszországi Jaroszlávl XI. Nemzetközi Volkov Fesztiválján Szergej Medvegyev Fodrásznő című darabjával, amely a 2010 POSZT-on elnyerte a legjobb előadás díját, Szűcs Nelli pedig a címszerepért megkapta a legjobb női alakításért járó elismerést.

A Moszkvától észak-keletre fekvő nagyváros - amelynek 1750-ben alapított színháza volt az első oroszországi állandó társulat - fennállásának ezer éves évfordulóját ünnepli az idén. A fesztivál témája „Az orosz dráma a világ nyelvein" - ezért hívták meg a Fodrásznő című előadását, amelynek szerzője Szergej Medvegyev kortárs orosz drámaíró, rendezője pedig az orosz színházi élet egyik emblematikus figurája, a „Kiszlorod" (Oxigén) elnevezésű színházi mozgalom elindítója, Viktor Rizsakov.

 

001_meses_ferfiak_web
Mesés férfiak szárnyakkal

 

A fesztiválon vendégszerepel Vidnyánszky Attila repülésről (az Isten kereséséről, Gagarinról és szovjet űrprogramról) szóló színpadi víziója, a Mesés férfiak szárnyakkal című előadás is, amelynek premierje novemberben lesz Debrecenben.

A debreceni Csokonai Színház 2010. november 9. és 13. között öt alkalommal szerepel a Képzeletbeli operett című előadásával a párizsi Odéon Színházban. A Képzeletbeli operett meghívást kapott a 2010. december 1. és 12 között rendezett Interferenciák 2010 nemzetközi színházi fesztiválra is.

Forrás: Csokonai Színház, Debrecen

süti beállítások módosítása