A gumitestű Konferanszié

Keresztes Tamással, a Centrál Színházban futó Cabaret gumitestű Konferansziéjával, a feltörekvő színész generáció egyik legtehetségesebb tagjával és egyben fiatal apával beszélgettünk...

IMG_5484
Jelenet a Cabaret c. előadásból
fotó: Takács Zsolt

További képek a foto.szinhaz.hu-n >>>

 

- Amikor Bozsik Yvette felkért a Konferanszié szerepére, azonnal igent mondtál?


Keresztes Tamás:
Igen. A színházammal, a Katona József Színházzal kellett egyeztetnem, hogy el tudnak-e engedni, de segítőkészek voltak. És a kikérés már a nyár, vagyis az évad megkezdése előtt megtörtént, így el tudtak engedni.

- Mit jelentett Neked a Cabaret a szerep-felkérés előtt?

Keresztes Tamás:
A filmet láttam csak, amit nagyon szerettem. Annak a története más, mint a színdarabé, úgy hogy bizonyos szempontból új volt nekem ez a színpadi változat.

- Hogyan készülsz egy új szerepre a próbafolyamat megkezdése előtt? Van valamilyen ráhangolódó-módszered?


IMG_5645


Keresztes Tamás:
Szeretek felkészülni, de évad közben folyamatosan próbálok. Felkészülni úgy, hogy előre akár hónapokat rá tudok szánni, csak olyankor van esély, amikor nyár van és már előre tudom, mit fogok játszani az évad elején. Nincs rá egyébként egy bevett metódusom, meg ugye a szereptől is függ.

- Előadásról előadásra is meg tudsz újulni?

Keresztes Tamás:
Jó esetben igen. Igyekszem az egyik előadás tapasztalatait átmenteni a következőre. Ezzel általában szerintem mindenki így van, ha fontosnak tartja, hogy karbantartsa a saját kedvét valaki. Többnyire előadás közben születnek azok a gondolatok, hogy hogy is kéne jobban. Miközben játszom, el-elrakódik egy adat, hogy legközelebb itt majd nem pont így fogom csinálni. És amikor legközelebbi előadáson közeledem oda, akkor eszembe jut, hogy „aha, legutóbb itt volt egy jó gondolatom."

- Mi jelentette számodra a legnagyobb kihívást a Konferanszié szerepének megformálásában?

Keresztes Tamás:
Gondolkoznom kell a válaszon, mert nem volt nekem ez egy küszködős próbafolyamat. Minden részét nagyon szívesen próbáltam. Azt éreztem, hogy sok munkát kellett belefektetni, mert be kellett tanulni a táncokat, én meg ugye nem vagyok táncos. Láttam, hogy a táncosoknak ez a fajta memóriájuk mennyivel fejlettebb. Amit nekik megmutatnak, azt azonnal letáncolják, nekem pedig ötször-hatszor kell megmutatni, vagy akár többször. Pedig nem vagyok mozgásból analfabéta, csak nem is tudom, mikor kellett utoljára színpadon táncolnom, régen. Énekelni is ritkán kell. Ezeket egyébként izgatottan is vártam, mert tulajdonképpen hálás dolgok. Hálás tud lenni, mikor egy koreográfia megmondja a testednek, minden részednek, hogy mit csináljon. Nem kell azzal foglalkoznod, hogy most hova rakd a kezed, mit csinálj vele, hogy ne legyen útban. A zene is ugyanígy segít.

 

IMG_5489

 

- Bozsik Yvette-tel többször dolgoztatok már együtt. Nagyjából ilyennek képzelted el a végeredményt a Cabaret-t illetően?

Keresztes Tamás:
Igen, bár Yvette-nél sosem lehet előre megjósolni, hogy milyen lesz a végeredmény, persze nem a minőségre gondolok. Ő nagyon erősen asszociatívan dolgozik, és engedi a színészeket, hogy ők maguk is fantáziáljanak, majd abból is merítkezik. Nagyon szeretek vele dolgozni. A próba így egy születésnek a folyamata. Yvette esetében kicsit olyan is, mint valami képzőművészet. Elég absztrakt személyiség, így a próbák is elég absztraktak, mert szokatlan módszerei vannak. Mindent szeret kipróbálni, bármi az eszébe jut neki vagy akárki másnak. Így elég szabad az egész folyamat.

- A Bozsik-féle Konferanszié szerepéről nekem valami állandó, ugyanakkor mindig változó, bizarr jelenlét jut eszembe. Nehéz megvalósítani ezt a folyamatos állandóságot és egyben változást?

Keresztes Tamás:
A Konferanszié nagyon szabadon volt kezelve. Itt lehetett nagyon sok félét vagy akár nagyon szélsőségesen, szinte bármit csinálni. Mert valahogy az egész előadásnak olyan a nyelve, hogy egy idő után bármi megtörténhet a színpadon. Maga a törtet is az emberiség azon tapasztalását meséli el, hogy tulajdonképpen bármi megtörténhet.

