Kell egy kicsit tisztulni

Hol áll meg a tudomány? Milyen ellentét feszül a két színházi társaság között? Mitől retteg egy igazgató? Kell-e új színházi törvény? Mi lesz Egerben? Csizmadia Tiborral, a Magyar Színházi Társaság elnökével, az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatójával ezekről a kérdésekről beszélgettünk.

Csizmadia Tibor
forrás: gardonyigezaszinhaz.hu

- Mennyire halad párhuzamos vagy ellentétes úton a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság? Mennyiben gondoltok mást a színházi törvényről?

Csizmadia Tibor: A Magyar Színházi Társaság továbbra is próbálja egyben tartani a különböző színházszakmai érdekcsoportokat, alapállásában is a folyamatos egyensúlykeresés jelenik meg. Az előadó-művészeti törvény előkészítésének során is fogadtuk az akkoriban alakult Teátrumi Társaság tagjainak törvénymódosító javaslatait és továbbítottuk azokat a minisztériumba.

- Hogy lehet, hogy ti küldtétek tovább az ő javaslataikat?

Csizmadia Tibor: A minisztérium minket kért fel az előkészítés koordinálására. A folyamat úgy kezdődött, hogy különböző témák szerinti munkabizottságok alakultak. Ekkor már mutatkoztak feszültségek, hiszen egyeztetni kellett és nem minden terület képviselője gondolta ugyanazt. Egyébként az előkészítés folyamata visszakereshető, dokumentált, így lehet tudni, ki, mikor, mit képviselt. A javaslatok bekerültek a minisztériumba, keresztülmentek a törvényt előkészítő jogi procedúrán, ezért sok minden módosult vagy kiesett közülük, így többen egy kicsit vagy nagyon elégedetlenek voltak végül a törvényben megfogalmazottakkal.

- Ez ma is így van. Te mit gondolsz?

Csizmadia Tibor: Szerintem az sem utolsó szempont, hogy a gazdasági elvonások idején a szakmába pénzt lehetett injektálni úgy, hogy a törvény bevezetése okán megemelték a színházakra fordítható keretet, illetve az adójóváírás intézményével kívülről is bekerült a rendszerbe közel négy milliárd forint. Ha ez nincs, akkor sokan fejre álltak volna. A törvény léte lehetőség arra, hogy a tapasztalatok birtokában tovább alakítsuk szakmai kereteinket, és kiszámíthatóvá tegyük az életünket. Valóban sok kritika jogosan fogalmazódik meg a szövegben foglaltakkal kapcsolatban, de a mai napig vállalom azt, amit Vidnyánszky Attila a Színházi Társaság bűneként említ, hogy üdvözölte a törvény megszületését.

- Vidnyánszky Attila azt mondja, hogy a Teátrumi Társaság tagjai nem támogatták a törvényt a mai formájában. Miért tűnik élesnek az ellentét aközött, amit a két képviselet akar, amikor -ha jól értem- együtt próbáltatok gondolkodni korábban és mostanában is.

Csizmadia Tibor: Van néhány alapvető koncepcionális eltérés. Például szerintük kamarára volna szükség. Így a szakma magát szabályozhatná. Törvénymódosító javaslatukban az Előadóművészeti Tanács helyett létrejövő elsősorban színészekből álló bizottságok döntenének finanszírozási és szakmai kérdésekről, ha jól értem a leírtakat. Ez lényegében egy új törvénynek felel meg, olyan alapvető változtatásokat fogalmaz meg. A szöveg végül nem került a kormány elé, így a minisztérium tovább folytatja az egyeztetést a módosításról.

- Ti nem készültetek javaslatcsomaggal?

Csizmadia Tibor: Dehogynem. Viszont amiket mi és a tagszervezetek megfogalmaztunk az inkább egy tapasztalat- és szándékgyűjtemény, többek közt a társulatok erősebb védelméről szól, amit például Attila is fontosnak tart.

- Nem egyeztettetek a Teátrumiakkal ez ügyben?

Csizmadia Tibor: Még ősszel találkozott a két vezetőség. Megbeszéltük, hogy szükség van az együttműködésre. Úgy éreztem, mindannyian elégedetten álltunk fel az asztaltól. Két hét múlva mi megkaptuk az ő javaslataikat, kértük, üljünk le újra, hogy átbeszéljük azokat. Erre a mai napig nem került sor, pedig legalább négy időpontot egyeztettünk. A Színház.hu-nak adott interjúban Vidnyánszky olyan preferenciákat sorol, amelyek mellé oda lehet állni. Nem tudom mi lenne az, ami miatt nem érthetnénk egyet, hacsak nem az ideológia szintjén.

