A pillangók szabadok

„Senki nem olyan vak, mint az, aki nem akar látni" - hangzik el Leonard Gershe A pillangók szabadok című darabjában. A Thália Színház Új Stúdiójában látható szórakoztató, ugyanakkor elgondolkodtató előadás férfi főszereplője, Ozsgyáni Mihály megtapasztalta ennek a mondatnak a valódi súlyát, amikor a vak fiatalember szerepére készült.

A pillangók szabadok című darab főszereplője, a húsz éves, jó családból való Don Baker az anyja (Béres Ilona) nyomasztó szeretete elől elköltözik otthonról. A vak fiú önálló, összeszedett kis élete már az első napokban fenekestül felfordul, amikor berobban az életébe a szerelem a szomszédban lakó bohém színészpalánta, Jill (Marjai Virág) személyében. A szertelen lány érthető módon nem nyeri el az aggódó és szigorú mama tetszését. Az eredmény egy fordulatos jelenetekben és szellemes párbeszédekben gazdag vígjáték.

A darab férfi főszereplője, Ozsgyáni Mihály hét éve van a pályán. Évekig játszott Sopronban, majd 2007-ben a Nemzeti Színházban ő vette át a tragikus körülmények között elhunyt Kaszás Attila helyét A holdbeli csónakos című darab címszerepében. A tévénéző közönség pedig a Jóban Rosszban című sorozat révén ismerkedett meg vele. Ozsgyáni Mihály a pályája újabb fontos állomásának tartja A pillangók szabadok című előadást.

- Ha jó tudom, eredetileg nem Leonard Gershe darabjával kerestétek meg a Thália Színházat.

Így igaz. Marjai Virággal korábban színpadra állítottuk A bagoly és cicuska című darabot, amelyet a Thália befogadott. Már javában próbáltunk, amikor februárban, a premier előtt két héttel kiderült, hogy az amerikai jogtulajdonos meggondolta magát, és visszavonta a magyarországi engedélyeket. A Thália Színház felajánlott egy másik lehetőséget az új évadra. Virággal lázasan elkezdtünk olyan darabot keresni, ami életkorban és hangulatban illik hozzánk, és nem játszották még agyon. Nem találtunk. Egy nap kétségbeesetten üldögéltünk a kanapén, amikor váratlan segítséget kaptunk. Kováts Adél telefonált, akinek beugrott, hogy Leonard Gershe darabjából főiskolás korában vizsgaelőadást csináltak, és ajánlotta, hogy olvassuk el. Virággal azonnal beleszerettünk a darabba, és azt is rögtön tudtuk, hogy az anya szerepére Béres Ilonát szeretnénk felkérni.

- A pillangók szabadok című darabból 1972-ben film készült Goldie Hawn főszereplésével. A kilenc jelentős jelölésből egy Oscar- és egy Golden Globe- díjat el is nyertek az alkotók. A darabot még abban az évben Budapesten is bemutatták, de aztán egy-két produkción kívül alig állították színpadra. Szerinted mi lehet annak az oka, hogy egy ennyire jó alapanyag szinte évtizedekre feledésbe merült?

Sokat gondolkodtam ezen, de nem tudom megmondani. Azért érthetetlen, mert bulvárról van szó. Színvonalas, igényes bulvár, amiben a humor mellett hihetetlen mélységek is vannak. Olyan témákat feszeget, amelyek mindenkire hatnak, hiszen a nézők is valakinek a gyerekei vagy már maguk is szülők. Mindenkinek ismerős érzés, milyen kirepülni a családi fészekből, de másképpen éljük meg. A gyerek néha úgy érzi, hogy a szülő rátelepedett és túl sok mindent elrontott, pedig ez nem feltétlenül igaz. A darabból is kiderül, hogy az anya - bár néha fullasztó volt a szeretete - a lehető legfantasztikusabban csinált mindent, de adott szituációban nem volt más választása. A darabbéli szülő-gyerek viszonyt tovább árnyalja, hogy az én karakterem, Don egy születése óta vak fiú, aki életében először költözik önálló lakásba. Tényleg nem értem, miért nem játsszák ezt a darabot, miközben rendkívül aktuális. A vakságon keresztül ugyanis a másságról, az elfogadásról is szól. Nehezíthetné Don életét más fizikai hiányosság, vagy éppen lehetne szexuálisan vagy világnézetében más, mint a többség. A lényeg, a mondanivaló akkor sem változna. Ez egy végtelenül jól megírt darab. Első jelrendszerben a találkozások, a véletlenek, a sorszerűség, a szerelem, a szeretet és a felnőtté válás a témái, végső soron viszont a megbocsátásról és az elfogadásról szól.

- Színészileg mi tűnt nagyobb kihívásnak Don szerepében: hitelesen eljátszani a vakságát vagy azt a lelki folyamatot, ahogyan ez a burokban nevelt, élére vasalt fiatalember kilép a saját keretei közül és felszabadul?

