Oratórikus elmélkedés

November 28-án, advent első vasárnapján este 7 órakor mutatja be a Katona József Színház II. János Pál pápa (Karol Wojtyla): Az aranyműves boltja című darabját Cseke Péter rendezésében.

aranymves_8

 

Karol Wojtyla, azaz ismertebb nevén II. János Pál a történelem egyik legismertebb és legkedveltebb pápája volt. Azt talán kevesebben tudják róla, hogy rajongott a színházért; ifjúkorában ő maga is amatőr színjátszó volt, és élete során számos szépirodalmi művet - köztük színdarabokat is - írt. Igaz, szépirodalmi alkotásait - szemben vallásos tárgyú írásaival - nem saját neve alatt jelentette meg; több művésznevet is használt. Az 1960-ban íródott Az aranyműves boltja c. művét például Andrzej Jawień néven jegyezte.

 

aranymves_9

 

A három idősíkon játszódó mű egymásba fonódó monológokon keresztül adja ki három pár történetét, rajtuk keresztül beszél az emberi kapcsolatok sokféleségéről és változékonyságáról, a választás lehetőségéről, az összetartozás és a szeretet fontosságáról.

 

aranymves_18

 

II. János Pál pápa (Karol Wojtyla)
Az aranyműves boltja
oratórikus elmélkedés a házasság szentségéről -
fordította: Balássy Péter

TERÉZ SÁRA BERNADETTE
ANDRÁS FAZAKAS GÉZA
ANNA KÉNER GABRIELLA
ÁDÁM FERENCZ BÁLINT
KRISTÓF ARADI IMRE
MÓNIKA HORVÁTH ERIKA
ISTVÁN KÖRTVÉLYESSY ZSOLT

ARANYMŰVES HANGJA BŐZSÖNY FERENC
Közreműködik: a BARÁTOK EGYÜTTES

Díszlettervező: Szlávik István
Jelmeztervező: Bánki Róza
Világítástervező: Farkas József
Súgó: Jani Etelka
Rendezőasszisztens, ügyelő: Vári János

Rendező: Cseke Péter

Bemutató: november 28-án, este 7 óra - Kelemen László Kamaraszínház
További előadás időpontok és JEGYVÁSÁRLÁS >>>

 

aranymves_8

 

fotók: Walter Péter
Forrás: Kecskeméti József Attila Színház

süti beállítások módosítása