Fringe Fesztivál 6.0

Másfél nap alatt már csaknem százan jelentkeztek az idei Fringe Fesztiválra. A Budapesti Tavaszi Fesztivál kísérőrendezvényén számtalan műfaj amatőr képviselői mutathatják be a produkcióikat. Április első három napján színészek, zenészek, táncosok, tűzzsonglőrök szórakoztatják majd a közönséget a Nagymező utca környékén, a Pesti Broadway-n. Az esemény egyben verseny is, hiszen a legjobbak komoly fellépési lehetőségeket és pénzjutalmat nyernek.

 

Fringe_medium_2

 

Az idei, immár 6. Fringe Fesztiválra pénteken este 9 órakor indult el a jelentkezés. Mindössze 35 óra alatt - vagyis vasárnap délután 17 óráig - már 140 amatőr művész és csoport regisztrált az összművészeti kavalkádra. Eddig a legfiatalabb versenyző 13 éves, a legidősebb 54 éves. Szinte valamennyi műfajból vannak már jelentkezők: színházi társulatok, komoly és könnyűzenészek, népzenei, dzsessz és világzenei együttesek, kortárs, flamenco és orientális táncosok. A különlegességek közé sorolható egy tűzszínházi előadás, valamint egy szájdob (beat box) előadás népi jellegű hangszeres kísérettel.

A Fringe Fesztiválra február 25-én éjfélig lehet jelentkezni az info@budapestfringe.com e-mail címen. Az érdeklődőknek érdemes mihamarabb lépniük, mert az első 250 egyéni előadónak és társulatnak tudnak fellépési lehetőséget biztosítani

Az idei Fringe Fesztivált április 1-3. között rendezik meg Budapesten. A Nagymező utca környéke, vagyis a Pesti Broadway ad otthont a produkcióknak. Az ingyenes programokat a többi között a Thália Színház nagyszínpadán, és a stúdióiban lehet majd látni, de más kulturális intézményekben, sőt kocsmákban, kávézókban és az utcán is lesznek zenei, tánc- és színházi előadások. A fesztivál egyben verseny is, hiszen a szakmai zsűri által legjobbnak tartott produkciók komoly fellépési lehetőségeket kapnak nagy fesztiválokon és színházakban, a közönségdíjas kedvencet pedig pénznyereménnyel díjazzák.

A Fringe Fesztiválnak számos európai nagyvárosban komoly hagyományai vannak. Magyarországon 2006-ban hirdették meg először a Budapesti Tavaszi Fesztivál kísérőprogramjaként, és már első évben 200 amatőr fellépő vett részt rajta. A Fringe tavaly Pécsre, Európa Kulturális Fővárosába látogatott, ahol az egész város területén mintegy 300 produkció szórakoztatta a tízezres közönséget. A zsűri 31 előadónak és együttesnek ítélt oda díjakat, és közülük többel a tavaszi fesztiválon a budapesti közönség is megismerkedhet.

A fesztiválról bővebb információ: www.budapestfringe.com