Szépirodalom-e a dráma?

Beszámoló a csütörtöki szakmai beszélgetésről, kritika Vörös István Az ördögszájáról, Háy János a Nehéz című darabjáról és a Tersánszky-Grecsó-féle Cigányokról.

 

BárkaOnline - 2. nap
Szépirodalom-e a dráma? (beszélgetés), Az ördögszáj, Nehéz, Cigányok

barka_logo_web

 

A második nap délelőttjén oldott hangulatú szakmai beszélgetésen hallhattuk a fesztivál két díszvendégét, Szörényi Lászlót és Spiró Györgyöt. A disputát Szakonyi Károly vezette. A vendégek annak apropóján ültek a szép számban összegyűlt közönség elé, hogy megvitassák, szépirodalom-e a dráma. Ellentétes álláspontok és vita helyett anekdoták és napjainkra vonatkozó helyzetelemzés fültanúi lehettünk a színpadra írott darabok és a kanonizálódott irodalom kapcsolatáról. S főként egy olyan többször visszatérő állításnak, ami némi cizellálást azért megérdemelt volna, hogy az irodalomtörténészek nem foglalkoznak a drámával. Szörényi László és Spiró György is szolgáltatott ugyan ehhez Arisztotelésztől a nemzeti romantikán át napjainkig esztétika- és irodalomtörténeti adalékokat. Spiró szerint ma drámát, novellát és lírát is leginkább olyan szerzőtől olvasnak csak, aki már regényével ismertté vált. Spiró megemlíti, hogy a színházakban szerencsére már nincs olyan elvárás a szerző felé, hogy mielőtt drámát ír számukra, már befutott prózaíró legyen, mint korábban. Spiró egyébként nagyon bizakodóan nyilatkozik a dráma pozíciójáról és jövőjéről és.

 

MAT_9686web

 

A kanonizációból szinte teljesen kiszoruló komédiát kimondottan szabad műfajnak tekinti, mivel ezeket a műveket „a magyar irodalomtörténet el sem tudja olvasni", így aztán nem telepednek rájuk az esztétikai követelmények. A tragédiák kapcsán felrója, hogy nincsenek olyan hazai szövegeink, melyek valójában színpadra termettek és nem könyvdrámák lennének. A romantikában felmerült nemzeti tragédia igényét nem sikerült kellőképp kielégíteni, megalapozni. Véleménye szerint nagy szerencsétlenség, hogy nem színészek tanítják a felsőoktatásban a fiatal színészjelölteket, illetve nem a színészek írják a szövegeket. Bízik azonban abban, hogy visszatérünk majd ahhoz a gyakorlathoz, hogy a dráma szerzői színészek is lesznek egyben, mint Shakespeare vagy Moliére esetében. Máris vannak példák közös színészi munka által született drámaszövegekre. Visszakanyarodva a dráma és a kanonikus irodalom általános problémájához, az is oka lehet a kívül rekedésnek, hogy a kollektív befogadásra szánt drámában azonnali hatáskeltő eszközöket is találunk, melyek írott szövegben viszont giccsesnek tűnnek. Szörényi László épp a Csirkefejet hozza fel példaként, annak kapcsán, hogy bár ő előadásban nem látta a drámát, az olvasás folyamán mégis úgy elevenedett meg előtte, mintha színpadon nézné. Hogyan kell tehát megítélni a drámát? Belefér-e az irodalom elemzési kereteibe vagy sem? Nem született válasz a délelőtti beszélgetésen. Kaptunk ellenben továbbgondolásra érdemes újabb kérdéseket, valamint Szörényi Lászlótól könyvajánlókat és szórakoztató anekdotákat is. (KK)

 

MAT_9582web

 

Vörös István két darabjával is szerepel az idei fesztiválon. Először a nemrég megjelent drámakötete címadó művét, az Az ördögszájat láthattuk a Kovátsműhely előadásában s szükségszerűen eltérő formában, mint az eredeti helyszínén. Ott a közönség vándorolt a Nyitott Műhely termeiben egyik helyszínről a másikra, követve a színészeket, itt, a Horváth Árpád Stúdiószínházban a közönség ülve marad, csupán forgolódnia kell, mert a színészek azért itt is mozgásban vannak, 7-8 helyszínt játszva be. Ott a házigazda, Fintalaci kalauzolta a helyszínekre a nézőket, itt a szerző, Vörös István pattan föl rendre a közönség soraiból, és vezeti be a 21 jelenetet. A szaggatott előadás-vezetés, a székekkel való kínlódás a szűk térben csak kezdetben zavarhatja a nézőket, hamar a játék részévé válik szinte, mivel a színészek is gyakran élnek olyan elidegenítő, ironikus, komikus eszközökkel (például hol tükörként visszajátsszák a szembenálló mozdulatait, hol próbabábuként, faszoborként tűrik az élők inzultusait, hol madárként füttyögnek), amelyek kizökkentenek abból az áhítatból, amit az 1930-as évek egyik kicsiny magyar falujában játszódó, inkább tragikus, mint komikus, már-már balladisztikus történet elvileg létrehozhatna bennünk.

