Január a Katonában

A Katona József Színház januári programjai között szerepel többek között 2 hóvégi bemutató, lesz egy jubiláló előadás, egy könyvbemutató sőt egy darabtemetés is.

katona

 

Az embergyűlölő

„Moliére A mizantrópja a mi legszemélyesebb ügyünkről szól, viszonyulásunkról a világhoz. Erról a drámáról épp ezért aligha lehet elfogulatlanul beszélni; ez csakugyan vallomásos mű..."

 

moliere
Molière
/1622-1673/

 

E szavakat 1988 novemberében Mészáros Tamás vetette papírra, az akkori Katonabeli bemutató kritikájából való az idézet. 2011. január 28-án ugyanabban a színházban, ugyanazzal a szöveggel játsszák ismét a darabot. Arról, ami azóta változott -hiszen (szem)tanúja volt mindennek, ami itt történhetett, a színpadon és mögötte, mellette, mindenhol- senki sem tudhat többet a Katona József Színház búcsúzó igazgatójánál, Zsámbéki Gábornál, a darab rendezőjénél.

 

zsambeki_200
Zsámbéki Gábor

 

„A mizantrópot ötvenévente újra kellene írni" - mondja Diderot.
A darab több mint hússzor került műsorra a magyar színpadokon az elmúlt negyven évben. A mizantróp rendezői között megtaláljuk Vámos Lászlót, Ascher Tamást, Gothár Pétert, Schilling Árpádot; Alceste szerepét pedig olyan színészek alakították, mint Gábor Miklós, Gálffi László, Mucsi Zoltán, Lukáts Andor és Cserhalmi György, aki az 1988-as Katona-beli előadásnak, Székely Gábor rendezésének volt a címszereplője. Ebben az előadásban Philinte szerepét Máté Gábor, Céliméne-t pedig Udvaros Dorottya játszotta.
Petri György huszonkét évvel ezelőtt, Székely Gábor és Fodor Géza kérésére fordította újra a darabot. Mint azóta minden előadás, a Katona új előadása is ezt a fordítást használja, a szöveget egy-két ponton Petri barátja és költőtársa, Várady Szabolcs igazította át.
A címszereplő Fekete Ernő, a többi szerepben Ónodi Esztert, Fullajtár Andreát, Máté Gábort, Kocsis Gergelyt, Tenki Rékát, Takátsy Pétert, Elek Ferencet, Ujlaki Dénest, Mészáros Bélát, Kiss Esztert és Vajdai Vilmost láthatják majd.

 

_200

Nádas Péter Szirénének című darabja január 29-én kerül Magyarországon először színre a Kamrában, Dömötör András rendezésében. Hat Ruhr-vidéki városi színház 2007-ben felkért hat (angol, lengyel, magyar, német, osztrák és török) szerzőt, hogy ‘Európa Odüsszeiája' cím alatt írják újra az Odüsszeia témáit. A szerzők sem menet közben, sem a bemutatók előtt nem ismerhették meg egymás munkáit. A szatírjátékként aposztrofált művet a Színházi Dramaturgok Céhe 2010. legjobb magyar drámájának választotta. Mivel Nádas Péter a hivatalos, szeptember 21-i díjátadón nem tudott jelen lenni, a díjat a Kamrabeli olvasópróba után vette át a Dramaturgok Céhének tagjaitól.
„Nádas műve a mindenen átszivárgó semmiről szól. Az „eleven halálról". Nem ennek vagy annak a szereplőnek a haláláról, nem a Halálról, és nem is a halál elkerülhetetlenségéről. Hanem arról, hogy a pusztulás, a romlás, a szétesés mindenben ott lappang, kiirthatatlanul, akár egy genetikai kód. Ebben a darabban mindenki a Rossz helytartója. Az is, aki tenni akar ellene valamit, de az is, aki a pártjára áll." (Földényi F. László)
A Katona színészei közül Dankó István, Pálmai Anna, Hajduk Károly, Pelsőczy Réka, Kovács Lehel, Szirtes Ági, Kun Vilmos, Lengyel Ferenc, Rajkai Zoltán és Szacsvay László vesz részt az előadásban.

 

phoca_thumb_l_szirenek_olvasoproba_domolky_web_012
Szirénének olvasópróba


Bodó Viktor Ledarálnakeltűntem című előadása százötvenedszer kerül műsorra január 4-én a Kamrában.

 

katona_ledaraltak
Ledarálnakeltűntem



Január 6-án, 18 órakor, az Elnöknők előadás előtt lesz Koltai Tamás Színházparadoxon című könyvének bemutatója a Kamrában. A beszélgetést Ascher Tamás vezeti.

 

katona_elnoknok
Elnöknők



Utolsó előadásához érkezik január 21-én a Kamrabeli Éhség. Knut Hamsun művét 2009 tavaszán mutatta be a színház. Hajduk Károly, a produkció főszereplője 2009 őszén megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó Színikritikusok Díját.

 

ehseg07
Éhség
További képek a foto.szinhaz.hu-n >>>

JEGYVÁSÁRLÁS>>>

Forrás és fotók: Katona József Színház

süti beállítások módosítása