- Ezt miért érzékeled?

Csizmadia Tibor: Azt érzékelem, amit többször nyilatkoztak, hogy a Teátrumi Társaság egy ideológia mentén szerveződő formáció, ha úgy vesszük, a jobboldali színházvezetők közössége. Én nem tudom, ilyen szempontból a Színházi Társaság tagjai hova tartoznak, mert soha nem érdekelt. A vitáinkból esetleg kiderülhet ki milyen meggyőződésű, de mi szakmai véleményeket ütköztetünk. Tehát nem én fogalmazom meg a különbséget, hanem ők.

- Te miben látsz különbséget?

Csizmadia Tibor: A Teátrumi Társaság tagjai szerint általában a szakma legjobbjait nevezik ki, de én úgy látom, és ezzel nem érthetek egyet, hogy a vezetői kinevezések politikai és nem szakmai megfontolások mentén születnek. Nem tartom jó ötletnek, hogy az Előadóművészeti Tanács helyett három nagy szervezet alakuljon, mert a tapasztalataim nem igazolják, hogy ez a forma működőképes lenne. De én sem tudom a tutit. Azonban azzal nem tudok vitatkozni, hogy preferáljuk a magyar darabokat, tartsunk ősbemutatókat. Azzal is egyetértek, hogy a színházak fogadjanak be független produkciókat. Ezt az elképzelést abszolút támogatom évek óta.

- Nem biztos, hogy a függetlenek akarnak kőszínházban dolgozni.

Csizmadia Tibor: Az nem véletlen, hogy Hudi László és Imre Zoltán a Nemzeti Színházas pályázatában hasonló rendszert vázolt fel. Hudi is azt mondja, jó dolog lehet függetlenek együttműködése a kőszínházakkal. Az ő helyzetük is kétarcú a 2008-ban elfogadott törvény értelmében. Az, hogy a költségvetési törvényben megjelenő színházi támogatások "legalább" tíz százaléka jutna nekik, több színházvezető szerint úgy is értelmezhető, hogy akár 99 százalék, ami a jelenlegi struktúra felbomlását jelentheté. Ha a realitás talaján maradok, akkor ha 20 százalékra emelkedne ez az összeg, az nagy hatással lenne a kőszínházak működésére.

           
Mozgóképes interjú Hudi Lászlóval és Imre Zoltánnal
a 2008-as Nemzeti pályázattal kapcsolatban

- De erről egyelőre nincsen szó. Egyébként, hogy került a törvénybe a legalább szó?

Csizmadia Tibor: Azt hiszem, az utolsó pillanatban írták bele, már a parlamenti szakaszban.

- Hogy látod a finanszírozási rendszert?

Csizmadia Tibor: Az probléma, hogy csak mennyiségi mutatók mentén zajlik a pénzosztás a kőszínházak esetében, tehát az önkormányzati támogatás mértéke és nézőszám határozza meg a központi támogatást. Igen ám, de milyen paraméterei vannak a minőségnek? Ez a kérdés, és itt áll meg a tudomány.

- Próbáltatok ilyen minőségi mutatókat megfogalmazni?

Csizmadia Tibor: Ez folyamatosan szempont volt az előadóművészeti törvény előkészítése során, de nem sikerült minden érdekcsoportnak megfelelő objektív mutatókat megfogalmazni. Lehet több paramétert felállítani, lásd a függetlenek elosztási rendszerét, de az is szubjektív elemeket tartalmaz, azt is többen bírálták. Így elesett a támogatástól több olyan formáció, -pl. a Holdvilág Kamaraszínház, vagy Lukáts Andor Sanyi és Aranka színháza- akik hatással vannak a saját szűkebb és tágabb környezetükre. Hiszek abban, hogy működő folyamatokat kell vizsgálni. 2009-ről vannak tapasztalataink, de az egy átmeneti időszak volt, átmeneti finanszírozási rendszerrel. 2010 az első tiszta év a törvény szempontjából. Rengeteg tanulság halmozódik fel, ezeket kell módosító javaslatként megfogalmazni. Egy példa: szerintem nem jó, hogy határozatlanná válik a színész szerződése öt év után, mert ez bebetonozza a társulatot és tulajdonképpen elveszi a helyet a fiatalok elől, lassítja a változást, a fejlődést. Ez a gondolat persze a törvény előkészítése során is felmerült, tehát nem az én mániám.

- Egyébként vannak mániáid?

