Prózamusical a Deszkán

Az egri Gárdonyi Géza Színház Kerti mulatság avagy írók a fogason című előadása is meghívást kapott az idei Deszka Fesztiválra. Horváth Péter drámáját február 10-én 17 órától játssza a társulat Szegvári Menyhért rendezésében.

Az egri előadást nem véletlenül válogatta be a versenyprogramba Fábri Péter. A „prózamusical" műfaját ugyanis a Gárdonyi Géza Színház fedezte fel - nagy sikerrel. Az önfeledt játékban Görög László, Dolmány Attila és Hüse Csaba partnerei Bozó Andrea, Nádasy Erika, Rács János, Sata Árpád, Szabó Emília, Szívós Győző és Tóth Levente.

 

Hse_Csaba_Ndasy_Erika
Hüse Csaba, Nádasy Erika


"Jókedvű játék élettel, szerelemmel, barátsággal, költészettel, kutyával. Ezt a darabomat - amely tíz évvel ezelőtt második díjat nyert egy budapesti drámaversenyen - most is igen szeretem. Örömzene című regényem motívumaiból született. Egyszerre hat színház akarta bemutatni, a nagy versengés eredményeként egyik sem tűzte műsorra. Nagy öröm számomra, hogy most szegedi földim, Szegvári Menyus rendezi meg, és éppen Egerben, ahol gyerekkoromban szép nyarakat töltöttem apámnál, aki e színház rendezője is volt."  /Horváth Péter, író/


Dolmny_Attila
Dolmány Attila

„Prózamusical": tudomásom szerint ez a műfaj még „felfedezésre vár". Most itt a lehetőség, hogy felfedezzük és egyben ki is találjuk! Kalandra fel!
Az egri színház studiója az a hely, ahol lehet önfeledten játszani. Kísérletezni. Olyan utazásra indulni, melynek mi sem tudjuk a végét, de melynek csábítása ellenállhatatlan. Ebben az előadásban a színház és a bábszínház különös frigyére teszünk kísérletet, egy térbe helyezve színészt és bábszínészt, bábot és embert.
Mindenkihez, ifjakhoz és még ifjabbakhoz, felnőttekhez és még felnőttebbekhez egyaránt szóló, kedves, vidám játékot tervezünk. Olyan bohókás, „bájosan őrült" kavalkádot, melyben minden lehetséges!
Külön öröm, hogy kortárs szerzővel dolgozhatunk - ráadásul mi állíthatjuk először színpadra a darabját.
Horváth Péter író, rendező nevéhez olyan sikerek fűződnek, mint a Szerelem első vérig c. ifjúsági kultuszfilm, vagy a húsz éve futó Padlás c. musical. Társírója és rendezője volt a Valahol Európában kétszáz előadást megért ősbemutatójának.
/Szegvári Menyhért, rendező/


Hse_Csaba
Hüse Csaba

 

Horváth Péter: Kerti mulatság avagy írók a fogason
prózamusical

Küszöb, kutya: Hüse Csaba
Béres úr, író: Görög László
Horváth, prózabáró: Dolmány Attila
Béresné, gyönyörű: Bozó Andrea
Zsuzsánna, ifjú nő: Szabó Emília
Lakó néni: Nádasy Erika
Brukukul úr, a galambos szomszéd: Sata Árpád
Bodrai, filmrendező: Rácz János
Bohák, zeneszerző: Rácz János
Boros, szerkesztő: Rácz János
Pincér, aki nappal Sofőr: Tóth Levente
Asztalos úr, Béresné papája: Szívós Győző
Biciklis fiú: Tóth Levente
Okker Úr, üveges: Szívós Győző
Postás: Rácz János
Tibi: Szívós Győző
Sugárka, Béresék leánygyermeke: Gergely Noémi, Kerek Vivien
Kazánszerelő Mester 1: Szívós Győző
Kazánszerelő Mester 2: Rácz János
Kazánszerelő Mester 3: Tóth Levente
Kellékes: Tóth Levente
Öltöztető: Szívós Győző
Labdák Kara: Szívós Győző, Rácz János, Tóth Levente

Rendező: Szegvári Menyhért

/Bemutató: 2010. február 25. Eger, Gárdonyi Géza Színház/


Boz_Andrea
Bozó Andrea

 

Grg_Lszl
Görög László

 

 

Fotók: Gál Gábor
Forrás: Gárdonyi Géza Színház

süti beállítások módosítása