3 napon át 30 mozgó fémszobor uralja majd a teret, a Trafó üres nagytermét. A produkció kedvéért teljesen átváltozik a Trafó: kikerülnek a székek, eltűnik a teljes tribün, soha nem látott tér keletkezik a nagyteremben - ide érkeznek Ray Lee kisebb és nagyobb szirénjei-szirénái.
A forgó propellerek szárnyai között árnyalatnyi az eltérés: ez hozza majd létre a különböző hangokat és azok ritmusát. A „szirénák" minimalista zenéje, szokatlan ritmusképlete és körkörös mozgása szinte hipnotizálja a nézőket, miközben a bennünket körülvevő láthatatlan erőkről is elgondolkodtat.
A világot megjárt, többszörösen díjnyertes installáció alkotója, a brit Ray Lee zeneszerző és előadó, akit az elektromágneses sugárzás, különösen pedig az foglalkoztat, hogy hogyan lehet a hangot a láthatatlan jelenségek megragadására használni. Lee nem mindennapi alkotó: a The Robotic Theremin Ensemble nevet viselő együttesben például 3 robot a „zenésztársa" és volt olyan produkciója is, melyben hangosbeszélő tölcséreket „lóbált-hintáztatott" az emberek felett!
„Amikor elkezdtem dolgozni, nem is sejtettem, hogy ebből a munkából születik meg a Szirén(a), ahogy azt sem gondoltam, hogy egy olyan minimalista kompozíció születik belőle, ami bejárja a világot." (Ray Lee)
Az installáció eredeti helyszíne egy hidegháborús katonai hangár volt, így a szirénák sajátos világa és hangja kettős jelentést kapott: „Tetszett maga a szó, hogy sziréna és izgatott az, hogy ez a hang milyen veszélyérzetet kelt az emberekben, de a produkció furcsa módon elégikus is: az én szirénáim hangja inkább egy éteri kórusra hasonlít, mint a légiriadóra, amit a „sziréna" szó első értelmében sugall." (Ray Lee)
„Én nagyon szeretem a szirénák hangzását, amikor rá vannak hangolva a rezgéskeltőre, és beindulnak a forgókarok. Az a hang a világon semmihez sem fogható. Valami egészen magával ragadó élményt nyújt, vibráló, szikrázó élményt, ami hihetetlenül föllelkesít. Teljesen el lehet veszni a hang rengeteg szintjének komplexitásában. Zenei élmény, az biztos. Egyszer megpróbáltam úgy hangolni a rezgéskeltőket, hogy disszonáns legyen a hangzás, de nem bírtam elviselni. Olyan hangzást akarok elérni, amit a közönség szívből tud szeretni." (Ray Lee)
Ray Lee (UK): Szirén(a)
Kinetikus hanginstalláció
KOMPOZÍCIÓ, TECHNOLÓGIA, HANGMŰVÉSZET
Készítette: Ray LEE
Előadók: Ray LEE, Harry DAWES, Stavroula KOUNADEA
Technikus: Stavroula KOUNADEA
Producer: Simon CHATTERTON
Támogató: British Council
ELŐSZÖR BUDAPESTEN!
Előadás időpontok:
2011. január 14-15. 19:00 és 21:00
2011. január 16. 17:00 és 19:00
JEGYVÁSÁRLÁS >>>
Ray Lee forgó-zenélő szirénjei - videón
Sári Júlia nagyinterjúja Ray Lee-vel:
„Valami egészen magával ragadó élményt nyújt, vibráló, szikrázó élményt, ami hihetetlenül föllelkesít"
Januárban hat alkalommal lesznek láthatóak és hallhatóak Ray Lee forgó-zenélő szirénjei a Trafó nagytermében. A világot megjárt, többszörösen díjnyertes installáció alkotójával Sári Júlia beszélgetett.
- A Szirén(a) című munkád különös ötvözése a hangnak és az anyagnak, a láthatatlan erőknek és a vizuális művészetnek. Miben rejlik az elképzelés lényege?
Ray Lee: Kicsit másképp fogalmaznék: a Szirén(a) egy élőzenei performance, amit egy komplex kinetikus hanginstalláción, vagyis úgy nevezett „hangszobrokon" adunk elő. Tulajdonképpen az egész néhány fémdarabból és ablaktörlő motorból épült, egyszerű elektronikával és egy csomó kábellel. Úgy gondolok rá, mint valami vízióra, amit száz évvel ezelőtt képzeltek a jövő hangjairól. Nem egy komplex elképzelésből született. Amikor megcsináltam az első ilyen forgó hangszobrot, hirtelen az jutott eszembe, mi lenne, ha kettő is lenne belőle. És amikor már kettő volt, az az ötletem támadt, hogy lehetne akár öt is. Most egy előadáson húsz-harmincat is használok, de a stúdiómban ötven darab van. Ezek a szerkezetek együtt valami egészen rendkívüli, elképesztő képi és zenei hatást érnek el.
- Hordoz valami konkrét jelentést az előadás?
R.L.: Nincsen kőbe vésett mondanivalóm, amit ki akarok vele fejezni, mindenki számára mást jelent. Engem az izgat ebben a munkában, hogy szokatlan, inspiráló élményt nyújtok vele a közönségnek. Persze az előadás nagyon alaposan meg van tervezve, így a fémek használata, a forma, a struktúra, a hang minősége és az előadók mozgása is, hogy pontosan az elképzeléseink szerint tudjon működni.
- Mennyire változik a performance előadásról előadásra?
