Tündöklő középszer - Pintér Béla és Társulata

Anno hallottam egy sztorit egy lányról, aki először járt Pintér-előadáson, s egy kedves barátja jó érzékkel kezdésnek pont a laza Süteményekre hívta el. A taps után hirtelen el is tűnt a csaj, hogy aztán pár perc múlva a parkolóban sírva találjanak rá - nyilván nem azok sírtak, akik rátaláltak: meglehet, kissé betett neki a könnyed esti szórakozás a Szkénében. Nos, a jelenkori Pintér-érában az ilyen típusú történeteknek vége: hacsak nem színházban dolgozol, mint szórakoztatóipari-művészeti szakmunkás (lásd művtev), a Tündöklő középszer nem fog gyomron rúgni és nem lesz miért nyomasztanod magad - ellenben egy pörgős és bizonyos pontokon a legjobb Pintér-műveket idéző anyagot kapsz.
 

A sztoriban egy színtársulat készül a közelgő bemutatóra - és ezzel meg is nyílik a terep a rengeteg színházi poén és utalás számára; néha tényleg kapkodni kell a fejünket, akkora tempóban jönnek a kiszólások. A diktátornak öltözött Pintér a darabban is társulat főnöke, és simán elhiszem róla, hogy az életben sem kevésbé durván adja elő, mint amikor először oltja le az egyik szereplőt, hogy annak köze nincs a szakmához. Ez persze még csak a bevezetés, az előadás második felében a fiktív társulatban mindenkiről, azaz tényleg minden csepűrágóról - akikből párat a promóképeken láthattunk - kiderül, hogy gerinctelen opportunista, ha kell szapora seggnyaló, és leginkább bárkit bármikor fúr, ha éppen úgy diktálja az érdeke. Mondhatni, hogy Pintér Bélának markáns véleménye van saját közegéről.
 

Sokat fanyalogtam az elmúlt három bemutatójukon, de most egy nagyon erősen kivitelezett előadást látunk, a klasszikus pintéri megkülönböztető jegyekkel: stilizálttá festett arcok (a burleszkes vonalban Friedenthal Zoltán sminkje zseniális, mondjuk Pintér néha Laár Andrásra hajaz), szuper jelmezek, kifejezetten ütős zenei részek (és most is ezek az előadás legjobb pillanatai) és brutálisan jó, pörgős dialógusok. A csapatot szokás szerint szeretjük, és az előadás felénél az is kiderül, hogy miért kellett leigazolni a környezethez és hangulathoz kiválóan akklimatizálódó Herczenik Annát.

Az anyag igen tömény, így a harsány poénok között érdemes figyelmet allokálni az itt-ott beszúrt olyan apróságokra, mint egy-egy József Attila-sor, zsinóros kabát vagy plenáris ülés. Emiatt is és amúgy is összességében mindenképpen újranézős az előadás, és bár dobogós helyre biztos nem kerül a Pintér-összes között, annyi biztos, hogy az elmúlt 2-3 év bemutatói közül nekem ez jött be a legjobban. Erőteljesen ajánlott, parkolóban sírás nem lesz, és valószínűleg olyanok számára is működik, akik nem ismerik a társulatot. Ja igen: rajongók számára természetesen kötelező a társulatról készült falinaptár.

Pintér Béla: Tündöklő középszer (r. Pintér Béla)

(A társulat képei, még több itt)