Először mindenképpen a fizikai adottságai voltak nehezebbek. Hálás feladat, de meg is rémültem tőle. Úgy akartam megoldani, hogy hiteles legyen a vakság, de Don figurája ne menjen át egyfajta kórtörténetbe. A darabban fontos motívum a fiú vaksága, de nem ez a lényeg. A nézők az első öt perc után megszokják, elfogadják, hogy vak, de utána már csak egy húsz éves, szárnypróbálgató fiatalembert kell látniuk. Éppen ezért nem akartam hónapokig egyetlen látássérült embert tanulmányozni, hogy minden mozdulat a helyén legyen. A rendezővel, Szarka Jánossal elmentünk a Vakok Intézetébe, ahol sokat beszélgettem az érintettekkel. Gyakorlati tanácsokat adtak arról, hogyan mozog egy nem látó ember a saját közegében és az utcán, honnan tudja, mikor töltött elég vizet egy pohárba vagy hogyan gyújt meg egy gyertyát. Amikor az első ilyen, háromórás találkozás után kijöttem az épületből, azt sem tudtam, merre van az előre és hátra, a jobb és a bal. Iszonyatosan megrázó élmény volt. Ezek a vak emberek nyitották fel a szememet. Rájöttem, hogy milyen figyelmetlenül élek, élünk. A mindennapokban túl sok dolgot veszünk magától értetődőnek, és nem becsüljük meg eléggé a képességeinket, lehetőségeinket. Pedig lehetne másképp is. Talán még ennél is megrázóbb volt számomra, hogy a beszélgetőtársaim milyen méltósággal, ugyanakkor természetesen élik meg a vakságukat, amitől mi, látók rettegünk. A darabban Jill ki is mondja, hogy felkötné magát, ha megtudná, hogy holnaptól nem fog látni. Ők ezt egyáltalán nem így élik meg.

- A darab egy testi fogyatékos és egy kissé érzelmi fogyatékos fiatal szerelmi története. Vajon melyiküknek nehezebb együtt élni a hiányosságaival?

Szerintem mindenképpen a fiú szerencsésebb. A neveltetéséből adódódóan érzelmileg, értelmileg sokkal stabilabb a lánynál, de képes arra is, hogy áteressze magán Jill életigenlését és toleranciáját. Meggyőződésem, hogy Don jóval könnyebben veszi majd az akadályokat és boldog lesz az élete. Az egyetlen hiányossága, hogy nem lát. És akkor mi van? A darab egyik fontos felismerése, hogy ez a fiú a kiegyensúlyozottságát nagyrészt éppen annak az óvó-védő, gyakran nyomasztó anyai szeretetnek köszönheti, amitől annyira menekülne.

- Említetted, hogy a darab elolvasásakor Don anyjának szerepére azonnal Béres Ilona ugrott be. Dolgoztál vele, amikor még a Nemzeti Színiakadémia növendéke voltál?

Természetesen ismertem és nagyon szeretem Ilonát, de korábban nem volt alkalmam együtt játszani vele. Mrs. Baker egész lénye, a nagyvilágisága, a humora, a szeretete és nőiessége, illetve az a drámai változás, amin a karakter átmegy, egész egyszerűen az ő hangján szólalt meg a fejünkben, amikor elolvastuk a darabot. Nagyon boldogok voltunk, amikor elfogadta a felkérést. Fantasztikus próbafolyamaton vagyunk túl, amiben Béres Ilona mellett a rendezőnek, Szarka Jánosnak is óriási szerepe van. A pillangók szabadok egy nagyon bájos, szerethető, sok humorral átszőtt darab. Ugyanakkor a szórakoztató felszín alatt rendkívüli mélységei vannak, amit elő kellett bányásznunk magunkból. Sokszor azért száll el egy alakítás, mert az elején - amikor egy színész még csapnivalóan rossz - begörcsölteti a rendező. Ez a munka attól vált gördülékennyé, hogy a rendezőnk bízott bennünk és minden ponton a lehető legjobb eszközökkel próbálta kihozni belőlünk a maximumot. Úgy gondolom, hogy ez az előadás minden nézőnek mondani fog valamit: jól fogja érezni magát az is, aki nevetni szeretne, de az is, aki elgondolkodna az emberi kapcsolatairól, a szeretetről, a felnőtté válásról, az elfogadásról, a világról és benne a saját helyéről.

Tölgyi Kriszta

Fordította: Vajda Miklós
Jelmez: Papp Janó
Díszlet: Debreczeni Borbála
Zene: Zságer Varga Ákos

Rendező: Szarka János

Előadás időpontok:
december 5. vasárnap
december 9. csütörtök 19.30
december 29.szerda 19.30

Helyszín: Thália Színház Új Stúdió

JEGYVÁSÁRLÁS >>>

forrás: Thália Színház