Cigányok - Katona József Színház

Általában kedvelem a kortárs darabokat, de fázom a nagyon aktuális események feldolgozásától; utoljára év elején a nagy kedvenc Pintér Béláék bemutatóján szisszentem fel, hogy miért kell tanulságképpen egy full egyenruhába öltöztetett gárdistát írni a színpadra. Nem kellett volna, oldják meg másképp a jelen feldolgozását, stilizáljanak, így túl direkt; ne csináljunk még egy Finitót - anno nem kevéssé jelen idejű témát szedett szét a Hazámhazám például, és brutálisan jól működött.

Erre kijött a Katona egyik őszi bemutatója, aminek témájánál aktuálisabb talán csak Hoffman Rózsa és Pokorni duettjének a feldolgozása lehetett volna. Csak reménykedni tudtam, hogy nem futunk bele a tanulságok didaktikus szájbarágásába, hiszen 1. lásd fent, 2. cigánykérdésben tanulság, netalán megoldás? Nem hiszem, hogy ennek pont Máté Gábor rendező lenne a birtokában.

Aki hálistennek nem is akar úgy tenni, mintha.

Az előadás két részből áll. Az első felvonás Tersánszky Józsi Jenő közel 100 éves darabjára épül: a jelenetben korabeli cigány (nagy)család mindennapjaiba kapunk bepillantást, prímásokkal, eladó lánnyal, piás apóssal, valamint egy delíriumban fetrengő dzsentrivel. A megvalósítás ha nem is zseniális, de mindenképpen egyedi és magával ragadó. A fehér díszletek előtt erőteljesen tobzódnak a színes ruhás figurák és anélkül sikerül a „tipikus” cigány figurákból karikatúrát csinálni, hogy a produkció olcsóba vagy gagyiba csúszna át. A kocsmai zenekar „léghegedülése” pedig tízpontos.

Hirtelen váltunk ki a színes forgatagból, amikor a felvonás végén egy maszkos alak bukkan fel és vadászpuskával hátba kapja a családfőt. Függöny le és a mélynyomók baljós rezgése még baljósabb folytatást ígér - már a XXI. században, hiszen a második felvonást már a bőven kortárs Grecsó Krisztián írta, aktuális problémáról. A gyilkosság után folytatódik a sztori, a nyomokat elkenő helyi rendőrök, frusztrált nyomozó, újságíró, falubeliek a szereplők, megtartva az első felvonás most már gyászoló cigány családját. Nagy tabló ez a felvonás, ahol minden érintett fél kinyilvánítja véleményét a kérdésről: ha neked is lenyúlják a csirkéidet az udvarból, egyetérthetsz a folyamatosan meglopott falubeliekkel, de lehetsz cigány is, vagy ha úgy tetszik, a Pestről „lejött” kváziértelmiség, esetleg tehetetlen hatóság.
 

Tanulság, ahogy írtam, nincs, ugyanúgy patthelyzet alakul ki a színpadon, mint Sajóbábonyban. És számomra pont ezért áll meg az előadás: Máté Gábor tudja, hogy nincs nála a szent grál, nem akar szájba rágni nem létező megoldásokat, és külön jó pont, hogy szórakoztató a feldolgozás. Rengeteg a nyelvi és szinte mozgásszínházi geg, a közönség pedig engedelmesen és sűrűn nevet - ha valaki itt blaszfémiát kiált és úgy gondolja, hogy a véresen komoly téma kizárja a poénokat, javaslom, üljön be a Süteményekre vagy bármelyik jobb McDonagh-feldolgozásra.

Bár nem emelkedik ki a Katona kurrens anyagai közül az előadás, nekem működött: az első fele pörgősebb és látványosabb volt, ugyanakkor a kicsit lassabb és talán a kelleténél pár perccel hosszabb második részben nagyon eltaláltak voltak a XXI. századi figurák és Grecsó szövegei is ültek. Hiányérzetem leginkább a baljósan percegő mélynyomók miatt volt - az első felvonás vége azt sugallta, hogy kőkemény drámát kapunk az arcunkba és ökölnyire ugrik össze a gyomrunk a feszültségtől, ez azonban nekem elmaradt. Volt, akinek a két különálló darab egybegyúrása nem jött be; szerintem nem volt ezzel baj, a múlt századi família zökkenőmentesen ugrott át 2010-be a második részben.

A szereplőgárda kiváló, felesleges bárkit kiemelni, továbbra is a Katona nagy erősségének tartom, hogy a társulatból szinte bárki elbír egy fő- vagy nagyobb szerepet, nincsenek sztárok és ajtónállók.
 
Tersánszky Józsi Jenő - Grecsó Krisztián: Cigányok (r. Máté Gábor)

(Dömölky Dániel és a Katona fotói)