Egy férfit mi más foglalkoztasson, mint a nők? - veti fel a kérdést Kiss Csaba, aki a Magyar Színházban A kaméliás hölgy című darabját vitte színre -többek közt- Györgyi Annával, Kubik Annával, Gémes Antossal és Horváth Lajos Ottóval. Valóban a sajátja, hiszen Dumas regényét maga írta át fél nyár alatt. Így változott a történet is. Az, hogy milyen küzdelmek árán, miként, illetve ki is valójában a kaméliás hölgy, kiderül interjúnkból.
A RENDEZŐ:
- Miért foglalkoztatott A kaméliás hölgy?
Kiss Csaba: Egy férfit mi más foglalkoztasson, mint a nők? A nők a férfiaknál sokkal titokzatosabb világot képviselnek, más szabályok szerint működnek. Nagyon szeretem figyelni őket, azt, ahogy léteznek a világban. Úgy érzem, egy férfi számára a szerelem adja meg a lehetőséget, hogy egy nő lelkéről többet tudjon meg. Én nagyon szerelmes típus vagyok, és már tizenkét éve Györgyi Annába vagyok szerelmes, de a mai napig nem tudtam őt kiismerni. A kaméliás hölgy is egy esély arra, hogy közelebb kerüljek hozzá, és ő is hozzám, mert a kaméliás hölgy én vagyok.
Kiss Csaba
- Miért mondod ezt?
Kiss Csaba: Úgy éreztem, magamról írom ezt a darabot. Felnőttkorban, amikor elmúlik az első ifjonti lobogás az emberből, és felér egy dombtetőre, ahonnan nagyjából látja az életét, hirtelen vágyódni kezd a szerelem után, de valójában nem engedi közel magához. Szeretné fékezett habzásúan tartani, hogy ne hatalmasodjon el az életén. Viszont ezt az üzemmódot a szerelem nem tűri, helyet csinál magának. Vagy szétveri az életet, vagy, ha elmúlik, olyan tüskét hagy a lélekben, amit az ember utána sokáig hordoz, mint a szerelemre való képtelenség élményét. Ez a darab erről szól.
- Mit tartottál meg Dumas regényéből, világából?
Kiss Csaba: Például a címet. Ez egy új magyar darab, nem csak egy Dumas adaptáció. Az egész európai kultúra történetek újrameséléséből áll. Shakespeare felütötte a dán krónikát és talált egy darabot Hamletről, feldolgozta, aztán jött Tom Stoppard, aki átírta. Most én mesélem újra a Kaméliás hölgy esetét. Dumas története egy huszonhárom éves kurtizánról szól, akit a tüdőbaj visz sírba, az enyém pedig egy harmincnyolc éves nőről, aki fél átadni magát egy érzelemnek, és ebbe belehal. A betegség nálam apropó, csak egy állapot, de valójában Marguerite lelke sorvad el, mert nincs, és nem is volt elég a hite a szerelemben.
Horváth Lajos Ottó, Györgyi Anna
További képek a foto.szinhaz.hu-n >>>
- Mennyire aktualizáltad a történetet?
Kiss Csaba: Enyhén stilizált nyelvet használok, de ez nem korfüggő. Az érintkezésnek és az empátiának egy emelt szintje volt fontos számomra. A mai korban sötétek, bunkók vagyunk, átgázolunk egymáson és azt hisszük, ez a korszerű. Régebben, az emberek odafigyeltek egymásra, ha valaki mondott valamit, több szempár leste, mit érezhet közben. Manapság azért válunk szegényessé, mert nem figyelünk oda ilyesmire.
- Miért szántad rá magad egy ekkora munkára? Mennyire ismerted a többieket, miként zajlott az írás?
