Nincs köszönet Egerben

Rendkívüli társulati ülésre került sor hétfőn a Gárdonyi Géza Színházban, ugyanis Csizmadia Tibor 10 év után leköszönt az igazgatói posztról és átadta a vezetést Blaskó Balázsnak. A Heol.hu a részletekről is hírt adott, például arról, hogy senki nem mondott köszönetet a távozó direktornak. A Magyar Narancs pedig a társulat véleményéről is képet adott.

01eger

 

A társulati ülés azzal indult, hogy Ponyi László, a Heves Megyei Önkormányzat Humánerőforrás Főosztály vezetője elmondta: "Nincs átmeneti időszak két igazgatóval, azaz Csizmadia Tibor igazgató-főrendező január 31-én közös megegyezéssel távozik posztjáról". A főosztály-vezető szót ejtett a nehéz gazdasági helyzetről is, amely "nem áll meg a színház falainál".

 

Blaskó sietett

Ezután a színészek és dolgozók előtt hivatalosan is bemutatkozott Blaskó Balázs, aki már 1988 óta tag. Mivel a Színházi Dolgozók Szakszervezetének alelnökeként Budapestre kellett sietnie, csak annyit mondott, e posztjáról lemond, hiszen átkerült a „másik oldalra". Hozzátette, hogy csütörtökön újabb társulati ülést tart, ami után mindenkivel személyesen beszélgetne a jövőről.

 

Csizmadiát kérték, hogy menjen

Megköszönte Csizmadia Tibornak az Egerben eltöltött közös munkát, aki elárulta, a megyei közgyűlés elnöke kezdeményezte, hogy ne fejezze be az évadot. "Szakmaiatlannak tartottam a döntést, és rövid gondolkodás után csak úgy mentem bele, hogy garanciát kaptam arra, hogy a megtervezett évadot befejezhessük. Nehéz helyzetbe kerültünk, ugyanis mind az állami, mind pedig az önkormányzati támogatás kevesebb lesz: összesen 71 millióval. Bízom abban, hogy miután az önkormányzat bizalmat szavazott az új igazgatónak, a támogatásáról is biztosítja majd" - számolt be Csizmadia.

 

"Odafigyel ránk a szakma"

Ahogy arról korábban beszámoltunk, értékelte az elmúlt éveket is: "A legelső társulati ülésen azt mondtam: az a cél, hogy az ország legjobb színháza legyünk, ezt pedig úgy érhetjük el, ha mindig eggyel kevesebb hibát követünk el, mint a többiek. Nem tudom, sikerült-e elérnünk mindezt, de ma a szakma odafigyel ránk, és ha színházról beszélnek az országban, Egert sem hagyják ki.
 Elsősorban az itteni nézőknek kell megfelelni, mert Egerben nem lehet nem népszínházat csinálni. Soha nem exportra gyártottuk a produkciókat, de odafigyeltünk arra, hogy olyan színvonalas legyen a munkánk, hogy, ha valaki egy fesztiválra válogat, felkeltse az érdeklődését. Lehet vitatkozni azon, hogy egy-egy műsortervnek mik voltak a hangsúlyosabb pontjai. Büszke vagyok arra, hogy több közünk van a magyar darabokhoz, mint a cseheknek az övéikhez. Mi elsősorban az élő szerzőkre helyeztük a hangsúlyt, emellett olyan akcióink voltak, mint a Hírlap Színház, amely rengeteg morális pluszt adott. Sikerült nyitnunk a diákok felé, és a színházat külföldön is megismertetni".

 

Nem volt köszönet

A távozó direktor végül kijelentette, senki nem köszönte meg a munkáját. "De nem is várok köszönetet. Én köszönöm a társulatnak, a dolgozóknak, a megyének és a városnak mindazt, amit itt kaptam" - összegzett Csizmadia Tibor.

 

"Mi más lenne, mint a politika?"

Arról, hogy a társulat mire számít, a Magyar Narancsban esett szó. Ötvös András színész nyilatkozta: "Azt mondtam mindig, hogy amíg van ez a csapat, ameddig Csizmadia az igazgató, addig szeretnék maradni. De ennek most vége lesz".
A kérdésre, hogy szétesik-e a társulat az új igazgató alatt, igennel válaszolt. "Ráadásul Máté Gábor sem fog többet itt dolgozni (hiszen átveszi a Katona igazgatását, a szerk.), szóval lehet tudni, hogy ez eddig tartott. (...) Ahogy körbenézek az országban, azt látom, hogy borzasztó dolgok történnek. Igazából bűn, ami itt folyik: egy-két helyen kívül sehol sincsenek szakmai szempontok, szinte sehol nem látok olyan helyet, ahová a fiatalok mehetnének. Amit a szakmával és a vidéki színházakkal csinálnak, az bűn, és akik csinálják, szellemi bűnözők. Látjuk, hogy hogyan kapnak emberek színházakat ebben az országban: joggal félünk, hogy ami tíz év alatt felépült Egerben, azt fél pillanat alatt, egy tollvonással el lehet intézni" - véli Ötvös András.

