A 2008-as első dunaPartról sok hajó felhúzta a horgonyt, s most a kétéves évfordulón kívánjunk legalább még egyszer ennyit. Vagy inkább kétszer. A tortaalap mindenesetre kész, számos gyakorlott szervező alapos és kitartó munkája révén.
Szabó György és Talló Gergely (kezdetben Gáspár Máté) ötlete alapján a fesztivált bírta és rendezte a Trafó és a Műhely Alapítvány. Három nap, négy helyszín, ötödikként pedig egy ráadás coffee breakes lazítópont a névjegykártyacserék improvizált osztogatására. Életképes kezdeményezés a magyar előadóművészet exportálási lehetőségeinek kitágítására, de vajon elég erősek-e a hidak a duna két Partja között, hogy Európa vagy az Egyesült Államok meghódítására kerekedjünk?
(Sűrű a szurok, melyben táncolni mégis öröm,
de érzékelek másokat is, miközben utamat töröm,
Nehéz a mozgás, de az izmok is nőnek, van még hely a tükör előtt elegendő főnek,
Csigolyáról csigolyára építem fel a testem, de megbotlok újra, és ismét elestem...)
A 2008-as első dunaPartról sok hajó felhúzta a horgonyt, s most a kétéves évfordulón kívánjunk legalább még egyszer ennyit. Vagy inkább kétszer. A tortaalap mindenesetre kész, számos gyakorlott szervező alapos és kitartó munkája révén.
k. Rush. A fesztiválnyitó fehér Cadillac kissé berregősen induló motorjára ráfért volna egy átnézetés a nagy Rohanásban Hollywood felé, még akkor is, ha több pótkeréken forgatják a mozisan kivetített, néhol akadozó tartalmú háttér előtt. A konvencionálisnak semmiképp sem mondható megállás nélküli movie-moving folytonos mozgása ellenére mégsem ér oda az ötvenötödik perc végére sem. A koreográfiai precizitással jól alátámasztott színvonalas mozgásból azonban ezúttal is a Frenák Társulattól megszokott egészséges dózisban részesülünk.
k. Rush
fotó: EKF
Ladjánszki Márta: Still. Elsőszámú gyanúsított a táncmentes táncban, de a boncolgatott nyomasztó halálfájdalom, a búcsú, a beletörődés kényszerűségének keserűsége és nem szűnő kínja (a helyenként szívmarcangoló zenei kísérettel) értékes elképzelés, és szükségszerűen elgondolkodtató, a szenvedő kortárs irányvonallal pedig tökéletes paralelben halad, de hogy az iránytűnk jó-e, az is legalább ennyi gondolatot érdemelne.
Still
fotó: Kozár Edit
Tovább a cikk folytatásához a tanckritika.hu-ra >>>
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.