Mesés férfiak, lottó ötös, Iduska

Február 9-én, szerdán délután 5 órától tartották meg a 2011-es DESZKA Fesztivál megnyitóját a debreceni Csokonai Színház nézőtéri folyosóján Vidnyánszky Attila rendező, a Csokonai igazgatója, Kiss Csaba drámaíró, a Drámaírói Kerekasztal tagja, Fábri Péter író, a szemleprogram válogatója és Berecz András ének- és mesemondó részvételével. A Fesztiválról a BárkaOnline segítségével minden nap friss hírekkel jelentkezünk.

 

 

BárkaOnline - 1. nap
Mesés férfiak szárnyakkal, Prah

barka_logo_web

 

Nyitányként az Oleg Zsukovszkij, Szénási Miklós és Lénárd Ödön szövegei alapján készült Mesés férfiak szárnyakkal című produkciót tekinthettük meg. A debreceni színház előadásának cselekménye két szálon fut. Az egyik arról a - negyedik - királyról szól, aki a háromkirályokhoz hasonlatosan elindult a születő Megváltóhoz - de eltérült útjáról, nem jutott el Jézushoz. A másik és érezhetően hangsúlyosabb szál az ember ősi és örök szárnyalási vágyára, égbe törekvésére, kisebb részben a repülés történetére (Daidalosz és Ikarosz mondájára, Leonardo da Vinci találmányaira, Ciolkovszkij tudományos és társadalmi utópiájára), nagyobb hányadában a szovjet űrkutatásra koncentrál, Sztálin és utódja rakétaprojektjére, és azokra a pilótákra, akik esélyesek voltak rá, hogy elsőként beülhessenek a világűrbe kilőtt gépbe.

Elképesztő az a munkamennyiség, amit a Mesés férfiak szárnyakkal előadásba a Csokonai Színház érzékelhetően belefektetett. Csodás a látványvilág, a teremtett színházi tér kihasználása és berendezése (díszlet- és jelmeztervező: Olekszandr Biluzob). A forgószínpadon ülünk, ami sokszor működésbe lép, így több nézőpontból láthatjuk a történéseket. Számtalan perspektívából a színpadot és az impozáns nézőteret, máskor a megszokottnál jóval nagyobb perspektívát kell a néző szemének felölelnie, gyakorta egyidejűleg három-négy „helyszínen" is zajlik valamilyen esemény. Sokat játszanak a világítás adta lehetőségekkel, a produkció során készülő festményekről vagy a füst okozta vizuális élményekről nem is beszélve, vagy a díszletről, mely éppen annyira tűnik szedett-vedettnek, tákolmányszerűnek, mint amennyire a szovjet világ kulisszái azok lehettek. Lenyűgöző a súlytalanságot és a pilóták kemény felkészítését is megidéző mozgásvilág (Trill Zsolt és Kristán Attila kettőse egyébként is a kiemelkedőbb színészi teljesítmények közé tartozik). Vidnyánszky Attila igazán elemében van, ezer meg ezer ötletet halmoz fel a monumentalitásra törekvő produkcióban.

 

meses_ferfiak_14_web
Mesés férfiak szárnyakkal

 

Néha viszont mintha túlságosan is hatásosságra törekedne, a zene például olykor már soknak tűnik. A negyedik király története mintha kissé kevés súlyt kapna a másik szálhoz képest, vagy minden erőfeszítés dacára sem szervesülne igazán azzal. A két szálat ugyan több motívum is összeköti, de egymástól alapvetően idegen dimenziókat és másként-másként mutatnak meg, így vitatható, mennyire értelmezhető közösen a két történet. S a nagy kérdések (például valóban meghódította-e az ember az eget, kinek, s mekkora áldozatot szabad követelni s hozni, az időnként embertelen áldozathozataloknak van-e valódi eredménye), amelyeket az előadás inkább csak meg-megpendít, mintha elvesznének az elképesztő forgatagban. A szerepformálásokban nem a mély jellemábrázolás a lényeg, nincs pszichologizálás. Jobbára a mozgással, a hangokkal fejezik ki magukat a színészek, kerülve a realizmust. A három űrbe törekvő pilóta sorsa sem annyira drámai, mintha ahogy maga az előadás egésze sem hagyományos értelemben vett dráma, hanem inkább (dokumentumelemekre is építő) lírai jelenetsorozat. Vidnyánszky már sokszor megcsodált rendezői kvalitásait mutatja, hogy most kevésbé markáns alapanyagból is egy a nézőket végig lekötő, hatásos, monumentális, ötletes előadást tudott rendezni. Olyan felejthetetlen színházi illúziót teremteni, amelybe még olyan elidegenítő jeleneteknek is helye van, ahogy például az űrből visszatekintő, a felhőkben gyönyörködő Gagarint (Kristán Attila) Tyitov (Trill Zsolt) próbálja kijózanítani: az csak színházi köd.

