Diótörő Komáromban

December 5-én, advent második vasárnapján 17.00 órai kezdettel mutatja be a Komáromi Jókai Színház Pjotr Iljics Csajkovszkij: Diótörő című két felvonásos zenés játékát.

Ditr-jelenet

 

Az 1776 és 1822 között élt Ernst Theodor Amadeus Hoffmann 1816-ban írt meséjét Albert Péter írta színpadra. Győri Gabi, Pille Tamás nagysikerű komáromi mesejátékai belső világának megálmodója tervezte a díszleteket és a jelmezeket, Palya Gábor találta ki az ötletes bábokat, a koreográfus pedig Eichner Tibor Érdemes Művész volt, aki többször táncolta Diótörő szerepét.

dio2

 

A közönség természetesen bőséges ízelítőt kap Pjotr Iljics Csajkovszkij 1892. december 18-án bemutatott balettjéből, a budapesti Operaház táncosainak közreműködésével. Csuja Gergely m.v., Jessica Leona Carolla m.v. és Yuka Asai m.v. fiatal balettosok táncolnak majd a komáromi publikum előtt.

 

Drosselmeyer-_Majorfalvi_Blint

 

Diótörő herceg szerepében Kalmár Gergely m.v. áll színpadra. A Budapesti Operettszínház stúdiójába többek között Toldi Mária, Földes Tamás, Béres Attila, Bakó Gábor voltak mesterei. Énekelt a Menyasszonytánc című klezmer musicalben, a szigetszentmiklósi Sziget Színházban. Legutóbb Kalocsán ő volt Kukorica Jancsi. Nagyon készül Diótörő herceg szerepére, ráadásul Barabás Árpád m.v., a produkció zenei vezetője egy dalt is írt számára, melynek szövegét Albert Péter szerezte.

 

Tar_Renta_Mria_hercegn_Kalmr_Gergely_m.v._Ditr

 

Mária hercegnő szerepében Tar Renátát láthatja a közönség. Drosselmayer Majorfalvi Bálint, Frigyes Hajdú László, Bernát nagybácsi Bernáth Tamás lesz. Stahlbaum főtanácsost Pille Tamás m.v., a főtanácsosnét Holocsy Krisztina alakítja. Nagymama Varsányi Mari, Nagypapa Németh István lesz. Marikát Édes Lili m.v., és Schlar Gréta m.v., Fricit pedig Hégli Bence m.v. és Aranyosi Zsolt m.v. játsszák.

 

des_Lili_m.v._Marika

 

Az árvaházi gyermekek Cseh Petra m.v., Csorba Máté m.v., Gyurkovics Bence m.v., Lebocz Dávid m.v., Matusek Anita m.v. és Panyi Orsolya m.v. lesznek. A több műfajban pergő Diótörőt a komáromi színpad mesejáték-varázslója, Pille Tamás m.v. rendezte. A nagy eseményre a színházba érkezik a Mikulás is. A zenés mesejáték bemutatójára valamennyi jegy elővételben elkelt. A következő előadás, melyre az egész családot várja a színház, december 11-én, szombaton 15.00 órakor kezdődik. A Komáromi Jókai Színház előadásaira interneten keresztül és az InterTicket Kft valamennyi jegyirodájában is vásárolhat belépőjegyet.

forrás: Komáromi Jókai Színház

süti beállítások módosítása