Az amnézia abszurd archeológiája

A TÁP Színház kikéri magának a véleményformálás utóbbi időben elburjánzott káros megnyilvánulásait. Felháborítanak minket a rossz kritikák, amelyek száraz kóróként nyikorognak a diskurzustérben, és megfosztanak bennünket a jogosan megillető örömtől és büszkeségtől.

Írónk elszomorodott, rendezőnk őrjöng, a színészek a hajukat tépik.
Szerintünk jók az előadásaink. Mi szeretjük magunkat, és utáljuk olvasni a róluk született írásokat. Elhatároztuk, hogy elárasztjuk a sajtót a saját kritikáinkkal. Olyanokkal, amilyeneket mi szeretnénk olvasni, kényelmesen hátradőlve fotelünkben, mamuszban, teánkat kortyolgatva, csöndes, szerény megelégedettséggel.
A következő írás a mi kritikai eszményképünk. Ilyesmit várunk másoktól is.

Az amnézia abszurd archeológiája
Greg Nyilasy írása a Táp Színház Roló c. előadásáról

világjáró szundításomban - amit én az életemnek hívok - ahol támolygok városból városba, van egy rémálmom. Akkor kezdődik, amikor ébredezem reggel, de még mindig alszom. Ebben a félig alvó, félig éber kábulatban a pánik villáma áthasít az agyamon: fogalmam sincs hol vagyok. Nem tudom melyik város, melyik ország, melyik hotel, melyik ágy, semmit. Teljes tájékozatlanság, zavartság, káosz. Elmosódva ebben a furcsa amnéziában - mint Rimbaud a Részeg Hajón, erős fogózkodót keresek, egy sort, egy táblát, egy tárgyat, egy illatot, bármit ami elmondja hol vagyok.

Amikor megnéztem a Táp Színház Roló című előadását a szülővárosomban Budapesten májusban, azonnal megértettem. Bumm, közvetlenül becsapott az agyamba, ott, ahol fáj. Igen, én ismerem ezt, én értem, ők is értik, és értik hogy én értem.

Aztán tovább gondolkoztam róla.

Sőt, a gondolataimat izzította a felháborodás néhány nemtörődöm kritika iránt amit az előadásról olvastam, amikben kritizálják könnyedségét, giccsét és olcsó szórakoztatását.

Hát nem értik?

Az amnézia csak ürügy - akartam ordítani - itt sokkal többről van szó, mint a furcsa szellemi zavartság humoros bemutatásáról, amiben nekem is van saját tapasztalatom.

Az amnézia a magja az emberi meta-narratívának, ha létezik ilyen. A felejtés - főleg ha az életünk egy problémájáról van szó - alapvető - akkor is ha furcsa - de gyógyulási folyamat; valami, amire kétségbeesetten szükségünk van, hogy megmaradjon a józan eszünk.

Nietzsche már rég felismerte egy századdal ezelőtt hogy a felejtés képessége egy aktiváló erő a történelmünk megértéséhez. A kognitív pszichológusok tudják, hogy a felejtés képessége nélkül az agyunk felrobbanna a minket érő élmények áradatától. A posztmodernisták pedig állítják, hogy a felejtés egy alap karakter-jegy az elidegenedett személyiségünkben.

A Roló az abszurd színház mesterien használt eszközeivel dramatizálja törékeny állapotát az emberi létezésnek.

Az egzisztenciális szorongás alapállapota jelenik meg a színpadon. Lajos, a főszereplő, aki a másod-unokatestvére Mr. Godot-nak, vagy Übü Királynak, egy emblematikus eszménykép. Nem tudunk nem együtt érezni ezzel a zavartsággal, ami megint, túl a puszta amnézián - a mi egzisztencialista, abszurd, posztmodern állapotunk. Ha mélyebbre ásunk a közös lélek-zsákunkban, mint jó kultúr-antropológusok, látjuk ugyanazt a szakadékot, az alapvető semmit és a végtelen ürességet, amit Lajos napról napra átél. Elvesztjük a fonalat, mint Fred Madison pszichogenetikus fúgája David Lynch Útvesztőjében, aki egy hasonló példázata az elfuserált társadalmunknak.