Csizmadia Tibor: Igen, például az, hogy legyenek az első kategóriába tartozó színházaknál szerződtetett rendezők, tervezők, és a társulat legalább hetven százaléka rendelkezzen felsőfokú szakmai végzettséggel, a színházvezetők ne az utcáról, a sorozatokból szerződtessenek színészeket.

- Viszont a hangsúly a "mikénten" lehet ... Például, hiába fogalmazott meg Vidnyánszky 2002-ben hasonló célokat a Nemzeti-pályázatán, mint igazgatóvá választásakor Alföldi Róbert, nyilván nem állt közel egymáshoz a megvalósításról való elképzelésük.

Csizmadia Tibor: Igen, a "hogyanokat" muszáj lenne tisztázni és rendszerbe foglalni. Néhány éve azért fogadtam el a Magyar Színházi Társaság elnökségi jelölését, mert bíztam abban, hogy együtt lehet tartani a szakmát. Ma már sokkal kevesebb illúzióm van, de utolsó pillanatig azért küzdök, hogy legyenek olyan közös témáink, érveink, amelyeket a politika nem tud kikezdeni. Az Attila témái között van ilyen. A "miként" valóban más kérdés, a Nemzeti esetében is. Egy biztos, erre a szakmának kell válaszolnia, és azzal nem lehet egyetérteni, hogy a politika drasztikusan belenyúljon a színházi életbe, még akkor sem, ha a Nemzeti Színház reflektorfényben van.

- Ez lehetetlen, nem?

Csizmadia Tibor: Az utóbbi időben az döntött vezetői kérdésekben, hogy "ki a mi kutyánk kölyke".

- Ez az előző ciklusban, vagy korábban nem volt jellemző?

Csizmadia Tibor: Voltak rá példák, de most szinte elsődleges szempont, milyen politikai meggyőződésű valaki és hogy eléggé exponálta-e magát.

- Szerinted lehetséges, hogy a Nemzeti sorsába is beavatkozik a politika?

Csizmadia Tibor: Én kíváncsi vagyok, ha felmentenék Alföldi Róbertet, akkor azt milyen érvek alapján tennék.

- Talán lehet érv az, hogy eleinte engedélyt adott a román nemzeti ünnep megrendezésére a Nemzetiben.

Csizmadia Tibor: Úgy gondolom, a Robi a döntése előtt tájékozódott. Feltételezem, kikérte valakinek a véleményét ebben az ügyben. Egyébként én elfogadom azt, hogy megbékélési gesztusnak tekintette a felajánlást.

- Eddig sor került már ilyen fogadásra az Uránia moziban, a Művészetek Palotájában, az Iparművészeti Múzeumban, a Tháliában, a Belvárosi Színházban is.

Csizmadia Tibor: Igen, erre gondolok én is.

- Hogy látod a két színházi társaság jövőjét?

Csizmadia Tibor: Keressük a kapcsolatot. Február közepére egy nagyobb összejövetelt tervezünk színházi szakemberek számára, ami a törvényről és a módosításokró fog szólni, akkor találkozni kell több érintett minisztérium embereivel is.

- Mi lesz a Színházi Társaság elnökségével?

Csizmadia Tibor: A Balázs Péter féle történet az az, hogy megkerestük Fekete Pétert, a Vidéki Igazgatók elnökét, hogy jelöljön egy embert a Színházi Társaság elnökségébe. Amikor Balázs Péter mellett döntött, szóban tájékoztattuk, hogy mivel az általa vezetett színház kilépett a Színházi Társaságból, így nem lehet ő a jelölt az alapszabályunk szerint. Ha Balázs Péter történetesen tagja lett volna a MASZK-nak, tagszervezetünknek, akkor is választható lenne.

- És ha belép?

Csizmadia Tibor: Akkor jelölhető. Úgy tűnt, hogy Balázs Péter számára ez a tisztújítón derült ki. Hiba volt, hogy nem vele beszéltünk erről korábban.

- Tehát a meglepetés erejével érte, hogy nem lehet elnökségi tag.

Csizmadia Tibor: Igen, de engem pedig Balázs Péter jelölése lepett meg, mert ő, a nyilatkozataiban több fórumon a Színházi Társaság ellen beszélt. Viszont lehetőséget látunk személyében arra, hogy a kommunikáció javuljon a két társaság között.

- Beszéljünk egy kicsit rólad. Mi fog történni Egerben?

Csizmadia Tibor: Július 31.-én lejár a mandátumom, az új igazgatónak be kell állnia február elsejétől, hogy előkészíthesse a következő évad műsortervét. Én nem pályázom az igazgatásra, mert tíz év elég volt belőle.