Kiss Csaba: A Miskolci Színházban, dramaturgként dolgoztam egy Kaméliás hölgyben, amit Varjú Olga és Alföldi Róbert játszottak. Akkor megszerettem ezt a művet és amikor a Magyar Színház hívott rendezni, mint egy pókerjátékos, bemondtam, hogy Kaméliás hölgy! Utána elolvastam a regényt és elsápadtam, mert felelőtlenségnek tűnt azt vállalni, hogy fél nyár alatt megírom a saját változatomat. Volt olyan időszak, amikor fel akartam adni a munkát, de új dimenziók nyíltak meg, amikor elengedtem a Dumas féle változatot és elkezdtem azt mérlegelni, mi egy érettebb ember élménye a szerelemről. Az alkotás folyamatát az is fantasztikussá tette, hogy felkínált egy esélyt, ami eddig még soha nem adatott meg nekem: kiválaszthattam, kik fogják játszani a darabot, rájuk írhattam a történetet. Ha nem gondoltam volna a színészekre, és arra, hogyan kell majd megküzdeniük a szereppel, más született volna. Ha nem az Anna lenne Marguerite, nem írtam volna ilyen összetett, nehéz, izzasztó, bonyolult, árnyalt szerepet. Úgyhogy kínlódunk is vele, mint malac a jégen.
Györgyi Anna
- A színpadkép viszont letisztult, egyszerű, szinte üres...
Kiss Csaba: Igen, egy dramaturgiai ötlet kezdte uralni. A halál előtti két másodpercn delíriuma is lehet ez a történet, egy utolsó álom Marguerite fulladásos rohama végén, amikor ránéz egy fiatalemberre és felmerül benne: mi lenne, ha szerelmes lennék, majd összeesik. Csanádi Judit látványtervezőnk gyönyörű lázálmot talált ki a darabhoz, és Berzsenyi Kriszta jelmeztervező finom, elegáns anyagokat teremtett elő. Azért is lett ilyen a díszlet, mert nem jutott rá elég pénz és muszáj volt nagyívű szépséget a színpadra pakolni.
- Több színészed egyedinek tartja a munkamódszered. Szerinted miért lehet ez?
Kiss Csaba: Rendezőként dönteni lehet aközött, hogy felépítek egy figurát, meghatározom a szociológiáját, a temperamentumát, a szokásait, a mozgását, engedem őt cselekedni, vagy teremtek egy érzelem-, szándékvilágot, elsősorban az a fontos, hogy érez a színész és emellett olyan lesz a figura, amilyen akar lenni. Ez azért nehezebb választás, mert kevesebb kapaszkodót nyújt. Ha a színész nem megy végig egy úton, akkor csomó kopogó mondattal téblábol a színpadon. Amikor valaki kapaszkodót keresett, abban a pillanatban "nemet" sziszegtem, mert különben részletkérdésekkel foglalkoztunk volna ahelyett, hogy az indulatvilágra koncentrálnánk. A színésznek a saját karaktere mindig rendelkezésre áll, mint igazság, tehát én senkiből nem akartam más embert faragni, hanem azt mondtam: „a saját hiteledet tedd oda egy történet mögé".
A kaméliás hölgy - Mozgóképes ajánló
A SZÍNÉSZEK:
- Mit hozott számotokra ez a munka, mennyire került hozzátok közel a szerepetek?
Kubik Anna: Csaba nem szituációkat rendez, hanem egységében, hangulatában, teljességében próbálja megragadni a történetet, a személyek igazsága érdekli és ez számomra újdonsággal ért fel. Speciális dolog izgatta a történet kapcsán, az, hogyan éljük meg a szerelmet egy bizonyos kor után. Különböző „kapcsolat prototípusokat" látunk a darabban, Prudence - akit én játszom - az egyik modellben szerepel: az idős nő, fiatal férfi viszonyában. Ez az a fajta szerelem, amelynek a megszületésében benne rejlik a vége is, ez igen keserű dolog. Engem az is nagyon meglepett, mennyi mindent tud Csaba erről és a nőkről. Talán Németh László értett még ennyire, - férfi létére - a nők nyelvén. Lehet, hogy rengeteg empátia rejlik benne, vagy nagyon jó megfigyelő.