A Roló világában - mint minden más abszurd színházi darabban - az arctalan felszín mélységet kap, és ebben a mélységben leplezi le egyéni frivolitását. A bagoly, a bölcsesség ősi szimbóluma, Atnéné állandó kísérője, egy nevetséges és önmagát kifigurázó kellék - ha nem veszünk tudomást központi fontosságáról a darabban. A giccses norvég tévédráma eljátssza Lajos belső drámáját - mint Hamlet színészei (akiknek főszereplője egy másik híres amnéziás!) - előremutatva hogyan fog alakulni a központi történet. A folytatólagos, irónikus és első látásra felesleges varieté táncok és vicces betétek szellemes párbeszédben állnak az 'üzenet' komolyságával és hozzájárulnak a személyes visszacsatoláshoz és meta-színházi élményhez. A közönség provokációjával (Héj, elmékeznek a Milgram kísérletre az elektrosokkal?) és a színházi tér megtörésével (Lajos igazi feleségének közönségbe ültetésével, ironikusan utalva arra, hogy az az orvos felejtette el őt, akinek pont a felejtést kellene gyógyítania) hoznak minket közelebb a cselekményhez, szó szerint és metaforikusan egyaránt.

Szürrealista szimbolizmus, egzisztencialista filozófia, provokáció, tragikomédia, kísérleti irányok - az összes abszurd színházi eszköz mesterien van használva a Rolóban, segítve a posztmodern felszín/mélység üzenetet a társadalmunk kríziséről és a tragikomikus kísérletünkről ezzel a krízissel való együtt élésére.

Hogy képesek hivatásos kritikusok megfeledkezni erről - csak ennyit kérdezek... Megint eszembe jut Friedrich Nietzsche: „Áldottak a feledékenyek, mert a kudarcból is erényt kovácsolnak."

-------

TÁP Színház: ROLÓ
Következő előadás: 2010.11.22., hétfő  20:00 h
Helyszín: Trafó
Jegyvásárlás >>>

"Hölgyeim és Uraim. Megvannak az eszközeim, hogy behatoljak Lajos agyába. Őrült vállalkozásnak tűnik, hiszen lehet, hogy soha többé nem jutok ki onnan. Hogy egyszerűen elfelejt ez a nagy barom! De nehehehem! Abból nem eszik. Bebiztosítottam magam! Hogy ha szemét módon elfelejtenél, akkor se legyek elfelejtve!"

Egy emlékek nélküli ember - Lajos - heroikus és reménytelen küzdelme a totálisan érthetetlen és kiismerhetetlen világgal szemben. Sehol egy ismerős arc, egy kézre álló tárgy, otthonos hangulat - semmi fogódzó. Csak pillanatnyi és bizonytalan benyomások.
Kegyetlen és szórakoztató emberkísérlet. Dr. Pumánszky Miklós előadása, valóság és szimuláció határán. A professzor agyszüleménye, gigantikus átverés, prezentáció? Hogyan vesztette el Lajos az emlékezetét? Gyerekkori trauma? Véletlen baleset? Vagy egy bűntény rejlik a háttérben? Biztosíthatom önöket, hogy soha nem fogják megtudni. Továbbá azt sem, mi történik egy bagolyszerű fonémahalmazzal egy egészséges és egy amnéziás emberi agyban. És Clotild? Talán nincs is szüksége arra a műtétre...

ROLÓ
Vinnai András jelenetei alapján

Dr. Pumánszky Miklós: TERHES Sándor
Duplikátum: TAMÁSI Zoltán
Lajos: GOSZTONYI Csaba
Anya: STEFANOVITS Angéla
Clara: GERGELY Katalin
Plébános 1: JANKLOVICS Péter
Plébános 2: TAMÁSI Zoltán
Lucas 1: KOVÁCS Ádám
Lucas 2: TABEIRA Iván
Lány: GERA Marina
Bagoly: SCHÖNBERGER Ádám
Feleség: MÁRTON Eszter
Táncosok: BICZÓK Anna, ARANY Virág, CUHORKA Emese, FÜLÖP László, ÚJVÁRI Milán

Dramaturg: SEBŐK Bori
Jelmez: JUHÁSZ Dóra
Díszlet: FÁBIÁN Gábor, JUHÁSZ András, KÁLMÁN Eszter, VAJDAI Vilmos
Videó: JUHÁSZ András
Kisfilmek: DANKÓ István
Fény: BALÁZS Krisztián
Zene: VAJDAI Vilmos
Hang: REMBECZKIJános
Koreográfia: VADAS Zsófia Tamara
Grafika: SZŐKE Gergely
Logó: LAKI Eszter
Rendezőasszisztens: KÁLMÁN Eszter
Produkciós manager: KULCSÁR Viktória
Produkciós titkár: FAZEKAS Anna

Köszönet: Fekete Ádám, Vida Zoltán, Róder András, Mózsik Imre

Rendező: VAJDAI Vilmos