Bíít - SZFE (Ódry Színpad)

Mondhatjuk, hogy Beatles-rajongó vagyok, és akkor nagyon óvatosan fogalmaztunk. Ezért aztán a meglepetésprogramot szervező színházpartnerem jól tette, hogy az Ódry Színpad felé tartva nem árulta el nekem, hogy egy és háromnegyed órán keresztül Beatles-dalokat előadó színművészetiseket fogunk nézni. Minden bizonnyal sikítva menekültem volna: a Beatles-számok nem Shakespeare-drámák, nincs rajtuk mit interpretálni vagy feldolgozni, úgy tökéletesek, ahogy John, Paul, George és Ringo előadta őket, és slussz. Szóval, jó, hogy már a sokadik sor közepén ültem, amikor kiderült, hogy itt Beatlest fognak énekelni.

És jött Novák Eszter harmadikos zenés színész osztálya, és elkezdtek Beatlest énekelni. Eleinte nem értettem, hogy miért teszik ezt, de lassan kezdett életre kelni az előadás. A nóták köré kis sztorikat kerekítettek: hol egy az egyben a dalszöveget játszották el nekünk - például ült a bolond a dombtetőn és nézte a lenyugvó napot (sárga esernyőt) -, hol lazábbra eresztve a fantáziájukat, asszociáltak rá - például jött egy rocksztár, akit körülsikoltoztak a (beatlemániába belezakkant?) rajongói, és előadta az Oh! Darling-ot. Két dal közt időként elszavaltak egy kis Rimbaud-t, aki a színlap szerint úgy jön ide, hogy ő volt az első "BÍÍT-költő".

Én meg közben azon kaptam magam, hogy egyre szélesebben mosolygok és ritmikusan bólogatok, majd amikor megjelent a színen az egyik srác két nagy banánnal az arcára kötve, egyből vigyorogtam: itt a rozmár! Volt, aki jobban énekelt - például Sándor Péter, aki tiszta Ben Foster - és volt, aki kevésbé, de a fiatalos báj, energia és szépség (mert ezek a gyerekek nagyon szépek, bár némelyik lány jobban tenné, ha már most elkezdene szálkásítani) simán elég lendületet adott az előadásnak, ami kitartott végig.

A sok bájos közül is kiragyogott Törőcsik Franciska, aki már most egy igazi filmsztár kisugárzásával közlekedik a színpadon (illetve ül, az oldalsó próbafotón például Dénes Viktor és Sándor Péter társaságában - több fotó a próbáról itt, az előadásról pedig itt).

Akadtak egészen izgalmas pillanatok is, a legjobb talán az volt, amikor a Why Don't We Do It in the Road-ot és az I'm So Tired-öt összebootlegelték, nem csak énekben, hanem vizuálisan is. És a Hey Bulldog kurvacsapata is működött. De nekem persze legeslegjobban maga a válogatás jött be: nem meglepő módon sok pszichedelikus, meg rockos, tombolós számot választottak be, amikre lehet őrültködni, de azért kaptunk érzelmes balladákat is, a legszebb Beatles-dal, a Because pedig kétszer is előkerült. Amikor felálltam az előadás végén, boldog voltam, hogy sikerült megmutatniuk, mennyire sokszínű a Beatles. Simán el tudom képzelni, hogy lesznek, akik kedvet kapnak a hallgatásához az előadás után.

(írta: b)