- Miért?

Csizmadia Tibor: Szerintem ebben a szakmában mindenkinek mozognia kéne. Amikor 2001-ben igazgató lettem Egerben azt gondoltam, ebben durván öt év van. Olyan emberléptékű hely volt, ami pont megfelelt az ambícióimnak. Mivel a folyamatok, amiket elindítottam, nem fejeződtek be az első ciklus végén, vívódás után, de ismét beadtam a pályázatot. Szakmai meggondolásból már két éve azt mondtam: nem tudom elképzelni, hogy még egy periódust végigcsináljak.

- Miért és mi okozott öt éve vívódást?

Csizmadia Tibor: Azt mérlegeltem, mit kell még tennem, mi az a feladat, amit -ez így önzőnek, tűnik de- nem unok. Amikor az ember elkezdi ismételni magát, amikor kiszámíthatónak tűnik önmagának, akkor váltani kell. Ha nem okoz elég örömet az igazgatás, azt megsínyli a társulat is. De több ellenpéldát is tudok említeni, olyanokat, akik több ciklus alatt sem fáradtak el.

- Mennyire nőttél hozzá az egri színházhoz?

Csizmadia Tibor: Szívügyem, de rettegek attól, hogy hozzánőjek egy igazgatói székhez. Van egy szakmám, jól, rosszul rendezek. Az utóbbi tíz évben nem mentem el sehova, mert úgy éreztem, Egerben kell maradnom, mert csak így tudom megvalósítani azt, ami a feladatom.

- Ki lehet majd az utódod?

Csizmadia Tibor: Vannak jelentkezők.

- Mi lesz veled?

Csizmadia Tibor: Tanítok a Színművészetin, és ahová hívnak ott vendégrendezőként fogok dolgozni.

Jelenet az egri színház A Mester és a Margarita c. előadásból
r.: Csizmadia Tibor
fotó: Dömölky Dániel

- Ez nagyobb bizonytalansággal jár.

Csizmadia Tibor: Igen, de ez egy életforma. Hiszek a társulati létben, tehát valószínű, hogy később egy hasonló helyzetet fogok találni magamnak, de kell egy kicsit tisztulni.

- Mennyire fáradtál el a rendezésben? Nem félsz attól, hogy nem hívnak dolgozni?

Csizmadia Tibor: Nem fáradtam el. Nem azért, mert olyan tehetségesnek érzem magam, de nem is félek. Lehet, hogy várnom kell majd a munkára, de ez nem elég indok ahhoz, hogy kapaszkodjak az igazgatói székbe. A vezetői feladathoz az is hozzátartozik, hogy minden évben óriási harcokat vívok az önkormányzattal annak érdekében, hogy ne szegényházi helyzet jöjjön létre a színházban. Az egri egy meglehetősen rosszul finanszírozott színház, ráadásul most tovább romlik a helyzete, mert idén kevesebb önkormányzati támogatást kapott, tehát ennek függvényében a központi támogatás is, konkrétan 43 millióval csökken 2011-ben. Az összes január és február gyomoridegben telik, mert attól rettegek, hogy be tudom-e fejezni az évadot, hiszen korábban kötelezettséget vállaltam a bérletet vásárlókkal és a társulattal szemben. 2010-ben a saját bevételünk 150 millió forint volt, 256 millió központi és 130 millió önkormányzati pénz jutott nekünk, de ebből az önkormányzat így év vége előtt még adósunk 58 millióval. Ezt nem lehet hosszútávon büntetlenül viselni, mert fizikailag és mentálisan is pusztít. Az állapotom pedig a figyelmemre is hat, arról nem is beszélve, hogy pesti vagyok, és tíz éve kétlaki életet élek.

- Élvezed a tanítást?

Csizmadia Tibor: Régóta tanítok.

- Igen, épp ezért kérdezem.

Csizmadia Tibor: Izgalmas az a kényszer, hogy átadjam a tapasztalataimat és segítsem a diákokat. Ráadásul bábrendezőket és bábszínészeket tanítok elsősorban. A báb, mint stilizációs technika új utakat nyithat a színházban, tehát megvan a lehetőségem, hogy egy kicsit másként is nézzek a színházra a tanításon keresztül. Most a tisztulás ideje jön az életemben.

Tóth Berta | színház.hu

Kapcsoldó anyagok:
- Tíz perc Vidnyánszkyval - Teátrumi hírek
- Érzékeny hely - Mi lesz a Nemzetivel?