Kovács Bálint, az interjú készítő kérdésére, hogy ha nem politikai szempontok alapján neveznék ki az új igazgatót, maradna-e, András visszakérdezett: "Mi más lenne, mint a politika? Nincs okom optimistának lenni". Azt is leszögezte, hogy mindenképpen el akar menni. "Csizi és a társulat miatt jöttem ide. Máté Gábor emiatt szerződött ide, Zsótér Sándor is. Mindez véget ér, és én mindenképpen megyek. Kicsit jó is lesz újra menni." - zárta szavait a színész.

 

"Leminősült a teátrum"

Arról, hogy mi kezdődik, Blaskó a heol.hu-nak beszélt. Szerinte "a közönség ítélete alapján leminősült a teátrum", illetve az utóbbi években nem a közönségnek játszottak a színészek, hanem egy elitista szakmai kör elvárásainak kellett megfelelniük. "Én a remény színházát szeretném, egy életigenlőt a nihilista helyett. Nem fordulhat elő, hogy egy darab végén - a szerző üzenetével ellentétes módon - egy kitalált jelenetben az erkölcstelenség megtestesítője a testileg-lelkileg megnyomorított főhősnő mellé feküdjön, vagy hogy előadás közben ki kelljen írni, hogy miről szól a darab. Az ilyen hely szerintem nem színházi műhely, hanem valami más. A közönség ennél nemesebbet érdemel" - fejtette ki Blaskó.

 

Úgy látja, a társulatból sokan a perifériára szorultak, "míg a fiatalok olyan mélyvízbe kerültek, amit nehezen bírtak." Ennek fényében "egészséges hierarchiára törekedne".

Míg Barta Dóra, tánctagozat vezető /a másik pályázó/ rendezőnek Gothár Pétert, Valló Pétert, Szervét Tibort, Mácsai Pált, Szabó Mátét, Kovács Dánielt, művészeti vezetőnek Almási-Tóth András dramaturg-rendezőt hívta volna, Blaskó Balatoni Mónikát, Dér Andrást és Moravetz Leventét, Szegvári Menyhértet várja. Számít a két korábbi direktor, Beke Sándor és Gali László időszakos jelenlétére is. Zenei vezetőként pedig Aldobolyi-Nagy Györgyöt hozná.

"Azt vallom, hogy nemcsak a behozott pénz a nyereség, hanem a ki nem adott is. Szakítanék az egyedi megbízásos rendszerrel. Immár 40 éve vagyok a szakmában, 8 színháznál sok vezetési formát megismertem. Együttműködnék a kelet-magyarországi teátrumokkal, és élénkíteném a kapcsolatokat azokkal a határainkon túli testvérszínházakkal, amelyeket az utóbbi években elengedtünk. Tágítanám a játszóhelyek számát is: amíg a nagyszínpadon egy tragédiát mutatnánk be, addig például az Uránia Film- és Revüszínházban kínálhatnánk könnyedebb műfajt. Emellett fontosnak tartom, hogy jelen legyünk az egész megyében, a kis településeken ugyanúgy, mint a nagyobb városokban. Klasszikus nemzeti népszínházi működést tervezek" - mondta terveiről Blaskó.

 

Konzervatív népszínház lesz Egerben


- A társulatot próbálom szolgálni, elsődleges szempontom az, hogy megtartsam és együtt maradjanak a tagjai. Kiegyensúlyozott foglalkoztatást ígérek - állítja Blaskó Balázs.
A Gárdonyi Géza Színház új, február 1-jén megválasztott igazgatója reményteljes, érzelmes színházat szeretne, ahonnan katartikus élménnyel távozik a néző. A tánctagozatot segíteni és használni is szeretné, de 180 fokkal változtat a művészi irányvonalon. - Tisztelem az elmúlt 10 év szakmai értékeit, de szolgálnunk kell a néző ízlését és igényeit. Szerethető, látogatható és támogatható, eszközeiben modern, de klasszikus, konzervatív, nemzeti népszínházat szeretnék itt Egerben megvalósítani - mondta. A közönségnek példára van szüksége, reményre. Jövő héten minden művésszel személyesen egyeztetek, eszerint alakítom ki a műsortervet - jelentette be az igazgató a rendkívüli társulati ülésen.


Kapcsolódó cikkek:

- Búcsú a társulattól | Elköszönt Csizmadia Tibor
- Új igazgató Egerben | Csizmadia után Blaskó
- Kell egy kicsit tisztulni | Interjú Csizmadia Tiborral

süti beállítások módosítása