Vendég: Schilling Árpád

Február 6-án, vasárnap a Maladype Színház Szabad Akadémia előadássorozatának vendége Schilling Árpád, akivel rendezői gyakorlatokról, módszerekről lehet eszmét cserélni. A következő akadémiai alkalom február 20-án lesz, amelyen Kukorelly Endre a cselekvő gondolatok témájáról beszélget a résztevőkkel.

P1200119

 

"Nem tehetem meg, hogy úgy fessek tájképet, hogy közben nem veszek tudomást arról, ami körülöttem zajlik." /Oskar Kokoschka/

A Maladype Színház, 2010 októberétől, ennek a mottónak a jegyében indította útjára új, „Szabad Akadémia"címet viselő előadássorozatát, mely mindenféle akadémikusságtól mentesen szeretné vizsgálni látszat és valóság állandó helycseréjét a (színház)művészetben.

Ebben az egész évadot átölelő sorozatukban azokra számítanak, akik kíváncsiak a színház közösség- és tudatformáló erejére, az alkotógondolat teremtő-aktusára, a felesleges részletektől megtisztított emberi reakciókra és a tiszta, világos impulzusokra.

 

P1200114

 

A tervezett témák és kapcsolódó programjaik, nyilvános párbeszédek formájában, alkalmat teremthetnek mindannyiunk számára, hogy kicseréljük gondolatainkat, hogy beszéljünk önmagunkról és a világról, és új tartalmakat, új azonosságokat találjunk a színházi valóság számunkra még ismeretlen fogalmaiban.

Így, a tavalyi évad sikeres Übü király nyílt próbáihoz hasonlóan a nézőkkel együtt és a Maladype Színház színészeinek közreműködésével, kilépve az idő- és a térdimenziók által meghatározott jelenből, - a platoni szabadgondolkodás mintáját követve - felépülhet a korszerű színházi műveltség alapjait képező, új „színházi-civilizáció".

---------

Szabad Akadémia

Helyszín:  Maladype Bázis - VIII. ker Mikszáth tér 2.
Időpontok:

2011. február 6. vasárnap, 12.00-20.00 - vendég: Schilling Árpád
2011. február 20. vasárnap, 11.00-16.00 - vendég: Kukorelly Endre

Az előadássorozatra előzetesen a maladype@maladype.hu e-mail címen lehet jelentkezni.

forrás: Maladype Színház

süti beállítások módosítása