 

rdgszj
Ördögszáj

 

Van itt minden pedig, ahhoz, hogy akár meg is rendüljünk: ördögi ármány és tiszta szerelem, falusi pletykálkodás és Messiásvárás, a zsidóüldözések előérzete, nyílt színi coitus (ruhában, természetesen, és inkább illene ide egy drasztikusabb kifejezés), a gonosz győzelme, de a jó megtestesülése is. S leginkább: igazi, parádés színházi produkció, remek színészi teljesítményekkel (rendező-főszereplő: Kováts Kriszta) - a fesztiváli műsorfüzetben alcímként a „majdnem színház" szóösszetétel szerepel, de ennél teljesebb, egészebb színházi élmény ilyen szerény körülmények, díszletek, jelmezek s egyéb eszközök mellett talán el sem képzelhető.

 

nehz
Nehéz

 

Háy János Nehéz című darabját - Bérczes László rendezésében, Mucsi Zoltán főszereplésével - még eredeti játszási helyén, a Bárka Színházban láttuk. (Itt párhuzamosan ment a Tersánszky-Grecsó-féle Cigányokkal, amit még nem tekintettünk meg, ezért csak a budapesti Nehéz-élményünkről tudunk beszámolni.) Az ezúttal is próza (novella s részben A gyerek című regény) előzményű dráma problémafelvetése a rendező-értelmező Bérczes szerint: „... hogy hogyan is kéne élni. Élnünk. Ezt kérdezi Háy. Kérdezi. Nem mondja. Mert nem tudja. Mi sem tudjuk, mi is csak kérdezzük. Hogy hol basszuk el. Ha egyáltalán. Mert hiszen csak élünk. És abba ugye bele szoktunk halni." Az idő és tér sajátos mozgatásával (az előzmények utólagos bemutatásával), a szöveganyag fegyelmezetten csiszolt egyszerűségével sikeresen éri el mind a szerző, mind a rendező, hogy egy látszólag közhelyes, többször irodalmasított témát érvényesen láttasson. Merthogy maga a felvetett kérdés (az élet nehézsége, valamint az erre keresendő feloldások) ingatag talajra vezetik azt, aki válaszokat igyekszik adni rá. Nehéz. Mucsi Zoltán, a vidékről a fővárosba kerülő, majd fokozatosan leépülő, első generációs értelmiségi karakterét megformáló színész, hihetetlen emberi-színészi teljesítményt nyújt egy felvonásnyi monológjában. A mindvégig egyenletes, árnyalt, erős jellemábrázolást még inkább kiemeli Lázár Kati statikusságában is figyelemre méltó „produkciója".

 

cignyok
Cigányok

 

A Katona József Színház nagy fába vágta a fejszéjét, egyszersmind nemes feladatot vállalt a Cigányokkal. Nem kell mondani, miért égetően szükséges a mai Magyarországon a cigányságról, a hozzájuk kapcsolódó társadalmi előítéletekről, vélekedésekről beszélni, és egyáltalán: a többségi és a roma társadalom konfliktusáról szólni. Az előadás két darab keresztezése: az első felvonás Tersánszky Józsi Jenő drámája, melyet Grecsó Krisztián írt tovább, a mába helyezve a cselekmény folytatását. Rögtön felmerül a nézőben a kérdés: mi szükség volt egyszerre Tersánszkyra és Grecsóra? Miért nem elég egyikük? Hiszen Tersánszky eredetileg Szidike címen futó népszínműve, bár konfliktusokkal terhelt (melyik dráma nem az), de alapvetően szórakoztató darab; míg Grecsóé, hiába sarkítottak nála is a karakterek, a mai magyar valóság feloldhatatlan problémáival szembesítő, tragikus tónusú szöveg. Míg a Máté Gábor rendezte produkció első felvonása amolyan romantikus képet fest a romákról, a második egy cigánygyilkosság utáni helyszínelést mutat be, kissé elrajzolt figurákkal, de tulajdonképpen realisztikusan. Hogy akkor miért illik össze mégis a két szöveg?
(...)

Tovább a teljes cikkhez a BárkaOnline oldalára >>>

 

Kapcsolódó cikkek:
- Mesés férfiak, lottó ötös, Iduska | BárkaOnline - 1. nap
- Deszka 2011 | Teljes program


A Fesztivál képekben >>>



2nap
2. nap

 

 

1nap
1. nap