- Erre rezonál a Konferanszié szerepe is?

Keresztes Tamás:
Igen.

 

IMG_5612

 

- Az első felvonás végén tulajdonképpen egy csúcsjelenet van, megtörténik a cukormázba bújtatott borzalom, amire a Konferanszié elkezdi tapsoltatni a közönséget. Mire gondolsz ilyenkor?

Keresztes Tamás:
Ez nagyon provokatív pillanat, de az az igazság, hogy nagy kéjjel csinálom, és azon vagyok, hogy elkezdjenek tapsolni. Olyan pillanatban kezd a Konferanszié tapsoltatni, amikor nem a „legelegánsabb" a taps. Valószínűleg azért is nagyon provokatív, mert ha jól megy az előadás, akkor egy nézőnek rosszul esik megtagadni a tapsot, meg felvonásvég is van. Úgy érzi, hogy rosszindulatú, ha nem tapsol. De minden bizonnyal vannak azok is, akik nem fogják hirtelen fel, hogy minek is tapsolnak. És vannak, akik nem tapsolnak.

- Erős visszhangot váltott ki a Cabaret-beli szereplésed, fontos neked a szakmai-kritikai visszhang, követed?

Keresztes Tamás:
A fórumokat óvatosabban és ritkábban olvasom, mert ott néha előfordul olyan tapintatlan hozzászólás, hogy az ember olyan traumát él át, mintha kirabolták volna az utcán. De a szakkritikákat mindig elolvasom. Általában sejtem, mire számíthatok, mégis ha szembesülök egy elmarasztaló írással, az napokra tönkre tesz. De olvastam most a Cabaret-ról szóló kritikákat is és nem sejtettem, hogy ennek ilyen visszhangja lesz.

- Minek köszönhető szerinted ez az elismerés?

Keresztes Tamás:
Azt nem tudom.

- Biztos egyszerre benne volt a Te kvalitásod, az, hogy Bozsik Yvette megrendezi ezt a musicalt, és talán a történet aktualitása...

Keresztes Tamás:
Nagyon jó hogy Yvette rendezte ezt a darabot. Sokan voltak rá kíváncsiak, és sokan sejthették, hogy nem egy klasszikus musical előadás fog létrejönni. Ez annál rendhagyóbb, szabálytalanabb, de ezért talán vibrálóbb és frissebb lett.

- Alsótagozatos korod óta tulajdonképpen a pályán vagy, van valamilyen álom-szereped?

Keresztes Tamás:
Nincs.

- És amit elérni mindenképpen el szeretnél?

Keresztes Tamás:
Most valami olyasmit érzek, hogy szívesen foglalkoznék ezzel a szakmával még sokáig. Kíváncsi vagyok most rá, hogy mit fog velem művelni mondjuk 20 ezután eltelt év. Milyen szerepeknek nyit majd utat. Hálás lennék az életnek, ha 60 évesen egy ereje teljében lévő színész lehetnék.

- Mit szeretsz a legjobban a szakmádban?

Keresztes Tamás:
Azt, amikor tiszta fejjel tudok a színpadon állni, úgy hogy nincs egy kis sötét szorongás sem, hanem felszabadultság van, miközben ez a felszabadultság a nézőkre is áthat. Hogy ha ez van, akkor az egy nagyon jó dolog. Szeretek mindig belekezdeni egy munkába, az nagyon izgalmas. Meg az is nagyon jó, amikor játszani is legalább annyira izgalmas, mint belekezdeni. Az szokott nagy élmény lenni, amikor egy szerep elkezd megérkezni, sokszor ehhez el kell teljen akár 30-40 előadás, de olyan az kicsit, mintha egyszer csak a szerep és a szerepet játszó ismeretséget kötne vagy valamiféle közös nevezőre jutna. Egyszer csak fontosak lesznek egymásnak. Olyan ez mintha, nem egyedül lennék. Hanem vagyok én és a szerep és akkor érzem, hogy a szerep is a bizalmába fogad. Nem csak én őt, hanem ő is engem, az jó.

- Egy személyeset kérdezhetek még?


Keresztes Tamás:
Igen.

- Van időd fiatal apának lenni?

Keresztes Tamás:
Most éppen van. Úgy tervezzük, hogy mivel a párom is színész, most ő van otthon egy évig, és utána ha megoldható, akkor én leszek. Igyekszünk megosztani a szülői teendőket. Ez egy nagyon nagy kaland. A kis emberke, aki most érkezett, azt érzem, hogy valamit megnyitott a szívemben. Mert amikor elalszik a vállamon, az nagyszerű érzés. Olyankor elönt a szeretet, olyan mintha megnyitna valamit, mert ez a melegség kihat a hétköznapjaimra is.