R.L.: A kompozíció, amit előadunk, az évek során eléggé kikristályosodott formát öltött mostanra. Ezen belül persze van némi szabadsága az előadóknak, és a helyszín adottságai is befolyásolják a végeredményt, gyakran kell alkalmazkodnunk. Az installáció felépítését sokáig tökéletesítettük, miközben vannak olyan fizikai körülmények, amik eleve sok mindent megszabnak az előadásban. Az installáció forgó karjait például mindenképpen lassan kell elindítani, mielőtt felgyorsulhatnának, és a végén is fokozatosan lassulva állnak le, ez pedig meghatározza a hangzás tempóját. Persze eközben igyekszünk a lehető legjobban kihasználni az adott lehetőségeket, előadás közben például meg tudjuk változtatni az összhangzás hangnemét. Érdekes, hogy a közönség számára úgy tűnhet, ugyanazt a műsort adjuk elő újra és újra, de az előadók számára valamennyi performance egy hosszú változási folyamat egy-egy stádiuma.
- Zenének neveznéd azt a hangzást, amit a performance során előidéznek? Élvezhető, ha valaki nem látja, nem ismeri a kontextust?
R.L.: Én nagyon szeretem a szirénák hangzását, amikor rá vannak hangolva a rezgéskeltőre, és beindulnak a forgókarok. Az a hang a világon semmihez sem fogható. Valami egészen magával ragadó élményt nyújt, vibráló, szikrázó élményt, ami hihetetlenül föllelkesít. Teljesen el lehet veszni a hang rengeteg szintjének komplexitásában. Zenei élmény, az biztos. Egyszer megpróbáltam úgy hangolni a rezgéskeltőket, hogy disszonáns legyen a hangzás, de nem bírtam elviselni. Olyan hangzást akarok elérni, amit a közönség szívből tud szeretni. Persze a disszonáns hangzást is lehet szeretni, de az az érzésem, hogy az egy bonyolultabb folyamat, amire nem mindenki nyitott. Igaz, a szirénák hangja sem minden fülnek kellemes, de azt nem lehet vitatni, hogy letaglózó hang. Ez nem mögöttes jelentésekről vagy koncepciókról szól, sőt, egyáltalán nem szól semmiről. Ez egy fizikai élmény, ami a hangok, a fények és az anyag erejéből fakad. Csak azt szeretném elérni, hogy ezen az élményen keresztül a közönség eljusson a csodálkozás, a tűnődés állapotába. Egy olyan állapotba, ahol - hacsak egy pillanatra is - teljesen kívül kerülhetnek a mindennapi létük korlátain. S hogy élvezhető-e? Ha az embernek sikerül megnyitnia magát, az előadás egy roppant megemelő élmény, ami merengésre ösztönzi az embereket. Hogy min merengenek, az abszolút az ő dolguk.
- Milyen művészek inspirálnak elsősorban? Zenészek vagy képzőművészek?
R.L.: Természetesen nem tudtam volna megalkotni a Szirén(a)-t, ha nem ugyanolyan intenzíven kísértem volna figyelemmel a zenészek, zeneszerzők és a legkülönbözőbb képzőművészek munkásságát. Ám számomra a valódi inspirációt egy egészen más terület jelenti. Mindig is rendkívül érdekelt a tudomány, az új találmányok, a gépek, mindaz a lenyűgöző dolog, amit az ember egyfajta leküzdhetetlen vágytól vezérelve alkot, nevezzük azt művészetnek, tudománynak, technológiának, építészetnek vagy bármi másnak.
- Mindig is nagyon érdekelt a fizika, rengeteg műved forog az elektromágnesesség körül. Honnan ered ez az érdeklődés? Milyen szakon végezted a tanulmányaidat?
R.L.: Már gyerekkoromban megőrültem a rádiókért, a rádióhullámokért, a mágnesességért. Számomra máig csodával ér fel, ha bekapcsolom a rádiót, és a kis masina elkezdi venni az adást az éterből. Vagy ha két mágnest tartok a kezemben, és érzem, ahogy a láthatatlan erő eltaszítja őket egymástól. Amikor felnőtt koromban elkezdtem ezekkel a jelenségekkel foglalkozni, már komolyabban mélyültem el a csodában, amolyan laikus tudós szinten. Természetesen művészetet tanultam, sőt, gimnáziumban még át is aludtam a fizika órákat, mert engem egészen más szemszögből érdekelt ez a tudomány. De azóta behoztam a lemaradásomat a gimnáziumi anyagból is.
- Az Oxdord Brookes University-n kortárs művészetet és zenét tanítasz. Milyen alkotói megközelítést, szemléletet próbálsz átadni a diákoknak? Mik azok a legfontosabb gondolatok a művészettel kapcsolatban, amiket közvetíteni szeretnél?
R.L.: Arra próbálom őket bátorítani, hogy kövessék a vágyaikat, és csakis azzal foglalkozzanak, ami igazán érdekli őket. Azt hiszem, a művészet célja, hogy megragadjunk és kifejezzünk valamit a tapasztalatainkból. Márpedig ha azokat a dolgokat követjük, amik igazán nyomot hagynak a képzeletünkben, akkor képesek vagyunk olyasvalamit kifejezni, ami jelentéssel bír a közönség számára, függetlenül attól, hogy kik alkotják. Arra is igyekszem őket buzdítani, hogy miközben dolgoznak, ne gondoljanak semmiféle végeredményre, végpontra, hogy hagyatkozzanak a megérzéseikre, és engedjék, hogy az alkotói folyamat organikusan fejlődjön ki az anyagokkal és eljárásokkal való kísérletezésből. Így fogják megtalálni azokat a formákat és eszközöket, amik a leginkább alkalmasak rá, hogy kifejezzék azt, amit kifejezni vágynak, ahelyett, hogy egyszerűen elhatároznák, hogy mit fognak csinálni, és legyártanák azt.
Sári Júlia
forrás: Trafó
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.