 |
Lapos, vontatott, lehetne rövidebb - hallottam egy idős hölgy szájából, amikor az első felvonás után kifelé özönlött a tömeg. Nem igazán a Magyar Színház az én világom, a Kaméliásra is a inkább a színház profi kommunikációs gépezete húzott be (erről lásd lentebb), így jó, hogy egy nálam talán adekvátabb látogatót idézhetek és érthetek vele egyet 100%-ban. De azért pár szó, ha már poszt.
A halálos beteg kurtizán történetének feldolgozása ott áll vagy bukik, hogy a nézőt mennyire szippantja be a nő sorsának nem túl fényes alakulása. Engem nem nagyon: ugyan pár pillanat erejéig néha felfedezni vélek valami feszültségfélét, de a terjengős dialógusok mindig hazavágják a pillanatot. Az elején rögtön húzni kellett volna egy komolyabbat, mert a bulis társaság tobzódása borzasztóan elnyúlik - jól van már, értjük, hogy ebben a pörgésben él Marguerite, és azt is, hogy miért. Nem tudom, mi lehetett Kiss Csaba rendező koncepciója, de nem így kellett volna az alapanyaghoz nyúlni - egy idő múlva már nem is foglalkoztatott ez a kérdés, így aztán szünetben angolosan távoztunk, hogy a csalódottságot és a szombat esti metsző hideget egy brutális forró csokival orvosoljuk a Wesselényi utcai teázóban.
A szereplőkről: Györgyi Anna egyik részről nem kicsit buja (és nem csak az egyébként szuper ruhái miatt), más részről pedig süt róla, hogy a karakterének nem lesz jó vége. A többiekkel sincs gond, de nagyrészt eltűnnek egymás között a szereplők nagy száma miatt, talán csak Kubik Annát és Horváth Illést emelném ki erőteljes jelenéseik miatt. Nagy öngól a magasból lelógó tükrök, mint díszlet alkalmazása, mert az üveglapok random csillogása inkább elvonja a figyelmet és zavaró, mintsem hogy hozzátenne az egészhez.
A színészek mellett még egy pozitívum. Említettem a színház kiváló kommunikációját, amivel simán előzik a hazai mezőnyt: a rendszeresen érkező sajtóanyagaik profik és tényleg van információértékük, nem mellesleg pedig erre az előadásra is a sajtókapcsolatnak köszönhetően jutottunk el. A színház weboldala is a jobbak között van, emellett olyan apróságok is hasznosak tudnak lenni, mint például az új bemutató folyamatosan frissülő blogja, vagy éppen egy ízléses plakát és egy letölthető szövegkönyv.
Ettől azonban nem jön be jobban az előadás; s ezzel a fenti hölggyel együtt már legalább ketten vagyunk.
ifj. Alexandre Dumas: A kaméliás hölgy (r. Kiss Csaba)
(fotó: Magyar Színház)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.