 

Prah_web_02web
Prah

 

Ki nem gondolkodott még el azon, hogy mihez is kezdene a lottó főnyereménnyel? Odáig viszont vélhetően kevesen jutottak el, mint Spiró György Prah című darabjának 600 milliót nyert házaspárja, hogy kétségbeesésükben elégessék a nyertes szelvényt. Spirót viszont épp az érdekli, hogy miért és hogyan fordulhat elő, hogy nem képesek emberek felszabadultan örülni egy ilyen ajándéknak, hogy nem tudnak élni ezzel a lehetőséggel. S nemhogy boldogabbá tennék egymást, a környezetüket stb., ellenkezőleg: az addigi szerény költségvetésű és alacsony hőfokú, de működőképes életük szétzilálódik, még a közös múltjuk is átértékelődik, nem is beszélve a félelmetes jövőbeli esélyekről. Mindez ráadásul egyetlen párbeszédhelyzetből bomlik ki. Nem egyszerű írói feladat, de a Zeitstückökben otthonosan mozgó Spiró rutinosan építi fel karaktereit, s teszi átélhetővé két olyan embernek a válsághelyzetét, akik az elmúlt évtizedek társadalmi-gazdasági változásainak korántsem a nyertesei, s akik családi és személyes életsorsuk kötöttségeitől sem képesek szabadulni. A dialógus végig feszített és feszültséggel telített, jóllehet, van egy szépen felépített íve is, csak rövidebb üresjáratok és önismétlések gyengítik. Nem lehet véletlen, hogy épp egy ilyen, kevésbé hiteles jelenetnél, amikor a férj felsorolja, felmondja a feleségének a korábbi munkahelyeit, botladozik a színész, Dukász Péter nyelve is. Egyébként ő és a feleséget alakító Szász Enikő is lényegileg jól oldja meg nem könnyű feladatát, bár ha színészi eszközeikkel kicsit visszafogottabban élnének, kevésbé akarnának szerepet játszani, talán ők is jobbak lehetnének és a temesvári Csiki Gergely Állami Magyar Színház előadása is sikerültebb volna. A díszletek és jelmezek (Albert Alpár), a rendezés (László Sándor) korrekten és pontosan idézik meg egy vidéki, lelakott, szoba-konyhás lakás konyhai részében, főzés közben egyébként is folytonosan egymásba ütköző házaspár éppen felrobbanó, majd az egymásnak mégis megmaradásban lecsendesülő világát.

 

MAT_9442web
Zalán Tibor, Szász Zsolt és Kutszegi Csaba

 

Szívesen elmentünk volna az első nap utolsó attrakciójára, a drámaíróként debütáló Kutszegi Csaba darabjának (Meg akarom kapni Ida Rubinsteint) éjfél utáni felolvasására is, de akkor ez a beszámoló nemigen született volna meg időre. Így a színészbüfében zártuk a napot, ahol esténként, pontosabban éjszakánként az aznapi előadásokról idén is tartalmas beszélgetések szem- és fültanúi lehetnek a kitartó (esetleg alvászavaros) deszkások. A fesztivál válogatója, Fábri Péter először Kiss Csabával emlékezett a DESZKA történetére, az előző évekre, évtizedekre. Egyetértettek abban, hogy a kortárs magyar dráma színházi jelenléte egyre ígéretesebb, s ezzel mi is egyet tudunk érteni, mind a tavalyi, mind az idei DESZKA erről tanúskodik.

 

MAT_9349web
Kiss Csaba és Fábri Péter

 

Kiss Csaba szerint a Katona József pályázat fantasztikus eredménye az, hogy ma már a színházak többsége rendre játssza 40-45 kortárs magyar szerzőnek a műveit. Ezt viszont jóindulatú túlzásnak gondoljuk, 20-25 szerzőnél több rendszeresen nemigen kerül színpadra. Fábri Péter elmondta, hogy 34 előadást látott élőben és kilencet dvd-n, de most azt is elárulta, hogy mindezt 3-4 színházi hónap alatt (májustól decemberig), s hogy kilencven százalékban az általa javasolt előadások vannak itt. Röviden megemlítette a némi port kavart eset igaz történetét is, hogy amikor az volt a kérdés, hogy a Cigányok vagy a Magyar Ünnep jöjjön a fesztiválra, ő azért javasolta az utóbbit, mert Závada műve egészében eredeti, a Cigányoknak pedig csak a második felvonása származik Grecsótól; Vidnyánszky Attila viszont azért választotta inkább az utóbbit, mert a cigánygyilkosságok elkövetői debreceniek voltak.

 

Tovább a teljes cikkhez a BárkaOnline oldalára >>>