Kubik Anna
Horváth Lajos Ottó: Csabával már sokat dolgoztam együtt és általában lehetetlen feladat elé állítja az embert. Nem szereti színéről felvenni a dolgokat, inkább a visszájáról. Most nem ad kapaszkodót, szinte üres a tér, nincsenek tárgyak, kevés a cselekmény, viszont az a feladat, hogy erőteljesen képviselj valamit. Én Varvillet játszom a darabban, aki Marguerite kitartója. Pénzeli a kurtizán életét, mániásan ragaszkodik hozzá, azt követeli, hogy főleg az ő rendelkezésére álljon. Amikor Marguerite szerelmes lesz, és el akar szakadni tőle, akkor Varville megvonja az apanázst. A nő ezt megszenvedi a szerelmével együtt, és végül az egzisztenciális zsarolással Varville visszaállítja maga mellé. Viszont abban nincs köszönet.
Horváth Lajos Ottó
- Mennyire küzdöttél ezzel a szereppel?
Horváth Lajos Ottó: Varville habitusával küzdök a legjobban, ugyanis ő ahhoz szokott hozzá, hogy rendelkezik a környezetével. Mondtam is a Csabának, hogy nekem nehéz, valamit „per" kijelenteni, mert távol áll tőlem ez a fajta hangvétel. Ő állítja, hogy személyünkre írta a darabot, tehát vagy félreismert engem, vagy akar tőlem valamit. (Nevet - a szerk.) Ez a figura a dumas-ihoz képest gonoszabb, a Csaba ugyanis arra helyezte a hangsúlyt, hogy erős szenvedély fűzi a nőhöz, ezt kellene megragadni abban rövid jelenlétben, ami most jutott nekem.
Gémes Antos: Én Armand Duvalle-t alakítom, aki Marguerite fiatal szerelme. Maga a szerep, az hogy Györgyi Annával tudok játszani, különleges. Ez más fajta kihívás, mint az eddigiek. Abban állapodtunk meg, hogy ez a fiú, attól, hogy nem a párizsi forgatag része, még véletlenül sem naiv. Abban rejlik az ereje, hogy tiszta, az érzéseiben biztos és kitart az elvei mellett. Erre figyel föl Párizs első virága, akinek abban a fajta szerelemben amit a fiú ajánl, még nem volt része, így retteg tőle.
Gémes Antos
- Miben állnak az elvei, mi ragadja meg Marguerite-ben?
Gémes Antos: Hihetetlenül erős az, amikor egy férfi ugyanazt mondja, és ugyanazt képviseli. Armand mindent feláldoz Marguerite-ért, még a büszkeségét is, tulajdonképpen lábtörlővé válik, ugyanakkor a szerelem minőségéből nem enged és nem ismer tréfát abban, hogy ez a kapcsolat milyen útra terelődhet. Nem hajlandó csupán szertővé válni. A legnagyobb idillben bekopogtat a szerelmükbe az, hogy mennyire különböző módon éltek, ami feszültséget okoz. Ezután Armand apja - akit Fillár István alakít - gyújtózsinórként jelenik meg, mert meggyőzi a nőt arról, hogy megkeseríti a figurám életét. Mivel Marguerite ezt el akarja hinni, az összes félelmét a hóna alá csapja és elmenekül.
Györgyi Anna, Gémes Antos
- Hogy viseled azt, hogy szinte eszköztelenül kell létezned a színpadon?
Gémes Antos: Ez a munka kockázatos. Azt hittem, hogy bizonyos dolgokat letudtam az egyetemen, hiszen képes vagyok kihozni magamból az energiáimat és felvérteztek színészi eszközökkel, de tévedtem. Vissza kellett mennem a gyökerekhez, el kellett felejtenem mindent, amit eddig gondoltam. Minimális gesztusokat tudok használni, szinte túl csupaszon kell léteznem ebben az előadásban. Félelmetes, de ezért is lehet az előadás megrendítő, komoly színházi élmény.
Tóth Berta | színház.hu
Kapcsolódó cikk:
- A kaméliás hölgy - Naponta frissülő blogoldallal
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://szinhaz.hu/api/trackback/id/tr2711863161
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.